|
A cím alá sorolt villanások, egypercesek amolyan ujjgyakorlatok, feljegyzések, firkálások. Hátha van azért bennük valami... Szeretettel ajánlom a nehéz agyműtéten átesett Andrassew Ivánnak. (CsG)
Szélkacaj
Hányszor hallottam hajnal felé, a félig nyitott ablak résén át! Csak úgy viháncolt odakint a süvítő szél. Kárörvendő volt és kihívó. Mit tehettem? – bezártam az ablakot.
Hegedűszóló
Szívesen hegedülnék, még egyszer, egy zenekarban. De félő, végül csak rám sózzák a hegedűszólót…
Indiánok játszadoznak
A parton sápadt gyep szőnyegén két kopott sastoll: valahol, mélyen a fű alatt, indiánok lelkei játszadoznak.
Kefekötés
Aki azt hajtogatja: iszik, mint a kefekötő, az még életében nem kötött kefét. Inni lehet, hogy ivott, de a kefét más kötötte…
Kifényesedek
Estefelé, ha asztalom előtt ülök, szemembe tűz a nap. Már-már megvakít, de legalább kifényesedek tőle.
Lebilincselő olvasmány
- Mi ez? – kérdezte és kíváncsian az eléje tolt dossziéba lapozott.
- Fogvatartási parancs – jött a válasz, és már csattant is a bilincs.
Az esernyő
Ablakban állva bámulom a hajnali esőt. Lábamnál sóváran dorombol szakadt esernyőm, amit rendszerint itthon felejtek.
Saját nyelvén
Póli papagájt a véletlen vezette hozzánk: egy este se szó, se beszéd, a vállunkra repült. Csak úgy, a semmiből. Úgy tűnik, ott, ahonnan jött, senki se tanitotta semmire: csak a saját, számunkra érthetetlen nyelvén tud hablatyolni. De azon aztán be nem áll a csőre.
Diagnózis
Barátomat, míg daganatos betegségeinek minéműségét vizsgálták, egyszerűen mindenéből kifosztották a kórházban. A tolvajok gyorsabban diagnosztizálnak?
A békatábor legyőzhetetlen…
Egy írástudó béka beült a könyvtárba és a nagylexikonban lapozgatott. A könyv váratlanul ott nyílott ki, ahol a “béke” címszó állt, s őkelme felszisszent: “Megint elírták a nevemet! Igazán tűrhetetlen!”
Szerinte a lexikon hemzseg a hibáktól: a békekonferencia igazából békakonferencia kellene hogy legyen, a békebíró – békabíró, a békepipa – békapipa, a béke poraidra – béka poraidra stb.
Felháborodásában hangosan dúdolni kezdte: “A békatábor legyőzhetetlen… A béka útja biztos út…”
Bölcsesség?
Jó ideje meredten nézek magam elé, úgy tűnhet, nagyon töprengek valamin. Pedig egyetlen gondolatom sincs. Ez lenne a bölcsesség?
Foggal-körömmel
Alaposan beragasztotta műfogsorát, majd rögzítette mutatós műkörmeit, hogy ma is foggal-körömmel védhesse igazát.
(Folytatjuk) |
|
Képtelen szövegek / SÁRIG VIRÁG LÁMPÁI
Mondják, augusztusi Mária-napkor a somoskai emberek csokor virágokat visznek magukkal a templomba szentelni, amit előtte való napon szedtek erdőn-mezőn, merthogy mindegyik virág jó valamire.
Jó lenne ezért aztán minden virágot ismerni s mindenikről mondani valamit: egy-egy történetet, vagy azt, hogy mire jó, miféle bajra használják. Szükség esetén pedig csak veszik elő, mert kéznél van.
Jó lenne efféle mindentudónak lenni, akár egy temetőben is, ahol még a korhadó fa és a sok jó virágok árnyékában, természetközelben nyugszanak az ősök. Ahol a sárig virág vidám lámpája világít itt is, ott is, a sírok közt s megannyi asszonyi kézben.
Képtelen szövegek / A KERTI PADON
Ülnek a kerti padon esetlenül, roskatagon. Mintha letette volna őket valaki, egy pillanatra. Falusi asszony és férfi néznek zavarodottan, nagyon komolyan szemközt. Mintha tartanának mindenféle vallatástól.
Ha megkérdezném: nagyon elfáradtak-e, gyanítom, azt válaszolnák, hogy ugyan, dehogy.
Éppen csak egy csöppet megpihennek.
Aztán majd folytatják, ahol abbahagyták.
Erről szól a kezek beszédes kényszerpihenője...
Meg a gondra sarkalló környezet...
Az ideig-óráig levetett, megtagadott kankóspálca.
Kimondatlan, láthatatlan gondolataikon elúszik velük a nyikorgó kispad: életük kiszolgált nyughelye, mint egy közeledve is távolodó világ Noé-bárkája.
Épp csak egy csöppet megpihennek.
|
|
|
Képtelen szövegek / VÍZSZINTESEN
Nagy urak vagyunk, amikor csak úgy, kéretlenül, türelmesen felöltöztetnek tetőtől talpig, a féltve őrzött, legjobb gúnyánkba. Érdekes, senki nem perel velünk semmiért, valahogy mi is úgy megcsendesedünk, nem ismerünk magunkra.
De ez még nem minden, mert eközben gyöngéden le is fektetnek, egy jó, kényelmes derékaljra, a fejet párnával támasztják alá, s nem is várják meg vele az estét, fényes nappal történik mindez, amikor senki se nyugszik, mert lám, mindenki talpon, aki él és mozog.
Nem úgy mi, akik, mondom, kimondhatatlanul nagy urak vagyunk, s akik a továbbiakban azt is megérjük, hogy úgy, ahogy lefektettek minket a derékaljra, most mindenestül felraknak egy szekérre, a szabad ég alá, mit számít az, hogy vízszintesen vagyok, mintha már nem is lennék a magam ura, mintha már nem is igen lennék, s mindenki más függőlegesen igazodik utánam, az úton, merre a szekér gördül, lassan, ahogy az állatok jónak látják.
Képtelen szövegek / FATEMPLOM SZELLEMEI
A kis, temetői fatemplomban nagy emberek szolgáltak, tartották csángó falustársaikban a hitet s a hovátartozás megannyi szikráját. Tárgyi és szellemi emlékük, örökségük megüli a puritán környezetet, beburkolja a templom gerendái alatt kóválygó temetői csendet.
Kántortanító dinasztiák egész sorát képzeli maga mellé a padra emlékük, hagyatékuk mai őre, gondnoka. Elvégre innen szálltak alá a földbe, végső megbékéléssel az eltávozottak.
A hajdani bibliamagyarázatok, kántorénekek, a rájuk adott lányhangú válaszok, testamentumok latin formulái, relikviák, öltözékek, keresztek, szent könyvek szellemteste elvegyül a temetőből érkező hűvös nyirkossággal. Ebből lesz a derengő pára és az olykor csúnyán hasogató derékfájás is.
|
|
Képtelen szövegek / FÉNYSZÜRET
Párával, füsttel, fénnyel özönlő őszben szinte-szinte maguktól tisztulnak a kádak. Szállástt csinálnak a szőlőfürtben duzzadó reményeknek. Semmi képzelgés: átlátni rajtuk!
Készülő varázslat, mi betölti a völgyet, s lehúzza a gyümölcsfaágat.
A szállongó homályban mindennek fénye támad.
A tekintet a tátongó árnyék mélyére hatol...
Képtelen szövegek / SIKÁTOR
Az út felfelé vezet.
Egyre nehezebb és magányosabb rajta a következő lépés. Majd az azt követő, s a következő is...
A gyászfeketébe burkolt lélek néma sikolya fagyos reggelként terül a tájra.
A tessék-lássék hó alól mindegyre kiütköznek a föld begyógyíthatatlan sebei.
Az emelkedő itt csak meghosszabbítja a ténfergést, az agóniát.
Pedig ez csak egy kis, öreges botorkálás a sikátorban. Egy egészen kis kaptató.
Mindig csak egy kicsi. És még egy kicsi. Na még!
És felérve, a csalódott ámulat: te jó ég, hová jutottunk?
|
|
