|
 Kőrösi Sándor (Sanyi)
|
|
Artikulált történelem visít az étterem ajtaja előtt.
Kirítt a tömegből a fekete lovag, Tépett hajjal,
súlyos arccal lökdöste a tudat hajnalát,
Simogat, hogy ölhessen. Tűző napfény a
szemében, hármat lép a surranó vágy,
Bíbor kék égen, csendesen hömpölyög a régmúlt.
Eltört éji fény mutatja, Sámson hajnalát. |
|
|
Ember az Isten tükrében - Az én egy kék zebra, de lehet, hogy cserépkályha? |
|
Létezik-e kint és bent, ha egyszer a mindenség mindene mindenhol ő maga. (másnéven, minden megszemélyesül bennünk) Azonosságunkat bármiben megélhetjük kint és bent egységében. De, akkor mi a valami? Egyáltalán mit jelent? A legkisebb valami is egyértelműen az egésznek valami, így az egészben részként tekintettre hatást gyakorol, tehát számára, viszonyában létezik.
|
|
Ember az Isten tükrében - Az öntudat kialakulásának hiányára vetett pillantás |
|
Tizen éves koromban megpróbáltam elképzelni, mi az-az én, de sohasem sikerült, mindig cserbenhagyódtam, és mint „fogalmam sincs mi-ez”-t félre kellett dobnom. Tehát szemléletem nem rendelkezett az önreflexióval. Tiszta volt elmém a kijelentésről, hogy ez, itt.
|
|
|
csöpög a varjak nyála a szélben,
cölöpökön, éji délben járnak táncot
a pislákoló bogárfináncok |
|
Óriás huligán
taposs belém,
mert én vagyok a véső,
Mely, ha késő,
leront helyedről!
(Goromba tépés harap pocokba!)
|
|
|
|
|
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 Következő > Utolsó >>
|
|
4. oldal / 8 |
