Régen készülök a téma megírására. Utoljára nyáron éreztem úgy, hogy megvan! Most meg tudom írni! Itt van az az érzés, amit már régen éltem át, és most pont olyan…!

De nem fértem hozzá az íráshoz, éppen akkor, amikor… És az érzés elszállt, vele a megfogalmazhatóság ihlete is tovarebbent.  Miről is lehet írni? Miért is? Kinek is?

Lehet, hogy a mondandómat az XXXL-es korosztályon innen senki sem érti. És azon túl? Van ott még valaki?

Mi ez az érzés? Egy időutazás a múltba, amit nem irányítunk, és ami az érzelmek, a hangulatok szintjén létezik csupán.

Nem akaratlagos, nem lehet előhívni bármikor. Nem tudni, minek a hatására jön létre. Nem lehetünk benne biztosak, hogy melyik szó, hang, íz, kép hívja elő. Egyszerre csak megjelenik.

És akkor pont olyan, mint valaha, régen… Érzékelhető, tapintható, nagyon valóságos, nagyon tömény. Nem a körülmények, nem a helyzet, nem az emberek, csak maga az érzés.

Ez borzasztóan jó állapot. Olyan, mintha egyszerre két idősíkban léteznénk. Olyan, mint egy ajándék, amire nem is gondoltunk, de valaki kitalálta a vágyainkat.

A régi korok érzése olyan, mint amikor egy szép szövetben hurkot vet egy szál. A szövet része, de önálló is. Nem keressük, nem akarjuk levágni, sem elbujtatni, csak hagyjuk, hogy előbukkanjon, mint egy érzés.

utak

egyenesek,

görbék,

elágazók,

önmagába visszatérő

utak

utak

földutak,

macskakövesek,

betonutak,

villogó sztrádák,

utak

utak

a síkon,

a hegyoldalon,

a föld alatt,

a levegőben,

utak

utak

járt utak,

járatlanok,

keresztutak,

válaszutak,

utak

utak

az én utam,

a másoké,

a mi utunk,

 az útkeresőké,

utak

utak

a tér-idő pontjait

összekötő,

a világot

befonó

utak

Rajta vagyunk?

A magunkén?

Szeretettel köszöntöm a látogatókat ezen a különös, képzetes kiállításon. Örömmel mutatom meg a „másik” oldalamat mindenkinek, akit ez érdekel.

Mik ezek?

Tárgyak? Formák? Szobrok?

Az értelmezésemben agyagba formált érzések, gondolatok.

Az agyag engedelmes, bölcsen hagyja magát megmunkálni. De ez nem véletlen! Az agyag a négy őselem: a föld, a víz, a levegő és a tűz egyesítője. Minden tudás hordozója, a melyet az elemei külön-külön és együtt is fölhalmoztak.

Az alkotás folyamatában több lépcsőt kell bejárni, amíg az agyagból szobor lesz.

Ez a lépcsőzés nagy boldogság a számomra, és remélem azok számára is, akik csak az utolsó fordulóban csatlakoznak hozzám.

Mi köze van mindezeknek a matematikához? Vagy az ábrázoló geometriához?

Nagyon is sok! Az agyag tömbszerűségét megőrizve a kellemes arányok, a szép ívek és a görbületek nélkül nehéz lenne valami a szemnek is tetszőt alkotni. Mindezek csak akkor lehetnek ránk hatással, ha a művet átjárja a lélek, ám akkor már nem is fontos, hogy minek nevezzük.

Köszönöm a figyelmet!

Jó szemlélődést kívánok mindenkinek!

Csukásné Kis Olga

Aminek van helye, annak van esélye arra, hogy oda is kerül.

A doboz kiváló hely, alkalmas a rendszerezésre. A doboz színe, formája, mérete segít emlékeztetni a doboz tartalmára.

Gyűlhetnek az egyik dobozban a régi dolgok, emlékek, egy másikban a folyó ügyek, munkák, egy harmadikban az új ötletek, álmok.

Szerencsére nem csak valós dobozok léteznek, hanem virtuálisak is. Kiváló barátom nagy mestere ennek a kibertérben való dobozolásnak.

Amint felbukkan egy új csoport, amivel kapcsolatban kell állnia, máris dobozba zárja őket. Kellemes, élhető teret hoz létre, ahol a jelenlévők jól érzik magukat.

A régi képeket, emlékeket virtuális albumokban gyűjti.

Nyílt kiberfórumokat hoz létre, ahol összetalálkoznak azok, akik hoznak valamit, akik elvisznek valamit, vagy csak nézelődnek, beszélgetnek.

Szívesen alkot a barátainak is olyan virtuális dobozokat, ahol a barátai, meg a barátai barátai jól érzik magukat, kedvükre gyűjtögethetnek.

A barátom a valós terekben is valós kapcsolatokat ápol.

A pozitív tér nem zár be, inkább kinyit a kiteljesedés felé.

A jó dobozban jó lenni!