|
Vidám téli történet. Nézd komédiának, s máris szépirodalom, hol fonetikusan, hol nem, a szemiotika keveredik a szemantikával)
Szépen, vastagon borította tájat a hó.
- Idaho – ujjongott nagy társaságunk csinos tagja, Miss Ouri –, minden olyan nyugodt, fehér.
- Legalább nem kell color adot fizetni – jegyezte meg szarkasztikusan Wyo Ming, a kínai barátunk.
- Hű, milyen síkos, mainem elestem – sikoltott Miss Issippi, akihez szívem mindig is húzott. Az a szamár Georg iázott egyet. Mindenki nevetett. Ore gondondoltam, minő érzéketlenek. Segítettem Miss Issippinek, s fülébe súgtam:
- Vigyázz, elesel a lejtőn és massa chussettes tőlem. – Hálásan tekintett rám. Többet nem mondtam, nem ich igan szoktam sokat beszélni.
- Mit south, Carol inalt ott az előbb, a fenyők közt. Szétnéztem: valóban, barátunk iszonew mexi cószált tőlünk. Vissza kéne hívni. A társaság legmagasabbja, Mary landított a karjával, mire Carol visszajött, s folytattuk az utat. A lábam alatt frissen ropogott a hó. Megérkeztünk a turistaházhoz.
- Ne braska meg az isten – kiáltott fel a szabad szájú Georg –, ilyen szép időben kocsival járni!
- Kik ezek? – kérdezte Miss Issippi.
- A barátaink, de nem ismerem mindet. – Nem csúsztatok meg? - fordultam Ari barátomhoz.
- Á, jó a hó! Nagy a wisconsinitása van.
- A haverhode is Landroverrel jött? – mutattam egy feltollazott rézbőrű felé.
- Nem, hatlowashington. Indián. A neve Kan Sas.
- Érdekes ez az indián nevadas! – nevetett Mary.
- Akkor őrá arkansasok vigyáznak a mennyben – humorizált Georg.
- A ken tuckyt! – morogta az indián.
- Minne sota közbe? – förmedtem Georgra –, megsértetted a barátságunkat. És a többiek? – kérdeztem Aritól.
- Bevándorlók. Ez itt a török Ali. Fornia kellett egy csomó olajkutat, mire úgy-ahogy összeszedte magát. A másik ott Illi.
- Illi?
- Illi. No is? A finneknél ez a név gyakori.
- Iowa el nem jut az ember! – örvendezett Illi, én is erre gondoltam, amikor Ivánt, az oroszt bemutatták.
Rágyújtottam egy virginiara. Miss Ouri kért egy szippantást. Köhögni kezdett. – Te nne sseedd, fiatal vagy még!
- Milyen érdekes neve van ennek a fogadónak, mint egy vers! – kiáltott Wyo Ming.
- Olvasd el a wareset, kérlek, kicsit rövidlátó vagyok.
- Én is ezt montanam, ha nem tudnék olvasni!
- Vándor, ha kedved savanew, jer, sey, édes lesz itt nálunk!
Bementünk. Egy ellenszenves, ráadásul selypítő pincér fogadott. Leültünk.
- Mit ajánl?
- Szavanyú new yorki szeletet (Az r helyett is j-t mondott – a szerző.).
- Hahó! Arról nem volt szó a cégtáblán – kiáltott fel Wyo Ming –, hogy édes a kedvünk, savanyú lesz!
A pincér nem felelt. Folytatta:
- Hallewest virginiai apróhalból, de a laskagombával töjtött bélszín is jó (Az s=sz – szerző.).
- Friss? – érdeklődött Ari.
- Nem, majd hawaii! – A pincér szemtelenségét csak az ellensúlyozta, hogy január elseje volt, így hát túltettem magam rajta. Miss Ouri megjegyezte:
- Micsoda ételek itt, az isten háta mögött, képtelenség, mint egy hindi anabaptista!
- Ari zona adagot rendelt! Vigyáz a vonalaira! – csúfolódtam. Ez rossz szokásaim egyike.
- Csak nem? És hogy hívják a drágát?
- Flor Ida. súgta szégyenlősen Ari.
- Szép név! Virág, Zeusz feje… – Nem kérdezősködtünk, mert ismertük Georg lexikális tudását, és különben is a pincér hozta az ételt.
- Elég kevésnek tűnik!
- Utahból mindenkinek!
Megszomjaztunk. Ari a magyar borok felől érdeklődött. Nagyon szerette a szilvánit. A pincér tagadó fejcsóválására így reagált:
- Hogy nincs éppenn sylvania! Szégyen! Louisi ana, ha oda mentünk volna!
- Te ismered azt a helyet?
- Hát persze!
Miss Issippi tojáslikőrt kért.
- Ohiod számomra parancs.
Ez a szemtelenség végképp kiborított.
- No, kishaver – montam neki –, a poklok pokla homalyosítsa el tekintetedet, ne tegezd a barátnőmet! Itt a stex, asztán tűnünk innen!
A többiek még kint is nevettek.
/A hibásan írt szavakért, mondatokért, az abc-től való eltéréstől, a tévedésektől az elolvasás után reklamációt nem fogad el a: szerző!/
|
