|
Muszájfotográfus
A nagy szobrász elhatározta, hogy legjobb munkáiról fotó őrzi majd a bizonylatot - ha művei netán elkallódnak. Megtanult fényképezni, szobrairól több felvételt készített és elküldte azokat legjobb barátainak, megőrzés végett. A sors fintora: a szobrok egy szálig megmaradtak, a képek nagy része elkallódott.
Szűrt fényben
Tüzesen süt a déli nap, s mielőtt még glóriába vonna, fejem fölött kinyitok egy nagy fehér napernyőt. Ülök a szűrt fényben, s elképzelem, ugyan mi járna az eszemben, ha sziesztázás helyett történetesen odafent, a sasok világában repdesnék, s meglátnám a mélyben a hűvösen szikrázó, fehér napernyőt?
Láp
Tavasszal-ősszel meggyúl a láp. Lápon pedig a tőzeg. És ég, és ég, mintha feladatot teljesítene. Ez még hagyján: csak az a bűz ne volna!
Vergődő vitorla
Alig hogy felhúzzák, az ideges vitorla minden erejével megpróbál elszabadulni. Akkora ambíció szorul belé, hogy egy hajót is képes magával röpíteni. Csak az a bökkenő, hogy távolról sem a szabadság bajnoka: mindig vakon követi a szél szeszélyes útját.
Kilátó
Körbe forgok, a négy égtáj felé. A magasság megszelídíti a látványt. Olyan távoli a belátható világ, mintha nem is benne élnénk, hanem valahol fölötte, előtte lebegve. Ez a jól fésült valóságkép lenne a szürrealizmus titka?
Kaptafa
Azt hittem, egy jó gondolat mindig újabbakat szül: még jobbakat, még ütősebbeket. De csalódtam: a legjobb gondolataim csak kaptafának voltak jók, amelyeken majdani közhelyeim készültek.
Perszeidák
Augusztusban, amikor napokon át szikrázó könnyek sokasága hull az éj szeméből, azt mondják, csillagok zuhannak alá. Nem tudom, mi lehet az igazság, de a perszeidák látványos sziporkáját bámulva mindegyre Dsida Jenő Hulló hajszálak elégiája jár az eszemben.
Apály vagy dagály?
Mikor elnyújtózott a plázson, éppen elkezdődött a dagály. Arra ébredt, hogy hónaljáig habos tengervíz nyaldossa.
- Ez azért túlzás - morgott és feljebb húzódott, majd ismét elszundikált a növekvő félárnyékban.
Mire újra felébredt, a tengerhabnak nyoma sem volt a közelében: apálykor a víz széle mintegy 8 métert húzódott vissza.
- Na, erről volt szó - tápászkodott fel és úgy látta, ezzel minden a helyére került a világban. És miként az Úr Ádámban, gyönyörködött benne.
Matekovics
Egy éve halott - eleinte még könnyű számolni az örökre eltávozottak múlt idejét. Aztán mind jobban belezavarodunk a számolásba, s már azt sem tudjuk, élők vagyunk-e vagy holtak?
Minden mindegy...
Sört kóstolgatva mind jobban megtelik a szám keserűséggel. Úgy tűnik, valahogy minden mindegy, de ez csak látszat. Igazából semmi nem mindegy és a nyomaték kedvéért jókorát csapok a kertvendéglő bádogasztalára. Mire mi történik? - kihoznak még egy rend sört!
Cirkuszi premier után
Hatalmas csinnadratta, ováció, újrázás, tömegzsongás, vastaps, gyerekkacagás követték a városunkba érkező vándorcirkusz esti premierjét. Puffogtak a dobok, tremolóztak a harsonák, bőgtek a szaxofonok és az oroszlánok, nyihogtak a lovak, vonítottak a trupp körül ólálkodó ebek, aztán lejárt az előadás ideje, a közönség tereferélve szétszéledt s a cirkusz ponyvája alatt hirtelen elterült az ájult, süket, kiürült csönd.
|
|
Fészek
Esőt lesve fölnézek az ereszre: kis zümmögő méhcsalád nyüzsög alatta, egy gömbölyded fészek körül. Zümm be, zümm ki - lehetnek olyan kéttucatnyian. Évek óta élik itt közömbösen, a miénkkel párhuzamos világukat. Egyre gyakrabban, szorongva pillantok feléjük: miként szabadulhatnék meg e szomszédságtól. Jó lenne tudni, ők mire gondolnak...
A csípés
Vihar előtti feltámadó szél sodor nekem egy megrakottan hazaimbolygó vadméhet. Már érzem is fullánkos csípését! Felsajdul a kis szúrt seb, duzzad a szemkörnyék. Mindenki összeszalad a házból: ki jeget, ki fájdalomcsillapítót, ki allergia ellenes szert hoz íziben. Az incidensnek végül is nincsenek végzetes tünetei. Csak a vadméh pusztult bele. S vele együtt az immár haza sosem jutó rakomány...
Újrázó magnólia
Miután tavasszal jócskán teleszórta maga alatt a földet buja virága szirmaival, augusztus elején újabb bimbókat dédelget a nagy lombú magnólia; ritkás nyílásai akár egy-egy ökölbe zárt kéz rózsaszínlenek elő. Szinte hallom a kérdést is: mi van a kezemben?! Majd eltelik egy nap, s már képtelen titkot tartani.
Idézet
Pontosan emlékszem, hogy az előttem kinyitva fekvő könyvben, fehéren feketével ezt olvastam: "halmazati boldogság volt az osztályrésze". Most meg, hiába meresztem a szemem, pedig már harmadszor böngészem át a szöveget, mind kétségbeesettebben, a "halmazati boldogságnak" halvány nyomát sem találni. Álmodtam talán? Meg mertem volna rá esküdni... Egyáltalán, lehet-e ilyesmit csak úgy kitalálni?!
Csomagolás
Időnként be, majd ki. Megint be, megint ki. Csak a rakhelyek változnak. Így cipeljük az életet, apránként, részleteiben egyre távolabb, majd néha vissza. Aztán egyszer csak mások csomagolnak nekünk.
Kúszómadár
Póli papagáj nem és nem akar repülni. Ha megharagítják, idegesen fölröppen, de igyekszik mindjárt meg is kapaszkodni, tartós fogódzót keresve. Legfőbb menedéke a kalitkája mellett magasba tartó kúszónövény - azon szeret le s fel futkorászni. Már-már repülni...
Trombita
Fújni könnyű - játszani nehéz rajta. Úttörő koromban szerencsém volt, hogy a vörös nyakkendő mellett a dobot akasztották a nyakamba.
Napfürdő
Kifekszem a napra. Simogat. (Igazából: éget. Sőt, perzsel! Rákositja a sejtjeimet. Mondjam-e még?) Úgy teszek, mintha mennyei élvezetben lenne részem: fürdenék benne. Tudom amit tudok. Tesszük magunkat...
Szárazvillám
Mintha pokoli jelzőtűz cikázna át az égen, tökéletes némaságban. Eszembe juttatja a szomszédunk hangszalagjától megfosztott, suttogva ugató kutyáját.
Rózsabogár
Metálzöldes ragyogás az agyonrágott, megtiport, elszaggatott rózsa sziromágyában. Fészkelődő, nemtörődöm, tohonya kényúr, lustán mocorog, mintha a haldokló virág ölén szeretne maga is felfordulni.
Aki horkol és aki hallja
Régóta tudom, hogy éjszakánként - finoman szólva - zajos vagyok. Minden áron szeretném fülön csípni magamban a hangoskodót, amint éppen rázendítek. Odáig jutottam, hogy órákon át sikerül már-már ébren álmodnom, de hiába: a horkolásomat rendszerint más hallja meg - én szinte soha.
Lesifotós
A polgármester nem szereti, ha akkor fotózzák, amikor neki nincs kedve hozzá. Aki ilyenkor fényképezi, az egy nyomorult lesifotós. Vagy titkosrendőr. Egy vacak spion. Ha meg tetszelgése közben kattannak az objektívek és a vakuk - az a sóvárogva doromboló média. |
|
|
Kávéillat
Pergelt magocskából ered, s fölerősödik, mikor azt megőrlik. majd utána nemsokára leforrázzák. Az illat megbújik a zaccban, s évtizedekig őrzi az ütött-kopott kávéőrlő fiókja.
Esők gépfegyvere
A tó felszinét a hirtelen lezúduló nyári eső gépfegyvertüze pásztázza. Július végi kivégzés, nincsenek áldozatok.
Vad természet
Előttem a Huron-tó déli panorámája. Egy önfeledt lépés a vad természetben - és iszonyú csattanással verem a fejem egy ártatlanul alacsonyan nőtt, vastag faágba. A szokásos csillageső után már lüktet a fejem búbján a sajgó duzzanat. Óvatosan megtapogatom, s egyetlen ép gondolatom: ezt is túléltem. (De csak a következő ütközésig!)
Madárlabirintus
Miután alaposan szemügyre vett, egy verestollú kardinális madár leszállt pár méterre tőlem, a gyepre, majd három tétova lépést tett felém. Megállt. Jobbra fordult, újabb három lépés. Visszanézett. Hirtelen hátra arc, öt tipegő lépés. Rikácsolva felém kiáltott. Fürgén oldalazva eliramodott, tán meggondolta magát? Előre újabb három lépéssel, két szökelléssel megtoldva. Gombszeme gyanakvó. De kiváncsian csillog. Mozdulatlan maradok - bűvölöm talán? Sosem tudom meg: egyre csak szűkitette körülöttem a kört, járta a nyom nélküli madárlabirintust, majd egy pillanat és surranva elrepült egy távoli pózna felé.
Bolyongás
Idegen városba vetődve, magányos sétáról megtérőben elvétem a vendéglátóhoz vezető utat. Az utca nevét elfelejtettem, a számra valahogy visszaemlékszem. De a szám csak egy szám marad - és közben nekiveszetten firgek-forgok, eligazitó utcasarkokat, ismerősnek tűnő jelzéseket keresve. Néha már-már úgy érzem, jó helyen járok, de valahogy mindig elmarad a bizonyosság. Makacsul kisértő éjszakai álmaimban azóta is egyet bolyongok...
Fűzfák
Ahány élet, annyi fűzfa... Erre gondolt, amikor szerettei tiszteletére, kertje mélyén, a csupa agyagos földbe leszúrta a hajlékony vesszőket. Ágas-bogas, sudárderekú, susogó lombú, titokzatos árnyékboltozatot termett a családi szeretet.
Hóviharban
Nézem és nem hiszek a szememnek: ki látott ilyen hirtelen felkerekedő hóvihart! Ráadásul az éjszakai utcán. Hogy mit is keresek ott, nem tudom, viszont akkora pelyhekkel, olyan sűrűn lepi be látómezőmet, hogy egy lépésre se látok. Jobb karommal széles ablaktörlő mozdulatokat végzek, félreseperném a havat, mindhiába. Autók jönnek szembe, villódzó fényük elvakit s mindegyre beléfúl a viharba...Reggel tűzforrón ébredek: 39,5 C a lázam.
Sakk-matt
A játszóház gyepén óriási sakktábla óriási figurákkal. Az egyik játékos, cingár fiúcska, két parasztja közt gubbaszt egy fekete négyzeten. Ellenfele, már kamaszodó fiú, bástyájára tett lábbal vigyorog. Onnan veszi számba győzedelmesen a megmaradt figurákat - bizony, ez sakk-matt!
Bizonytalan
Kezem egyre bizonytalanabbul követi papirra szánt betűimet. Olykor buzgón neki-nekilendül, de hamar elbotlik, makacskodva megremeg, mintha ellenére lenne ez az untig megtett kóricálás. Morózus vénemberként szivesebben ülne odahaza, a kályhasutban.
Csipkés paraván
Az ágyat paraván fedi el a zsúfolt, minden tudós szempontot mellőző holmik elegyével megrakott nappalitól. A paraván bonyolult, arab csipkemintákon át szűri meg a helyiség antik levegőjű bazárját. Olykor villogó szempárok tűnnek föl mindkét oldalán: a kiváncsiság ördöge az ágy és a nappali térfelén egyaránt lesben áll.
|
|
Sörhabok
Szebbek, mint a felhők, mert nem takarják el a napot. Szájpadlásomra simulnak és ott elenyésznek. Létező, ellenőrizhető, valóságos illúziók – kár, hogy kiadós böfögés formájában tovatűnnek.
Kívül-belül
Nyílegyenes kerítés fut fel hosszan a havasra, kettészelve a roppant legelőt. Nem tudni, hogy a közelben legelésző ló most éppen kívül van vagy belül…
Nem állta
Este sokáig néztem egy csillagot. Végül nem állta a tekintetemet: elkezdett pillogni.
Nyúlsaláta
Salátaleveleket rágcsálok – szaporán, mint a nyúl. Nyúlcipőm is van, s már csak a szaporító szervemet kell – a nyúléhoz hasonlóan – munkára fogjam.
Mi a jó egy bakancsban?
Valamikor egyetlen ütött-kopott bakancsban jártam: az volt a Cipő. (Ó, hogy utáltam!) Ma ismét hódit a bakancs – de mi a jó benne? Hogy teljesen foglyul ejti a lábat? Majd puhára főzi? Hogy katonásan kopog vele a léptünk? Hogy kényelmetlen lehúzni – hát sose húzzuk le?
Álmodni szabad
Apám idejekorán figyelmeztetett: ne fecséreljek gondolatot az örökmozgóra, mert képtelen ötlet. Sosem lesz belőle semmi. Azóta két emberöltő is eltelt, de még mindig ábrándozok róla – sikertelenül, de szabadon.
Jönnek - de honnan?
Jönnek a hullámok... Újabb hullámok jönnek... És jönnek... Jönnek... A hullámok jönnek... De hogy jönnek!... A hullámok... Csak jönnek... De honnan?
Eladó sziget
Csónakkal kerülgetjük a köves partot, rajta százados kiserdő sötétlik. A mélyén buja növényzettel benőtt, félbe maradt villa legalsó szintje vereslik. Az erdő szélén, a földbe tűzött ELADÓ SZIGET felirat alatt elmosódott telefonszám. Három csúf varjú billeg a táblán.
Kőre kővel
Kőre követ dobálunk. A cél: a tó vizéből kiálló gömbkő. A lövedék: a partmenti apróbb hordalékkövek. Valahányszor eltaláljuk a nagy követ, az ütközéstől nagyot csattan, szökken, felszikrázik és enyhe lőporszagot egy-egy kavics. Ahány csattanás, annyi kis kénköves füstfelhő, vízpermet...
Libellula
Nincs visszataszítóbb nonszensz egy horkoló szitakötőnél. És ha libellulának nevezném?
Esti kocsmaláz
Dagályhullámok az esti tavon. A víz egyre távolabbra csap ki a köves-homokos napozón. Tülekedő darazsak gyülekeznek oda a közeli erdőből, s pofátlanul vedelnek, mint törzsvendégek a kocsmában.
Vörös bogyók
Hajnalra, a sátor mellett, a tisztás szélén kipirultak az első erdei bogyók. Mosolygósak - legszívesebben beléjük kóstolnék. A bogyók mintha csak erre vártak volna: a szélben kelletik magukat.
Átkozott hőség
Ha Caragiale ma élne, ma is csak ugyanazt mondaná: "Căldură mare, domnule..." Átkozott egy hőség, uram!... A hőmérő ugyan +39 fokot mutat. És mi még élünk. |
|
