|
Tánczos G. Károly: Pötyi, a vízigalamb 9. |
|
- Megsüketült maga? –Tündi megrázta Ármi bácsi vállát. – Hé, öreg, magához beszélek!
- Tessék?
- Miért hívott engem Évikémnek?
- Azt hittem, átfestette a haját. Tudja, a mai lányok…
- Milyen színű haja volt annak az Évikének?
- Szőke.
- Honnan ismeri?
Ármi bácsi kényelmetlenül érezte magát, a hortyogó herceg felé pislogatott.
- Nem akarok a háta mögött…
Tündi rögtön kapcsolt.
- Szóval a korábbi nőjét, azt a kihidrogénezett cafkát Évának hívták. Akkor mindent értek! Tudja – közelebb hajolt az öreghez és halkabbra fogta a hangját -, azt a felplasztikázott ribancot tavaly még a Zordon Kárpát és emberei csesz… – észrevette maga mellett Gergőt –, tudja, mit csináltak. Két hete, amikor Imi belém zúgott, dobta Évikét, erre az a robanc rászabadította azt a gazembert, összehozta , gyermeki lelkű kedvesemet a Zordon Kárpáttal. Most itt fekszik szegény tele adóssággal, és bármelyik pillanatban végezhetnek vele, mert az az állat minden más színű embert gyűlöl. Zordon Kárpát a megtestesült rasszizmus! Jól van, csak alukáljál! Nincs semmi baj.
Ez utóbbi két mondat már Iminek szólt, aki karikás szemekkel felült.
- Én hallottam mindent. A háborúban mögszoktam úgy aludni, hogy tudjak a kintről. Tényleg koszos niggör lenni, mert elkótyavetyéltem a madárkám… a madárkánkat! Jó embör vagy te, galambozó!
Olyan búbánatos, szomorú hangon beszélt, hogy Ármi bácsi elérzékenyült.
- Négernek néger vagy, fiam, ha már az isten meg az apád annak szánt, de klassz srác vagy, ahogy ezt mondani szokás. Pötyi tényleg a tied, azt teszel vele, amit akarsz.
- De én…
- No meg, amit a körülmények akarnak. Mikor kell odaadnod annak a Zordonságnak?
- Holnap dél körül.
- Mi pénzzel tartozol neki? – Imi megmondta. Az öreg arca elsötétült.
- Sok pénz, egy nap alatt nem tudom előteremteni. Mi lenne, ha nálunk aludnál? Aztán reggel…
- Nem lehet. Vissza köll Szögedre mönni még máma. [Azt hiszem, érzékeltetésül elég ennyi ö-zés. A továbbiakban csak, ha muszáj.]
- Akkor most szépen bemégy. Viola néni majd majd megágyaz neked, kialszod magad. Addig, ugye, Violkám, főzöl valamit! Megesszük és mehetünk is! – A többiek meglepődését látva megmagyarázta. – Találkozni akarok azzal az emberrel, hátha…
Hiába próbálkozott egész délután Viola néni és Gergő, Ármi bácsi kitartott elhatározása mellett.
Eljött a búcsú pillanata. Gergő hangosan sírt, Viola néni köténye sarkával törölgette könnyeit. Ármi bácsi, Imi és Ábris komorak voltak, némi enyhülést csak Tündi közönye jelentett. Belzebub az embereket megriasztó hisztériával csapkodta szárnyait, ahogy elszakították tőle Pötyit, Birincsik Misurdára nézett. Ábris arca merev volt, de a szeme beszédes. Egy kis idő után bólintott és megszólalt:
- Magukkal megyek.
Betették Belzebubot Pötyi mellé. Ármi bácsi kölcsön vette Gergő patronos pisztolyát. Elbúcsúztak és beültek az autóba. Az öreg az ölében tartotta a kalitkát, később letette az ülésre maga és Ábris közé. Tünde óvatosan vezetett. A herceg megint elbóbiskolt mellette, de ezt Ármin bácsi nem vette észre.
- Mink hol alszunk meg, fiam?
Tünde válaszolt.
- Én a lánykollégiumban lakom. Ha kell, leereszthetek összecsavart lepedőket, de azt hiszem, hogy úgy járna, mint a szarka! Vagy bírja még, öreg? – fordult hátra nevetve.
- Nem hallotta még, kedves, hogy az öreg kecske is megnyalja a sót?
A lány felkacagott.
Így évődtek egymással, míg Imi ki nem nyitotta a szemét és Ármi bácsi neki is feltehette a kérdést.
- Messzire lenni még a sötétség! Kigondoltam mindent, ameddig maga elbolonsítani akarta az én kis Tündebündémet. Van egy arcváltoztató ismerősöm a színházban. Odamegyünk.
A kalitkát Tündére bízták, hogy majd délelőtt elmennek érte. Imi integetett a távozó BMW után, majd átmentek az utca túloldalára. A színház zárva volt, de a portás elmondta, hogy Tinát (Selymes Valentint) a szabadtérin találhatják meg. Nem találták ott a sminkmestert.
- Pályinkásnál keressétek, mert ott van!
Az Aradi-tértől a villamos sínpárja melletti járdán mentek. Imi beszélt.
- Csak neve Pályinkás, ő lenni nagy sörivó, de a szobájában mindig találsz finom konyak is. Bangyi törtélmeskedő. A törzsi hercegek érdeklik. Megígérte, hogy engem is fel fog kutatni és feldolgozni. Apukája vett neki saját lakást, amibe bele szoktunk férni, de sokat jár a Sárkányba. Jó kis hely. Holnap majd ti is ismeritek meg azt a kocsmát, ott lesz találkozás a Zordon Kárpáttal.
Jobbra fordultak, aztán megint jobbra, végül balra tettek meg vagy tizenöt lépést. Felmentek az első emeletre. Az ajtón át zene szűrődött ki. A herceg megnyomta a csengőt.
- Ne ökörködj! Nyitva van! – hallották.
Bementek.
|
|
Tánczos G. Károly: Pötyi, a vízigalamb 8. |
|
A tíz nap alatt Ábris szorgalmasan dolgozott. Viola néni nem kevés kívánsága mellett teljesítette Gergő parancsait is. Őszintén megkedvelte a kisfiút, aki bár folyton egzecíroztatta, imádta „jabszolgáját”. A tíz nap elteltével Misurda elköszönt és elutazott. A tizenharmadik nap délelőtt visszajött. Ármi bácsi a szétnyitható alacsony széken (a „lesőlócán”) ülve gyönyörködött a megunhatatlan látványban, galambjaiban. Ábris szótlanul leült mellé a földre. Érezte, hogy az öreg oda-odapislant, de nem mert Ármi bácsira nézni, megszólalni. Nézte a röpködő galambokat. Valamennyi a felesége alakját, arcát vette fel, ezért a kék égen vánszorgó egyetlen felhőre bámult, de amikor az is a feleségévé változott, könnyes szemmel felnyögött. Ármi bácsi megkegyelmezett neki.
- Mondjad hát, fiam!
- Ameddig maguknál voltam, az asszony visszament Jázminhoz. Úgy érzem, mintha csak tenyészbikának kellettem volna. – Elmesélte történetüket. – Amikor hazamentem, Andor résnyire nyitotta ki a kaput, és vigyorogva azt mondta, hogy elnéztem a házszámot, mert én a szomszédban lakok. Átmentem és láttam, hogy odahurcolták a holmimat. Aznap este, meg másnap is kurvára berúgtam. Öngyilkos is akartam lenni, de nem ment. Idejöttem, mert maguk, asziszem, az egyetlen barátaim, ha szabad így mondanom.
Gergő viharzott be a kapun, Ábris nyakába csimpaszkodott.
- Tudtam, hogy visszajössz, tudtam! A gyejekeidet nem hoztad? Becsaptál! Felülök a hátadja. Gyí, lovacskám!
Viola néni is szívébe fogadta Ábrist. Kárpótolta neki a fiukat, aki feleségével (Gergő édesanyjával) a messzi Arábiában olajat kutat. Letette a két szatyrot és mosolyogva figyelte a bolondozást. Látta Ábris szemét nevetni, de látta a sírás nyomait, a tekintetben megbúvó szenvedést, szégyenérzetet, szomorúságot is. Integetett a férfinak. Ármi bácsi felállt, asszonya mellé lépett, és elmondta a históriát. – A szívtelen szuka! – háborodott fel Viola néni, s nyomban áttért a gyakorlati kérdésekre.
- Pár napig elfekhet a kisszobai priccsen, aztán meg majd lesz valahogy.
- Tódornak jó nagy lakása van, elfér benne, ahogy azok a nők is.
- Miféle nők!
- Izé… szóval. Nem úgy gondoltam, hogy igazi nők, hanem…
Hogy Ármi bácsi a mai napig emelt fővel járhat, és nyílt tekintettel nézhet Tódor szemébe, annak köszönhető, hogy egy fék csikorgása megakadályozta árulkodóvá válását. Kiszaladtak a kapu felé.
A citromsárga BMW-ből egy vörös hajú, rövid szoknyás fiatal nő kitámogatta Pöthihumba király fiacskáját. A herceget Ármi bácsi és Ábris segített lefektetni z udvar gyepére.
- Istenem, mi van vele? Napszúrást kapott: - ijedezett Viola néni.
- Tökrészeg! Merre van a WC?
- Jöjjön, kedveském, megmutatom.
Ármi bácsi megjegyezte Misurdának.
- Jókora lehet lehet ennek a néger gyereknek, ha ilyen jó nők közt válogathat!
Gergő a tévében már látott néger embereket, de ehhez az elevenhez nem mert hozzáérni, ezért Imire (maradjunk ennél a névnél mi is) mutatva kérdezte:
- Mijért nem az ágyban fekszik a bácsi?
- Mert nehéz?
- Ha én fekete lennék, én is nehéz lennék:
Nagyapja barackot nyomott a fejére és bement a kisházba. Kisvártatva egy pálinkás butykossal jött vissza. Lecsavarta a kupakot és az üveget Imi orra alá nyomta. Az ifjú herceg magához tért. Felnyögött.
Ó, az öereg galambozó! De jó, hogy itt vagy, én éppen keresni sajátmagát! Hogy ityeg az izé… a fityeg?
- Megvónék! És te mi járatban vagyol itt?
Imi zavarodottnak tűnt.
- Miért nem kaptam a választ kérdésemre? Magának kellett volna azt mondanod, hogy öregesen ityeg a fityegőd!
Ármi bácsi hunyorgott. Komoly hangon kérdezte.
- Valami baj van, fiam? Miért jöttél éppen ma ide?
A herceg lesütötte a szemét.
- A galambomért. Pötyiért.
Ármi bácsi elsápadt. Egész testében reszketni kezdett. Zihált.
- Papó! Papó!
- Hallgass! – rivallt rekedt hangon az unokájára. – Eredj az öreganyádba! Mit beszélek? Menj szépen a nagymamához! Te meg – fordult a széttárt karokkal hanyatt fekvő herceghez –, mondjad el még egyszer!
A fekete királyi sarj nem mondta el. Semmit nem mondott. A tűző napon álomba zuhanva nyitott szájjal hortyogott. Ármi bácsi tanácstalanul nézett Misurdára. Azt is látta, hogy Gergő Viola néni ölébe ugrik. mond valamit, mire az asszony öklét feléje rázva beviszi a kisfiút a házba.
- Évikém – szólt a visszajövő lányhoz –, nem tudja, mi baja van a királyi barátom fiának?
- Először is Tündi vagyok, ha nem tudná! Másodszor meg, ha Imiről kérdezett, nem mondhatok semmit, mert ha mondhatnék is, nem mondanék, mert a maga barátja egy undok dög, mert amikor Iminek elfogyott az összes pénze és egy galambot tett fel a kártyára és elvesztette, akkor telefonálni akart az apjának, de a telefon nem kapcsolt, ezért levélben kért pénzt az apjától és az az undok dög nem küldött neki még csak választ se, a határidő pedig holnap letelik és Zordon Kárpáttal (ez biztosan nem az igazi neve) nem érdemes ujjat húzni, főleg egy négernek nem. Szóval akinek ilyen barátja van, annak én nem mondok semmit! Egyébként miért hívott Évikének?
Ármi bácsi maga elé nézve, elfúló hangon hörögte:
- Az a koszos nigger elkártyázta Pötyit! Az én Pötyimet! |
|
|
Tánczos G. Károly: Pötyi, a vízigalanb 7. |
|
- Mi van? Tapsra vártok? Menjetek isten hírével! – szólt Ináncsiékhoz Ármi bácsi. Jázminhoz és Misurdához így beszélt: – Kerüljetek beljebb minálunk!
A tolvajfogók elkullogtak. Paja a bajsza alatt mormogott: „Azt lesheti, hogy mikor kapok én el neki még egyszer valakit! Még becsületeset se!”
A nyári konyhában Birincsik már nem volt ilyen nyájas.
- Tudjátok, hogy dutyiba is juttathatnálak benneteket! – Az asztalra tette a kalitkát. – Melyikőtöknek jutott eszébe ez az eszetlenség?
Mikor percekig nem kapott választ, kitett az asztalra egy újságpapírral bedugaszolt borosüveget („Poharat találtok a stelázsin!”), felkapta a kalitkát és kiment. Az ajtót kívülről kulcsra zárta. Útja természetesen a galambokhoz vezetett. A Pötyi-lak előtt kieresztette az összekuporodott Pötyit és Belzebubot.
- Mit csináljak azzal a két gazfickóval? – tette fel félhangosan a kérdést.
Viola néni nem lett volna önmaga, ha az előbb nem hallgatózott volna a nyári konyha ablaka alatt. Most kijött a galambházból, lerakta a seprűt, lapátot és a férje mellé telepedett.
- Dolgoztassuk meg őket egy kicsit, Árminom! Van itt munka bőviben. A kertben, a méhesben.
Birincsik megpuszilta Viola néni homlokát.
- Violkám, te tényleg megérdemled, hogy én legyek az urad! De csak az egyiket tartsuk itt, kettőnek a kosztja sokba lenne. – Visszaballagott a nyári konyhába.
- Döntöttem. Egyikőtök itt marad egy hétre, nem, tíz napra! Mégpedig te! – Misurdára mutatott. – Te – fordult Jázminhoz – holnap még maradsz! Nálunk ünnepelsz. Ha nem felel meg, mehettek a dutyiba!
Misurda nem mert, Jázmin nem akart ellenkezni, érvelni.
Ármi bácsi kora reggel kiválogatta és elkülönítette a többitől a magyar tenyésztésű galambokat. Az odamerészkedő más kelet-közép-európaiakra ráförmedt: – Ácsi, barácskáim, vége van már a proletár internacionalizmusnak! – A bukovinait és az aradit így fékezte meg: – Majd ha ti is benne lesztek az Unióban, nem a Szovjetben, hanem az Európaiban! – A magyarok elé idei búzaszemeket és „új kenyér” morzsáit szórta. Ellenőrizte Pötyi és Belzebub biztonságát, s ment öltözködni.
Hogy a Kalózfalvi Turul Galambászegylet miért éppen augusztus 20-án tartotta a jutalomosztással egybekötött ünnepi ülését, nem tudjuk pontosan. A csakis ezen alkalmakon megjelenő botcsinálta galambász, Kakuk Ödön, a rokkantnyugdíjas latin-történelem szakos tanár a Pax Augustával magyarázza, mondván, hogy a béke jelképe a galamb, huszadika meg egyébként is ünnepnap.
A reggel feldíszített tanterem padjai 9 órára megteltek – Jázmin és Misurda kivételével – ünneplőbe öltözött férfiakkal. A szervezők nem felejtettek el a padokra egy-egy kancsó bort és két-két poharat tenni. Szittya Bendegúz bácsit egyszer, a rendszerváltozás utáni első aug. 20-án meghívták a falusi ünnepség szónokának, de többször nem. Azóta itt beszél és itt is beleszólnak.
- Nem volt rossz az az alkotmány! Abba bele volt írva az igazság! Mindenki dolgozhatott, és mindenkinek jutott kenyér az asztalára. És az a kenyér még egy hét múlva is kenyér volt!
- Jól mondja! És nem annyiba került, mint máma – bölcselkedett Eősze Gerzson. Szavaira többen felszisszentek. A többek közt Bekecs Tóni.
- Pont maga beszél így, aki világéletében még egy szalmaszálat se tett keresztbe, megélt a piros könyvéből, a kenyér helyett meg kalácsot, tortát evett!?
- Jó is a torta! Főleg a puncis! – A kis Kohajda szellemességén csak ő nevetett.
Ármi bácsi csillapítani akarta a kedélyek közeledő háborgását.
- Fejezzétek már be a piszkoskodást, a másik lepocskondiázását!
- Jó, jó, de mikor lesz megint 3,60 a kenyér?
- Meg olcsóbb a galambtáp?
Ármi bácsi beletörődve legyintett, megfogta poharát. Misurda félénken szólalt meg.
- Egy rokonomnak az volt a szavajárása, hogy „Addig jó nekünk, míg Kádár apánk él!”
- Apja az öregistennek, nem nekem!
- Emberek, kollégák! Állapodjunk meg abban, hogy István napja van!
Kirakó Gida érezte, hogy neki kell szólnia.
- István király volt a legnagyobb magyar.
- Az Széchenyi István volt, te hülye!
- De István! És ez a lényeg! Az én harmadik nevem is az!
- Emlékeztek Lóczy Pestára? Őszerinte a legnagyobb Árpád vezér volt, mert kivezetett bennünket a Szovjetunióból.
- Hiszen Szovjetunió már nincs! – Néhányan helyeseltek, de a többség sóhaja, összenézése és vállvonogatása azt a véleményt fejezte ki, hogy a szegénység legnagyobbika a humorérzék hiánya.
- Már megint az a büdös politika! Inkább azt döntsük el, mielőtt a lényegre térnénk, hogy hogyan emlékezzünk méltóságosan!
- Igyunk először az alkotmány egészségére, utána meg…
- De hát már másfajta alkotmány van!
- Nem baj! Iszunk arra is!
Bakó Paja, aki ügyesen az absztinensek közé ült le s már a negyedik kancsó bort itta, Misurda és Jázmin felé emelte poharát és felkiáltott:
- Igyunk Ármi bátyánk tolvajaira!
Tusnádi nem állhatta meg szó nélkül. Hangjában malícia csengett.
- Akkor éljenek a hamisítók is! Igyunk a mi Pajánkra!
- Most már tényleg elég! Még egy szó, és nem lesz jutalom! Még egyszer kérdezem, mit csináljunk?
- Pesten tűzijátékot szoktak.
Lett jutalom, ami közösen el is költöttek a futballpálya melletti sátorban, ahová a Vízisellő személyzete kiköltözött. És lett tűzijáték is? a javasolt 2004 petárda helyett végül huszonnyolcat robbantottak fel VIII. 20-án sötétedéskor. A falu lakossága ujjongva tapsolta meg az egyesület meglepetését. Ármi bácsi, Ábris és Andor összeölelkezve, egy-egy nótára meg-megállva tántorogtak haza.
Jázmin hajnalban visszaindult Tornamásnaposra. |
|
Misurda Ábris gyötrő másnaposságát ébredése óta kínzó önvád is fokozta. „Mit tettem? Elkótyavetyéltem Bubicát!” Szervezetének szenvedését enyhítette a jéghideg sör, amit felesége tett elé, de lelki nyomorúságát inkább növelte az ital. „A tojó gazdája biztos röhög a markába!”
- A bitang! – ezt már Jázmin szomszéd jegyezte meg, Jázmin Andor, Tornamásnapos leghíresebb galambásza. – Te meg, megmondom az őszintét, te meg egy hatalmas balfácán vagy! Az a madár barátok közt is megér vagy három rongyot!
Aztán csendben, a sörét kortyolgatva nézte volt felesége még mindig karcsú, bár a szülésektől kissé megvastagodott testét. Mária elpirult. Szerette első férjét, de nagyobb volt a gyerekek utáni vágya, amit férje nem tudott neki teljesíteni. Andor nem nősült meg újra. Gyakran járt át hozzájuk, és úgy imádta Mária gyerekeit, mintha sajátjai lennének. Náluk jobban csak galambjaiért rajongott! És most galambról volt szó! Az asszony megérezte a feszültséget, és a három fiút maga előtt terelgetve kiment a lakásból. Ábris ezenközben szenvedő arccal figyelte őket. A lelke mélyén tisztelte Jázmint, amiért ilyenné nevelte asszonyát. Ármi bácsi ugrott be az agyába. „Lehetséges, hogy Andor is verte Máriát?” Nem volt ideje végiggondolni ezt a feltételezést, mert Andor hangja reccsent fel.
- Vissza kell szereznünk a madárkát!
- Hogyan?
- Bízd csak rám!
Misurda rábízta, Jázmin intézkedett.
Felültek a délutáni vonatra. A csomagtartóra feltett bőrtáskában két pár kesztyű, két maszk és néhány betörőszerszám lapult. Ábris hátizsákjában egy tágas kalitka. A hosszú úton alig szóltak egymáshoz, bele-belekortyintottak a műanyag demizsonba. Jázmin félóránként kiment a folyosóra cigarettázni, kivéve, amikor elbóbiskoltak. Idejük volt. Éjjel háromra odaértek Kalózfalvára, még úgy is, hogy egy útszakaszt kétszer kellett megtenniük. Kiskunfélegyházán Jázmin ugyanis leszállt cigarettát venni. „Vigyázz a táskámra!” – szólt Misurdának, aki ö perc elteltével izgatottan lépett a lehúzott ablakhoz. Mikor látta, hogy az egyenruhás vasutas a hóna alá szorított indítótárcsával a vonat felé közeledik, lekapta Jázmin táskáját, átfurakodott az utasokon, s lerakta a peron aszfaltjára. Gyöngyöző homlokkal ült le a kupéban, amibe közben három nénike is betelepedett. Nem tudta megmagyarázni magának, hogy ő miért nem szállt le. Éppen tehetetlennek és elesettnek érezte magát, amikor nyílt az ajtó és két sörösüveggel a kezében Jázmin lépett be. Misurda szürke arccal akaratlanul a csomagtartóra pillantott. Jázmin szeme követte a tekintetet, arca pedig a szürkeséget, ami legott vörösségbe csapott át. Vészjóslóan fordult Misurda felé. Másfél óra múlva megérkeztek Kistelekről. A félegyházi állomásfőnök e szavakkal adta vissza a táskát:
- Először azt hittük, hogy bomba van benne, mint a filmökben meg a metróban szokás. Kihívtuk a laktanyából Olajos századost, aki mögnyugtatott bennünköt. – Szétnyitotta a táskát. – Jófajta szörszámjai vannak! Eljöhetne nálunk is mögjavítani a zárakat! De minek az a két maskara?
- A gyerekeknek – lódította Jázmin –, a kesztyűk meg az asszonynak.
Izabella, a takarítónő felsóhajtott:
- Ilyem embör kéne énnéköm!
Szombat 4 óra 27 perckor Ármi bácsi dörömbölésre ébredt.
- Ébredjen kend! Tolvajt fogtunk! Kettőt is! – rikoltotta egy borízű hang. Az öreg kikecmergett az ágyából. A ház előtt az iménti hang tulajdonosa, Ináncsi Rudolf, a kalózfalvi vasúti tiszt, annak felesége, Bekecs Tóni és Bakó Paja két, ruhaszárító kötéllel megkötözött, álarcos férfit tuszkolt eléje.
- Én levettem róluk az álarcot, de visszarettentem. Tudja, hogy van ez! – A felesége irányába mutatott. – Tulajdonképpen az én Jolánkámnak köszönheti ezeket. Négy nulla-nullakor szokta kivinni a bilit a kert hátuljába, ahol csak dudva van. Hiába, hogy be van vezetve nálunk az angol véce, ő megmaradt tanyasi lyánynak! Hát, ahogy viszi, valami mozgást vesz észre. Ijedtében eldobta a bilit, aztán szaladt, szólt nekem. Én felkaptam egy durungot, oszt futás! Akkor már a Paja meg a Tóni is ott botladozott káromkodva, mert a bili őket találta el. Jót röhögtem rajtuk, de Tóni csendre intett bennünket és fülelni kezdett. Lábujjhegyen oda mentünk, ahonnan a hortyogást hallottuk, széthajtottuk a lapuleveleket meg a többi gazt, és észleltük ezt a két jómadarat. Elég az elégekhez, ártalmatlanná tettük őket. Én megismertem Pötyikét – eléje tette a hátizsákban talált kalitkát, mire Ármi bácsi szeme haraggal telt meg –, a másik meg bizonyára az, akiről tegnap beszélt, ezért, mondok, ne hívjuk ki a rendőrt, vigyük őket törvényes gazdájukhoz, mármint magához, ezekkel a gonosztevőkkel együtt.
Birincsik levette Jázmin álarcát.
- Ki a kórság vagy te?
- Kérdezze meg Ferkót!
Amikor Misurdát felismerte, Ármi bácsi arcából kiszökött a vér. Másodpercekig csak hümmögni tudott. Ugyanaz a lelkifurdalást tükrözte Ábris arca, ami az ő elsápadásának egyik összetevője volt. Tónihoz fordult, próbált természetes hangon megszólalni. Indításnak még nevetett is.
- Hát, komám, jó, hogy nem szaladtatok Bercihez, mert még ti kerültetek volna áristomba! Ez itt – megveregette Ábris vállát – a barátom! Három éve, hogy pityókásan fogadtunk, hogy el tudjuk lopni másikunk legszebb madárkáját! Utána persze visszaadjuk! Hála nektek, a barátomnak nem sikerült, ahogy tavaly nekem se, amikor azzal a Kinggel akartam megtréfálni. Igaz-e?
Misurda természetesen „emlékezett”. |
|
