Szórd szét kincseid -
a gazdagság legyél te magad.
(Weöres Sándor)

   
Címlap
Elekes-blog


Elekes Ferenc: Amikor bekapcsolom a madarakat (Lovak)

 

Micsoda lovak, haj, micsoda mének, istenem, a föld is dübörög! A föld is. Kezes, szilaj, nyerges, rudas, parádés két , már az is gyönyörűség, ha látja őket az ember. Hát még amikor éppen ballag, kocog, poroszkál, vagy üget, vágtat, ágaskodik, amikor felhorkan, fúj, kapál, vagy megbokrosodik, amikor nyerít, prüszköl ez a két ! És micsoda gyönyörűség elnézni az embert estefelé vagy hajnaltájt, amint a két lovával foglalkozik. Amikor befogja őket, felkan­tározza, amikor szoktatja, ugratja, vagy sétáltatja.

Esténkint, amikor hazatér az ember lovaival, s kifogja őket, odagyűlnek a szomszédok a kerí­tés mellé. Mert olyankor az ember nem abrakot ad lovainak, s nem vizet, hanem szabadságot. Kedvükre vágtathatnak keresztül-kasul a réten. Azt látni kell, amikor az a két gyönyörű mén vágtat a réten, s kibontott farkuk az égre lobban.

Valami ősi, szép szertartás van ebben az esti szabadságban. A fölös erő szertartása. Talán ifjúságára emlékezik ilyenkor az ember, a szilaj időkre, az el-nem-fáradásra. Az időre, amikor a dologba belefásult legényke hazatér a mezőről, de azért még kihancúrozza magát lefekvés előtt. Mert ez a hancúrozás üdítő játék a szabadsággal.

Láttam, a szomszédság is teljesen beleéli magát az esti játékba, a lovak láttán fölfrissülnek a fáradt emberek, elkapja őket az ifjúság hangulata, s úgy térnek nyugovóra, cöccögtetve, mosolyos megjegyzésekkel, a gyönyörű mének dicséretével s azzal, hogy ez az ember nem olyan, mint más, aki hazatér a munkából, s mindjárt ágynak esik, étvágya nincs, csak szidja a napot. Ez az ember úgy fekszik le este, hogy abban a lefekvésben benne van a másnapi kedve. Úgy tér nyugovóra, mint ahogy dologhoz látnak a favágók: markába köp. Lefekvés előtt. Úgy tér nyugovóra, mint a Nap: még visszasüt, ha másnap szép lesz az idő.

 
Három humán erőforrás (Elekes-blog)

 

Bábel

 
Horváth László fotója, Cseke Gábor blogjából kilopva



Három humán erőforrás
 
Bábeli időket élünk, nem értjük egymás szavát. Még valakit megszólítani is roppant kockázatos. Ha azt mondom, uram, azt felelheti, kérem, az urak nem itt vannak. Amikor egy újság úgy írja, hogy a zemberek, akkor azonnal tudjuk, mi van abban az újságban. Amikor egy újság úgy írja, hogy a polgárok, akkor is azonnal tudjuk, mi van abban az újságban.
 
Mostanában humán erőforrásnak nevezik azokat, akikkel az utcán találkozunk, akikkel kávézunk, vitázunk, vagy csak nézzük, mivel foglalkoznak.
 
Énnekem szerencsém van, mert három olyan humán erőforrást ismertem meg, akik nem finnyásak a megszólításra.
 
Az egyik humán erőforrásra is kiáltottam, , maga mit csinál? Miért reszeli le a lakatot a szomszéd ajtajáról? Nem tudja, hogy nem szép dolog betörni, lopni, rabolni?
Ez a humán erőforrás nem sértődött meg, amikor úgy kiáltottam , hogy !
Egyszerűen eltette a reszelőt és közben lenézően tekintett rám. Ebben a  tekintetben az volt, hogy miért avatkozom bele az ő dolgába, rablók és tolvajok mindig voltak, amióta világ a világ.
 
Az egyik szomszéd, aki végignézte a lakatreszelést és végighallgatta feddő szavaimat, hívta a rendőrséget.
Jön három rendőr, az egyik azt kérdi a humán erőforrástól, maga nem részeg, hogy ilyen cselekedetre adta a fejét? A humán erőforrás azt feleli, bizony eléggé részeg vagyok, józan állapotomban nem szoktam betörni, legföntebb felpofozom az első embert, akivel találkozom. Mert éhes vagyok. Azért. Tetszik érteni, biztos úr?
A rendőr papírt és ceruzát vesz elő, hogy a betörési kisérletről megírja a jegyzőkönyvet. De nem írja meg. Azt mondja, nem fog a pix ebben a hidegben. A másik rendőr előmbe áll és azt mondja, ez az illető tört be az ő anyja lakásába is. De nincs mit csinálni. Ennek az illetőnek az attitűdje, de pénze, az nincs és nem lehet semmit rajta behajtani. A harmadik rendőr is előmbe áll és azt mondja, nagyon kell vigyázni, amikor valaki fölhívja a 112-es számot. Sok az alaptalan bejelentés. Kérdem, ez is alaptalan, ez a lakatreszelés? Azt mondja, attól függ, honnan nézzük. Ha a tömlecek zsúfoltsága felől nézzük, akkor prímplánba az ország gazdasági helyzetét kell figyelmünk központjába helyeznünk, az most a legelső. Vegyük például az eut. Ugye, az eu figyelmének központjában is a gazdasági helyzet van, mégpedig állandó jellegel. Maga ebben a házban lakik állandó jelleggel? Mert ha nem itt lakik állandó jelleggel, akkor meg kell vizsgálnunk, milyen alapon, s milyen jelleggel vizsgálja önfejűleg a deviáns cselekedetek állapotát és kiterjedését ebben a városban. Az nem lehet, hogy csak telefonálunk, s mi itt el vagyunk vonva a súlyosabb eseményektől...Kérem, adja ide a személyi igazolványát.
Mondom, hát nem a betörő személyi igazolványát kéri? Azt feleli, nem. Mert az az illető már rég a figyelmük központjában van és jól tudják a hatóságok, hogy neki nincs személyi igazolványa.
Két óra sem telt belé, elballagott a három rendőr, nézett utánuk a humán erőforrás, mi pedig ott maradtunk a telefonálós szomszéddal, s a lereszelt lakattal.
 
A másik humán erőforrás pont úgy néz ki, mint a hónapos retek. Piros az egész feje. Egészséges, szép a termete, orcája mosolygós, beszéde a csibészek beszéde. Ott pillantottam meg, a cementből öntött, régi pingpong asztal mellett, amikor a kicsi, árnyékos parkban lehívta a piros hetest. Egy egész kompánia humán erőforrás figyelte, nyerésre áll-e a hónapos retek.
Egy itteni bankban dolgozó hölgy szeretett volna autójával megfordulni a tömbházak között. Ez a vidám humán erőforrás lecsapta a kártyát és sietett segíteni. Addig segített a hölgynek a megfordulásban, amíg az autót neki vezette a tömbház lezárt szeméttárolójának és annak ajtaját betörte.
 
Jöttek a rend őrei. Megállapították, hogy a humán erőforrás elmondása szerint rossz helyre építették a tömbházat, különösképpen a szeméttárolót, senki nem hibás, máskor figyelmesebben kell itt autóval megfordulni.
Amikor a tömbház lakóinak fölborzolt hangulata lecsillapodott, intett a hónapos retek a kártyázó humán erőforrásoknak, hogy most már jöhetnek kutatni a szeméttárolóban, nem kell annak az ajtaját feszegetni.
 
A harmadik humán erőforrás, akit megismertem, egy női személy. Valami nemes, grófi családból származhatott, legalábbis ezt mutatta a ruházata, választékosan beszélt és amikor nem volt részeg, bőséges volt a szókészlete. Azt magyarázta a tűzoltóknak, egy kis tűzből nem kell olyan nagy dolgot csinálni, láttak már ők világégést épp eleget. Az az elhagyatott épület, amely hőközpont volt régen, most a bokorlakók otthona, jól érzik magukat benne, mi van, ha időnkint kicsap az üveg nélküli ablakokon egy kis füst? Nekik is meg kell valahol melegedni. És miféle beszéd  a tűzoltók részéről, hogy ők menjenek a számukra épített új otthonba?  Hát nem tudják, hogy azok az otthonok nem biztonságosak? Ott sok a tolvaj és a rabló, nem lehet félretenni egy üveg pálinkát, hogy el ne lopnák. És csak ne emlegessék a villanyt, nekik villany nem kell, mert azt meg is kell fizetni, ha van és tévé sem kell, mindent tudnak erről a világról.
És egy tűzoltónak illik tudni, hogy régiókra van osztva a város kukázásilag, homogén elemekből állanak a csoportok, viselkedésükben az együttműködés a domináns, nem pedig a diverzió.
 
Sajnos, ezt a humán erőforrást nem most ismertem meg. Ő volt az, aki a múlt nyáron egy alkalmas pillanatban besurrant a kapunkon és ellopott az udvari asztalunkról egy nagy kést, amivel káposztát akart szeletelni a feleségem. Amikor megkérdeztem, miért nem teszi le azt a veszedelmes szerszámot, azt felelte, álljak félre az útjából, mert neki arra a késre nagy szüksége van, nincs még minden elintézve ebben a városban.
 
Most úgy vagyok, hogy ha el szeretnék menni hazulról, előbb szétnézek, nincs-e a közelben egy humán erőforrás, reszelővel, késsel a kezében.
Bábeli időket élünk. Még valakit megszólítani is roppant kockázatos.
 
Elekes Ferenc: Amikor bekapcsolom a madarakat (Vonat)

 

Két ember a vonat ablakánál.

Kint rohannak a póznák, fordul a táj. Tüzek égnek a hegyek oldalában, füstöl az össze­gereblyélt kocsány, szemét, kóró.

Az egyik ember azt mondja, szépek ezek a tüzek, tisztulnak a mezők, a vetések, igazi tavasz van.

A másik ember bólint, de csak az első kedvéért, mert éppen számol. A tüzeket számlálja. Hogy hány van. Számára az a fontos, lám, a rohanó vonat ablakából meg tudja-e számolni a tüzeket mind, ameddig a szem ellát. Huszonhét, huszonnyolc... Ennyit jelent neki a tavasz. A többi mindegy.

Ha jól meggondolom, eleddig csak ezt a kétféle embert láttam.

Amikor ajándékot kapott, az egyik örült neki, a másik megnézte, mennyibe került. Amikor meghalt valakijük, az egyik csöndesen lehajtotta a fejét, a másik titokban azt figyelte, hányan jöttek a temetésre.

Volt úgy, ültek egy parki padon, előttük hajladoztak a rózsák. Az egyik csak nézte, nézte, a másik azt mondta, télen darabja öt lej.

Két ember a vonat ablakánál.

Kétféle ember.

Fordul a táj, rohannak a póznák. Az évek is valahogy így futnak el, mint ez a vonat, mint a póznák.

Velünk vagy mellettünk.

 
Elekes Ferenc: Amikor bekapcsolom a madarakat (Vonat))

 

Két ember a vonat ablakánál.

Kint rohannak a póznák, fordul a táj. Tüzek égnek a hegyek oldalában, füstöl az össze­gereblyélt kocsány, szemét, kóró.

Az egyik ember azt mondja, szépek ezek a tüzek, tisztulnak a mezők, a vetések, igazi tavasz van.

A másik ember bólint, de csak az első kedvéért, mert éppen számol. A tüzeket számlálja. Hogy hány van. Számára az a fontos, lám, a rohanó vonat ablakából meg tudja-e számolni a tüzeket mind, ameddig a szem ellát. Huszonhét, huszonnyolc... Ennyit jelent neki a tavasz. A többi mindegy.

Ha jól meggondolom, eleddig csak ezt a kétféle embert láttam.

Amikor ajándékot kapott, az egyik örült neki, a másik megnézte, mennyibe került. Amikor meghalt valakijük, az egyik csöndesen lehajtotta a fejét, a másik titokban azt figyelte, hányan jöttek a temetésre.

Volt úgy, ültek egy parki padon, előttük hajladoztak a rózsák. Az egyik csak nézte, nézte, a másik azt mondta, télen darabja öt lej.

Két ember a vonat ablakánál.

Kétféle ember.

Fordul a táj, rohannak a póznák. Az évek is valahogy így futnak el, mint ez a vonat, mint a póznák.

Velünk vagy mellettünk.

 
Elekes Ferenc: Amikor bekapcsolom a madarakat (Senki))

 

Ha székely lett volna Szergej Jeszenyin, most nem búsulnék. Mert ha más nem, ő úgy beleírta volna faragott kapuinkat a világirodalomba, hogy nem döntené ki őket soha senki.

Hiába szednék ki a köves, útszéli földből támasz-cölöpöstül, tovább élnének bennünk, akár a nyírfa-gyertyák, csönd-kenyeret morzsoló kunyhóanyókák, viháncoló tavaszi záporok vagy a röpülő szán után kavargó porhó.

Bizony, nincs nekünk Jeszenyinünk, aki ha mást nem is tehetne, világba szomorodna legalább, s tűnődne kicsit a székelykapuk sorsán.

Mert maholnap nem felejthetik nyitva a lányra leső legények, se be nem csaphatják maguk után a jószágot terelő gazdák.

Otthontalan galambok keringnek a falu fölött, a faragott kapukat ízekre szedve elnyeli a csűr mögötti kert s az udvar.

Helyükbe vas kerül és cement. Minél tehetősebb a gazda, annál több vas és annál több cement. Korszerűsítik ugyanis a falusi utakat autóknak, traktoroknak, mindenféle gépnek.

Rendben van, szélesítsék.

De ki szól egy szót is a székelykaput faragó ember unokájának, hogy ha bennebb is kell tenni, azért azt a kaput állítsa csak vissza.

Mert szép az. Ki szól?

Bizony, senki se szól.

Meg aztán a faluk fölött keringő, otthontalan galambok beszédét sem érti már senki.

 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

9. oldal / 25

Chanson d'automne

új-iVisz

 

Ki van itt?

Oldalainkat 1691 vendég böngészi

Bejelentkezett tagok

Nincs