Vannak túlélő típusú tárgyak, amelyek dacolnak a változó idővel. Elpusztíthatatlanok, és nem engedik, hogy elmerüljenek a feledés kútjában. Egyszer csak felbukkannak, fontoskodnak egy sort, laza érzelmi szálakat kötnek szorosra, és nem hagyják, hogy megszabaduljunk tőlük.

Itt van ez a samsung póló, például.
A minap befestettem a hajam. A festéshez kerestem egy rossz pólót, ami megvédi a ruhámat az esetleg lecsöppenő festéktől. A szekrény legalsó polcán megtaláltam a samsung pólót, ami éppen alkalmas volt erre a feladatra. Elég nagy, hogy jól védje a ruhámat, elég fönt záródó, hogy a nyakamba sem csöppenjen a nem kívánatos áldás, és elég rossz, ahhoz, hogy ne sajnáljam összekenni, tehát, hogy jó legyen.
Festői feladataimat kiválóan elláttam. Samsung póló nem szerzett újabb dicsőségfoltokat ebben a nemes szolgálatban.
De valahogy megláttam ezt a samsung pólót. Eszembe jutott, hogy mikor, és milyen körülmények között került hozzánk. A pontos évszámot már nem tudom, de közel lehet a húsz évhez.
Samsung pólót a samsung futás résztvevőinek ajándékozták. „Fussunk együtt!”-ösztönzött a jelmondat a közös megmozdulásra. Nem túl bonyolult felszólítás, de mégis elérte a célját. Futott mindenki, akinek csak a lába bírta. A futás végén mindenki elégedett volt, hogy megtett valamit, amiről korábban nem is sejtette, hogy képes rá. Mindez még kellemesen is telt, mert az ember együtt futhatott a családjával, az ismerősökkel és mindazokkal, akikkel akkor nagyon is egy hullámhosszon rezgett. Sok pozitív hajtóerő adódott össze, ami a célszalagon is túl vitt. Ez az esemény évről évre megismétlődött, nagyon sok résztvevővel, köztük az öttagú családommal is. A sok futás következtében felszaporodtak nálunk a samsung pólók. Mindenre jók voltak. Használtuk torna órára, pizsamának, meg csak úgy. Később takarításhoz. Aztán lassacskán kifogytunk a samsung pólókból, nem lévén utánpótlás.
Csak ez az egy póló maradt meg, ami túlélte az elmúlt húsz év hányattatásait.
Kultikus tárggyá változott. Jó szolgálatot tesz, de közben egy időutazásban is segít. Emberek, helyzetek, érzések idéződnek fel a látványától. Samsung póló visszaverekedte magát a fontos tárgyak közé.
Nem nosztalgiázom, csak találtam egy samsung pólót, és mindez eszembe jutott. A napi egy öröm elegendő, hogy ép lélekkel lépjünk át a holnapba. Most több napra való tartalékot kaptam.
Samsung pólót soha nem tudtuk kinőni, de már nem is akarjuk.

...utóirat (csupán a pontosság miatt): A samsung jelentése koreai nyelven: három csillag. Nagyon ütős név! Végül is bevált!... Ezt a szót két sz-szel írtam eredetileg, hogy ne tűnjék reklámnak. Nem is az lett!

Jöjj délre…

Avagy, egy szobor a téren

A minap munkába igyekezvén a közeli téren egy új szoborra lettem figyelmes. Nem szemlélhettem meg közelebbről, mert sietős volt az utam. Nem akartam lekésni a tanítás kezdete előtti félórai nagyon sorsdöntő és nagyon fontos időpontot.

Így csak találgatni tudtam, vajon kit ábrázol a szobor?

A téren két iskola is található. Gondoltam, talán a szoborhoz közelebbi iskola névadójának állítottak emléket.

A fensőbb hatalmak szerint meg kell engem vizsgálni kétévente, hogy alkalmas vagyok-e még a pályára, orvosilag! Szerencsére ehhez leginkább csak a megjelenés szükséges. És még nagyobb szerencse, hogy az orvoshoz vezető úton azt a teret is érinthetem, ahol az a szobor áll! Most már gyalogosan, semmitől sem sürgetve, jó alaposan megnézhetem a szobrot, ami mellett korábban csak úgy elsuhantam autóval.

Nagy László szobor!

Megdobban a szívem. Egy bronzfej, mészkő háttérrel. Alatta a név: Nagy László.

A talapzaton az alkotó neve: Venelin Antonov. Készült a helyi bolgár közösség támogatásával.

Hát persze! Nagy László többek között a csodálatos bolgár népköltészetet is megszólaltatta magyarul!

„Jöjj délre cimborám, lássuk Sztrúmicát,

 Jó kedvvel iddogáljuk jó vörösborát! „

Meg ehhez hasonló gyöngyszemek!

Nagyon megörültem a szobornak! És, hogy Kecskeméten ez valakinek eszébe jutott! A téren található iskoláknak más a névadójuk. De így még szebb!

Egy hangyányi kifogásom volt csak. Én sasabb orral ábrázoltam volna a költőt! Az arc mély barázdái a helyükön vannak, de az orr… Vagy csak én emlékszem másképp?

Azóta megnéztem jó néhány Nagy László portrét. Ez a sasorr dolog lehet, hogy csak az én képzeletemben él? Valahol biztos láttam így! Melléktermékként egy csomó versét újra olvastam… A bolgár népköltészet fordításait is. Biztos, hogy nemesedett a csiszolatuk ezeknek a verseknek, azzal, hogy Nagy László magyarul szólaltatta meg!

„ Erdők rügyesednek

Halmok füvesednek,

Vizek megerednek,

Seregesen járnak

Virágért a lányok,

Lányok után járó

Fiuk fuvoláznak.”

Mindenesetre kedvem támadt egy Nagy László portréra, agyagból. Sok fényképem van a költőről a verses köteteiből, ismerem a rajzát saját magáról, láttam őt a tévében. Csak élőben nem volt szerencsém látni sosem!

Van bennem egy kép. Jó lenne megformálni! Látom, és a fülemben van az a mondata, amit a riporter kérdésére felelt, hogy mit üzen az utókornak: „Ha még lesz emberi arcuk, úgy csókoltatom őket.”

Addig is, jó tudni, hogy Nagy László egy hozzánk közeli térre költözött.

Ha arra járok, viszek neki virágot!