Szórd szét kincseid -
a gazdagság legyél te magad.
(Weöres Sándor)

   
Címlap
Kocsmai miniatűrök


Tánczos G. Károly: Kocsmai miniatűrök 146. (Közeledik a Mikulás)

Valószínűleg sok fehér és viszonylag hosszú szakállas sorstársammal együtt halljuk közeledtét. Kultúránkban ez a véleménynyilvánítás nem korlátozódik december elejére.

 

Ha gyerekek szólítanak így, csak mosolygok. Évekkel ezelőtt a szomszédos általános iskola fiataljai közül néhányan a kerítéshez jöttek és megkérdezték: „Bácsi, nem maga a Mikulás?” „Nem, én a Télapó vagyok!” Akikmegértették, nevettek, aki nem, azok is, hogy le ne maradjanak. Ugyanígy reagáltam a jóindulatú megszólalásokra, mint például a fiatal, kulturált cigány üzletemberére, aki a már járni és beszélni tudó unokahúgának Télapóként mutatott be a Vallonban. A gyönyörű kislánynak megengedtem, hogy megsimogassa szakállamat.

 

Más a helyzet a középiskolás generációval, szavaikból kihallik a gúny, néha a rosszindulat. Nem vagyok könnyen sértődő ember, de nagy ritkán válaszolok egy-egy gonoszkodó beszólásukra: „Én legalább megértem ezt az életkort, mi biztosítja, hogy ti is?” Némelyik elszégyellte magát, mást bosszantott, hogy merészeltem válaszolni, káromkodni kezdett… Mondom, gimnazisták, a „jövőnk zálogai”, valójában megbocsátok nekik, én is voltam kamasz.

 

A legordenárébb, legsekélyesebb a középkorúak „humorizálása”, ezekre nem felelek. Volt egy eset, amikor ezt a taktikát választottam. „Mi van, süket vagy?” „Igen” – és mentem tovább. A „beszélgető partnerem”, nem tudta mire vélni, hogy társai kinevetik.

 

Persze akadnak ismerőseim, sőt idegenek között is, akik komolyan megkérnek, hogy játsszam el gyereküknek a Télapó szerepét, és nem sértődnek meg, amikor visszautasítom.

 

András napján erről is beszélgettünk a Lugasban. Kifakadtam: „Tele van már a hótököm [nem saját nyelvi bravúr] ezzel a mikulásozással! Miért nem Lev Nyikolajevics Tolsztojnak, G. B. Shaw-nak, Szolzsenyicinnek, akár Ho Si Minh elvtársnak csúfolnak, vagy mint Mirkovszki Tomi, Karl Marxnak!” Bóta Bandi megjegyezte: „Téged nem fognak az unokáid se Mikulásnak, se másnak nevezni, mert tudják, hogy te vagy.” „Csak azt nem tudják még, hogy ki vagy mi az a Mikulás, ha úgy tetszik, Télapó. Alig múltak hét hónaposak.” „Ez igaz, de később is érvényes lesz!” „Ez is igaz! Isten éltessen még egyszer!” „Nekem ez az egy is elég!” „Igaz, igaz” – helyeselt Cila, mint Raksányi Gellért a Ványadt bácsi című Csehov paródiában.

 

Abban is egyetértettünk, hogy kapjon minden gyerek ajándékot, mert – nem nagyzázásiból, idéztem Csokonait – gonosz erkőlccsl senki sem született”. „Igaz, igaz!”

 

 

 
Tánczos G. Károly: Kocsmai miniatűrök 145/C (A félfelvonásos harmadik harmada, szóval vége)

F Egyenes beszéd! Biztos ott lesz a Marlon Brando, a Gerard Philipe, a James Dean, Depardieu, Delon. Netán Brinkmann doktor…

N Hogy ott lesznek-e, azt nem tudhatom. A meghívókat elküldtem. Nem is ez a gond. Hely van. Dögivel.

F Akkor mi a baj, kedves?

N Ne mondjon ilyet egy özvegynek!

F Tud még valami újat?

N Mire céloz? Látom a szemén, hogy céloz valamire.

F Utoljára katona koromban céloztam.

N Öreg hiba!

F Mondja már, mi baja velem? Felfújja magát, mint egy pulyka!

N Pávián!

F Palotapincsi!

N Pókmajom!

F Papagáj!

N Pézsmatulok!

F Pettyes vízicsibe!

N Patkány!

F Milyen patkány?

N Mint a többi.

F Komolyan gondolja?

N Mit?

F Hogy patkány.

N Azt mondtam volna? Sérti?

F Ó, egy csöppet sem! Csak azon töprengek, hová dugjam el pikkelyes farkamat.

N Szégyelli? Pedig jól áll!

F Ebből elég! Mondja már meg, mi a baja velem!

N Nem szeretem az olyan férfiakat, akik megerőszakolják unokahúgukat, még ha nincs is!

F Látja ezeket a sebhelyeket, ezt a tetoválást? A börtönben szereztem.

N Mutassa! De szép! És milyen megható! Egy nyílvesszővel átlőtt szív, benne egy monogram, lehulló vércseppek. Kinek a monogramja?

F Az enyém.

N Ez a beszéd! Esteledik.

F Ilyenkor, vasárnap, az emberek kimennek a korzóra, a tópartra…

N Az előbb még kedd volt, vagy szerda.

F Múlik az idő, asszonyom. Maholnap itt a tavasz. Visszajönnek a fecskék…

N A gólyák…

F A verebek.

N Lesz itt ricsaj a születésnapomon!

F Nem holnap van a születésnapja?

N Dehogynem! Az idén holnap, de jövőre tavaszra esik.

F Hát akkor boldog születésnapot, asszonyom! Egy puszit se kapok?

N Hajolt már maga kút fölé, nézett már patakba?

F Ne is folytassa. Brando. Marlon Brando. És ha, mondjuk, becsuknám a szemét arra az időre?

N Minek, hisz így is csak foltokat látok!

F Akkor mire vár?

N Kérdezni azt tud! Nem bánom, egye fene!

F Mint a mesében: a királylány megcsókolja a békát.

N Maradjunk a realitásnál: két varangy megpuszilta egymást.

F Téved, asszonyom! Ön…

N És a tükör? A megboldogult neje?

F Régen volt. Ön megszépült, asszonyom!

N Igazán? Vajon mit szólna Marlon Brando, ha most látna?

F Vell, vell!

N Ez meg mit jelent?

F Olyasmit, hogy „Et már döfi!”, hogy „Éppen ilyennek képzeltem!”

N Hagyja abba! Miért akarja nekem bemocskolni Marlont?

F Brando.

N Mit mond?

F Brando. Marlon a keresztneve.

N Honnan tudja? Ott volt a keresztelőjén?

F Amerikában úgy szokás.

N Nekem így is jó! Maga akkor is rosszindulatú!

F Most éppen miért?

N Nem képzelhetett ilyennek! Annál sokkal, de sokkal jobb ízlése van, ha nem tudná! Úriember!

F Idefigyeljen, maga Marlon Brando után sápítozó ostoba…

N Orángután.

F Tessék?

N Mondom, orángután. Természetesen nőstény. Sose fogjuk megérteni egymást.

F Elszomorít.

N Szomorú. Én igazán nem akartam. Bocsásson meg, ha tud!

F Miért ne tudnék? Ha én…

N Vigyázzon!

F Ha én egyszer…

N Nem mindenki tud megbocsátani csak úgy, ukmukfukk.

F Értse már meg!

N Mit?

F Én meg tudok bocsátani!

N Az unokahúgának is?

F Az istenit magának! Tisztáztuk, hogy…

N Látja, nehéz. Nagyon nehéz.

F Micsoda?

N ……………

F Asszonyom!

N Nagyon ragaszkodik ehhez?

F Hölgyem, az egekre kérem, figyeljen rám! Én meg-bo-csá-tok ma-gá-nak!

N Nemes. És mit, ha szabad érdeklődnöm?

F Hát… például Marlon Brandot.

N Mi köze van magának őhozzá?

F Elfelejti, hogy tudok angolul?

N Meg négerül.

F Úgy van.

N Akkor mondja nekem azt úgy: a tikkadt nyári napsugárözönben úszó arany búzamező közepén hervadó kankalin!

F Ezt speciel nem tudom.

N Kár. Pedig… már-már… azt hiszem… szóval… meg tudtam volna bocsátani.

F Ez biztos?

N Hazudtam én valaha is magának?

F Hol rontottam el?

N A verebeknél. Nem kellett volna.

F A kurva életbe!

N Ne keseredjen el! Még minden jóra fordulhat. Vagy rosszra. Hány óra?

F Húsz negyvenkilenc.

N Mennyi?

F Délelőtt huszonhárom negyven.

N Mondja még egyszer!

F Hat hetvenkettő.

N Mondja!

F Negyed huszonöt.

N Bátran!

F Megállt az órám.

N Olvassa le a Napról!

F Lement.

N Akkor a Holdról!

F Fél három… háromnegyed hét… harminckét óra nullahat.

N Hány óra, uram?

F Vízszintes tizenkettő, vízszintes tizenkettő!

N Folytassa!

F Tízmillió-hatvanháromezer-négyszázhuszonhat és fél óra, asszonyom!

 

Mondják, mondják, de hiába: a függöny jelzi, hogy VÉGE.

 

[Befejeztetett Kecskemét külvárosában, Petőfivárosban az úrnak/elvtársnak kb. 1984., maximum ’85. esztendejének tavaszán vagy őszén – azóta aludt –, Zoli és Zsuzsa komfortos faházában Zoli Remington írógépén, két ujjal (az egyik – a bal –) a Shift volt. (A kétujjas módszert még nem sikerült kinőni.)]

 

 

 
Tánczos G. Károly: Kocsmai miniatűrök 145/B (Az abszurd félfelvonásos második harmada)

F Hol van a két gyerek?

N Hát tud róluk?

F A Marlon Brandok örökké áének és mindent tudnak. Nos, hol a két gyerek?

N Istenem! Hogy van az amerikaiul, hogy nincs gyerek? Nincsenek.

F Hogyhogy nincsenek? Az előbb még…

N Mit kérdez folyton? Nincsenek, és kész! Megnyugodott? De miből gondolja, hogy Marlon Brando tud a gyerekekről? És miért hiszi, hogy pont azzal kezdi? Idejön, fölém hajol, néz, néz…

F …és elfogja a hányinger.

N Lehet, hogy igaza van. Mondja, maga mindig ilyen tökösen őszinte?

F Csak mással szemben, asszonyom.

N Ne mondja! Ez isteni! És miket szokott magának füllenteni?

F Például, hogy én vagyok a Marlon Brando.

N Ne ízléstelenkedjen! Az már foglalt! Legyen más!

F Adjon tippet.

N Talán Radzs Kapur?

F Az a csóró indiai? Nem túl hízelgő!

N Honnan tudjam, mekkora hazugságot képes elviselni! Felőlem lehet a Roger Moore vagy a Schwarzenegger is! Ha elbírja.

f Nem kell föltétlenül színész.

N Reménytelen. Mondja, erőszakolták már meg magát?

F Úgy érti, a padláson?

N Vagy a börtönben.

F Honnan veszi, hogy voltam börtönben?

F Honnan veszi, hogy voltam börtönben?

N Minden valamirevaló férfi volt börtönben. Legalább egyszer.

F Az imént úgy nyilatkozott, hogy nem tart igazi férfinak.

N Nem kell elkeseredni! Még lehet. Nagyanyámról is csak 52 éves korában derült ki.

F Valóban?

N Jó, 58-59 lehetett. Látja, nem akarom becsapni.

F Az már születéskor kiderül, hogy férfi vagy nő az illető.

N Ez igaz, de amikor megszületett, még nem volt a nagyanyám. Világos, nem?

F És hihető.

N Megint a kétely! A szepszis vagy micsoda. Teljesen begubózik, mint a… mint a szőrös lábú gatyásméh!

F Szép légivadász!

N Szélhajtó küsz!

F Százlábú!

N Szúfarkas!

F Szarvasmarha!

N Szuronyos istállólégy!

F Honnan tudj?

N Mit?

F Mindegy.

N Nem úgy van az! Nincs titkolózás, uram!

F Igaza volt. Tényleg voltam börtönben.

N No, látja, megy ez! Politikai? Ááá, maga? Zsebmetsző? Azokat nehezen kapják el. Rablógyilkosság?

F Hideg, hideg!

N Mondja hát! Ne izgasson!

F Erőszak. Nemi!

N Jesszusom! Maga? Egy rablógyilkosságot még csak-csak kinézek magából, de hogy erőszak! Ráadásul nemi! Meséljen!

F Az unokahúgom 14 éves volt…

N Szép kor. Az igazi!

F Falun laktunk. A rokonok elmentek otthonról, rám bízták a lányt.

N Úgy is kell! Kordában tartani őket! Viszketett neki, mi?

F Nem. Béna volt. Bottal járt.

N Az még nem mentség! Kikezdett magával.

F Nem! Nem tudom, mi tört rám akkor. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy a melleit fogdosom.

N Mint az az igazi férfihoz illik. A lány meg hagyta.

F Nem. Kiabált, hogy ne, meg hogy segítség.

N Ez annyit tesz, gyere, hódíts meg, tegyél magadévá!

F Betömtem a száját egy kendővel…

N Sállal jobb lett volna!

F …felkaptam…

N Milyen erős maga!

F …és bevittem az istállóba. Ledobtam a szénára.

N Ő meg rögtön széttette a lábát.

F Nem. Ki kellett kötnöm a jászolhoz. Erős volt, pedig…

N És… és…?

F Csupa vér lett minden. Mint a tikkadt nyári napsugárözönben úszó arany búzamező közepén nyíló lángvörös pipacs.

N Milyen szépen mondta! Persze ilyet Marlon Brando sohase tenne.

F És a Roger Moore se.

N Se a Schwarzenegger!

F Még tán Radzs Kapur se.

N A jázminokról miért nem mesélt?

F Miféle jázminokról?

N A faluban két dolgot szeretek, azt, hogy soha nem történik semmi, és a jázminokat. Aznap sem történt semmi a falunkban, amikor a bika kitaposta az uram beleit. Ha látta volna, hogyan kúsztak fel a belek a szőlő- meg babkarókra, a tornác oszlopaira! A jázminok pedig csodálatos illatot árasztottak! Csupa béke és derű a falu.

F Ellentétben a városi élettel, amely sivár és lehangoló.

N Ahogy mondja.

F Ezek szerint maga most özvegy.

N Már miért lennék özvegy?

F A férje… a bika… a belek a karókon… a jázminok…

N Ja, igen. Szép volt.

F Gyereke sincs!

N Honnan tudja?

F Maga mondta.

N Akkor nincs. Ahogy magának unokahúga.

F Miből jött rá?

N Akinek van unokahúga, az nem erőszakolja meg. Csak az, akinek nincs.

F Nincsen. És már nem is lesz. Soha.

N Ne keseredjen el! És ne veszítse el a tartását!

F Igaza van. Ha 40 évet kibírtam húgocska nélkül, ezt a hátralevő néhányat is elviselem.

N 40 éves! Esetleg 42, vagy 45! Fiatalember létére itt ül egy kocsmában, és a nem létező unokahúgát izélgeti!

F Vasárnap van. Nézze a pulton lefolyó bágyadt, sárga napfényt, olyan, mint az olvasztott sajt. Így csak a vasárnapi nap tud viselkedni.

N Hogyhogy csak ketten vagyunk?

F Odakint kedd van, esetleg szerda. Munkanap.

N Ne idegesítsen! Hétfőn lesz a születésnapom! Meg akarom ünnepelni!

F Ne aggódjon! Múlt kedd van. Esetleg szerda.

N Hála istennek! Nagyon megijesztett! De biztos ebben?

F Mit is mondott az előbb?

N De biztos eb…

F Előtte!

N Nagyon meg…

F Előtte!

N Hála is…

F Még előtte!

N Meg aka…

F Ez előtt!

N Hétfőn lesz a születésnapom.

F Na látja! Nem azt mondta, hogy hétfőn volt, vagy, hogy ma van, hanem azt, hogy lesz! Ne aggódjék!

N Kedves. Szívesen meghívnám, de…

F De?

N Nem akarom.

 
Tánczos G. Károly: Kocsmai miniatűrök 145/A (Az élet dele –az abszurd félfelvonásos első harmada)

Szín: Lepusztult kocsmabelső

Szereplők: Férfi (F), 35-40 éves. Csúnya

                  Nő (N) 30-35 éves. Csúnya

 

F Megboldogult első feleségemre emlékeztet. Roppant lelkierőre volt szüksége, hogy tükörbe nézzen. Ez persze a tükörre is vonatkozik.

N No, maga se egy Marlin Brando!

F Marlon.

N Mit mond?

F Marlon. Marlon Brando. Így hívják. Marlon Brando. O-val. O, mint oktogon, oktaéder, orgonavirágzás. És természetesen orángután. Nőstény.

N Ismerkedni akar? Teszek én a maga o-ostoba megjegyzéseire, orrszarvú!

F Oposszum!

N Okapi!

F Ostoros garnéla!

N Osztriga!

F Ordenáré!

N Olyan!

F Milyen?

N Mi milyen?

F Azt mondta, olyan.

N No és, ha azt mondtam! Biztosan okom volt rá-

F Oka. Kaluga folyója. Vízszintes 12.

N Oda ne rohanjak! Hogy maga milyen művelt! Kár, hogy így néz ki! Bezzeg a Marlon Brandi!

F Brando. Marlon Brando. Úgy hívják. O-val.

N Tudom. Mit akar ezzel?

F Semmit. Iszik valamit?

N Naná! Miért mondta rám, hogy ostoros garnéla?

F Maga meg azt mondta, hogy…

N Az más! Egy jól nevelt férfi nem mondhatja egy hölgynek, hogy ostoros garnéla! Még ha olyan is!

F Milyen?

N Mi milyen?

F Már másodszor mondja, hogy olyan.

N Másodszor? Istenem, hogy múlik az idő! Lassan beköszönt az ősz. Elköltöznek a gólyák, a fecskék, a verebek, a cinkék.

F Azok nem.

N Mit mond?

F A verebek meg a cinkék nem költöző madarak. Maradnak.

N De ha megfagynak és lehullanak a fáról, miként a könnycsepp orrunk hegyéről, az olyan, mintha elköltöznének.

F Nem olyan.

N Hát milyen?

F Más.

N Azt szeretném, hogy maga udvaroljon nekem!

F Mit beszél?

N Olyan szépen tudja mondani, hogy más. Meg hogy vízszintes 12! Nekem még soha senki nem mondta, hogy vízszintes 12!

F Fiatal még. Mondhatják.

N Azt szeretném, ha maga mondaná!

F Már mondtam.

N Mondja még egyszer! Nem, kétszer! Nem, tízszer! Ezerszer, mint a mesében. Mondja tízmillió-hatvanháromezer-négyszázhuszonhat és félszer!

F Nem mondom.

N Kegyetlen. Van gyereke?

F Lehet.

N A gyerek az élet sója. Nem, cukra. Méze. Nekem kettő is van.

F Fiatalabbnak néztem.

N Tizennégy éves voltam, amikor a nagybátyám felcsinált. A padláson.

F Szörnyű!

N Az, de én élveztem.

F Puff neki!

N Aztán jöttek a gyerekek. Tudja, négyen lettek volna, de mondom, az sok, kettőt elvetettem. Pedig aranyosak voltak azok is. Ott, a mikroszkóp alatt. Az egyiknek a tikkadt nyári napsugárözönben úszó arany búzamezők közepén nyíló égszínű búzavirág szeme volt.

F Ne mondja!

N Tán nem hiszi?

F Előfordul az ilyen.

N Milyen?

F Mi milyen?

N Milyen fordul elő?

F Nem értem.

N Az előbb azt mondta, hogy ilyen.

F No, és ha azt mondtam! Biztosan okom volt rá.

N Beképzelt.

N Kifaggat, kicsúfol, a szemembe nevet! Érzéketlen. Azt hiszi, mer fizet egy italt, magának mindent szabad? Azért, mert férfi?

F Ne haragudjon.

N Az igazi férfi mindig hisz a nőnek.

F Én hiszek magának.

N Igazán? Mindent? Maga olyan jó!

F Figyeljen csak! Víz-szin-tes ti-zen-ket-tő!

N Hogy van ez amerikaiul?

F Csak angolul tudok, meg négerül.

N Mondja angolul!

F Várjon… Ööö… 12 az tvelv, a víz vóter, vóter…, vóter level. Megvan, level tvelv.

N Level tvelv, level tvelv. Ez biztos?

F Egészen biztos.

N Istenem! Ha majd eljön, és azt a varázslatos tekintetét a szemembe fúrja, amitől persze én rögtön elalélok, fölém hajol, félresimítja fülemről a tincset, és azt súgja… Mit is?

F Level tvelv.

N Level tvelv, level tvelv. Istenem!

F Kiről beszél?

N Marlon Brandoról, ki másról? Biztos tud angolul, ha maga tud!

F Meghalt.

N Kicsoda?

F A Marlon Brando.

N Nem igaz! Most láttam a moziban!

F Au csak film.

N Azt hiszi, nem tudom, hogy az csak film? Akkor se halt meg!

F De.

N Nem.

F Mindenesetre elköltözött.

N Az nem ugyanaz! A Marlon Brandok sose halnak meg!

F Jó, legyen igaza! Jön Marlon Brando, odahajol magához, mélyen a szemébe néz, és megkérdi: Ver ár tu csildren?

N Mi ez? Szeretlek? Nem, az ájlavjú. Mit jelent ez? Mit mond nekem a Marlon Brando?

 
Tánczos G. Károly: Kocsmai miniatűrök 144. (Balatoni nyarak 1. – Kevert, Zoli, Scepanovic és én)

Az egyetem utolsó előtti nyarán kötelező volt a „szakmai gyakorlat”. Kötelező, de nem annyira, hogy Zolival Zamárdiban el ne kódoroghassunk egy mindent áruló kisboltba. Besorolhattam volna ezt az írást a rövid italokhoz szólókhoz – hiszen kevertet, sok kevertet ittunk –, de a múltból előbukkanó gyönyörű balatoni nyarak más irányba küldték emlékezetemet.

Az első kétdecis üveg (gyors) kiürülése után, amíg én elmentem a másodikért, helyesebben a következő két üvegért, Zoli egy árnyékos helyen leült és elővette a kiváló „jugoszláv” író, Bronimir Scepanovic Földbe némult száj című vékonyka kötetét.

Hátborzongató volt a Zoli által felolvasott kisregény sötét, felzaklató (sorolhatnám a jelzőket, de, ha elolvassák legalább a címadó szöveget, rájönnek, mindez kevés) világának, és a szemközti Balaton-felvidék kies látványának kontrasztja.

Fájdalmas volt, de megérte, megéri.

És nem a kevertek miatt.  

 

 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

2. oldal / 31

Chanson d'automne

új-iVisz

 

Ki van itt?

Oldalainkat 409 vendég böngészi

Bejelentkezett tagok

Nincs