Szórd szét kincseid -
a gazdagság legyél te magad.
(Weöres Sándor)



Gizike szövegei 22. E-mail
Írta: Tánczos G. Károly   
2011. április 28. csütörtök, 11:36

 

Te magasságos, ha vagy! (Nem tudom, mert én nem vagyok hiszékeny.) Hányszor csuktad be a szemedet a bordélyban, a szobácskámban?
Mert laktam én ott is! 
 
Ha én 14 E-mail
Írta: Tánczos G. Károly   
2011. április 27. szerda, 06:34

 

Ha én szorosan pakolt hexagonális elemi térrács lennék,
magam se tudnám, mi vagyok,
de azt igen, hogy mi a célom ezzel a (számomra) érthetetlen,
minden valószínűség szerint műszaki szóvirágcsokorral.
A célom pediglen a következő:
üzenni, üzenni, üzenni,
megüzenni az emberiségnek
– jelesül Károly Ferinek, a textilmérnöknek, akitől hallottam,
és bátyjának, akitől ő hallotta –,
hogy még élek. 

 
Hordalékok 4.. E-mail
Írta: Tánczos G. Károly   
2011. április 26. kedd, 08:08

 

MELYBEN AZ ÍRÁS KÉT KITALÁLT SZEREPLŐJE SZILÁRD ALAPON LEBEGETT A DUNA FÖLÖTT , AZTÁN OLYASFORMÁN INDULTAK EL, MINT A VALÓSÁGOS KANICZKI, SÁRKÁNY ÉS ESTI 1909. SZEPTEMBER 10-ÉN, DE AZ IDŐS OAKLANDI HÁZASPÁR EZT MÁR NEM LÁTTA, ÍGY NEM IS FOTOGRAFÁLHATTA LE
 
Kosztolányi és Karinthy a part menti korlátnak dőlnek. Előttük, mintha semmit sem tudna, folyik a Duna. Mit folyik! Hömpölyög. Cipeli hátán a gyanútlan turistákkal tömött sétahajókat. Fényképezőgépek kattannak. Egy idősebb amerikai házaspár otthonának falára egy kép kerül majd a Duna-partról. Két férfi áll a korlátnak dőlve. Az egyik magasabb, világosabb hajú, a másik alacsonyabb, karvalyorrú. „Vajon mit kerestek ott?” – kérdezi majd kötését az ölében pihentetve az asszony. Nem tudja, mennyire igaz a múlt idő! Mikor a magában sakkozó ősz férj válaszol („Fogalmam sincs. Gondterheltnek látszanak.”), a két férfi már halott. Az élet örök nyertesei legyőzettek. Szétszabdalt ínyük, meglékelt koponyájuk már másokat táplál. „Az arcuk igen, de nézd a szemüket, Will, a szemüket!” Kosztolányi tágra nyílt, mosolygó szemébe verebek, galambok röpülnek be, majd kirebbennek, és újak jönnek, Karinthy szemhéja keskeny rést hagy a szemgolyónak, vékony, de nagyon erős sugár indul belőle, sistergő lyukat olvaszt a korlát vasába.
- Meg tudjuk csinálni, Frigyes? Öregszem, nehezen veszem a levegőt.
- Még mindig annyit szívsz?
- Sokat. Komolyan megcsináljuk, ugye?
- Persze, hiszen játszunk!
- Frigyes, ugye meg tudjuk csináln?
- Félsz, hogy kijózanodtál? Hogy belejózanodtál a világba? Van már kenyered, borod. És… Ne szépítgessük, barátom, nemsokára mindketten otthon leszünk az égben. Részesei leszünk a végső, komoly nagy-nagy szenzációnak. Tudod mit, Dezső? Hívjunk segítséget! – Karinthy Kosztolányi felé fordul. /A korlát fellélegzik, nyalogatni kezdi sebeit. / Már jelöltem is van.
 A fiatalemberrel a Duna-parton találkoztam, hat óra felé. Elment mellettünk, már alkonyodott akkor, nem vettem észre. Már húszlépésnyire lehetett, amikor hátulról megpillantottam. Egyszerre elhallgattam és zavart nyugtalanság fogott el. A karcsú derék egy rakodóhajó hátteréből vált ki élesen, de mégis azt hiszem, a lépéseiről ismertem rá. Kicsit kopottak a ruhák. Kezében széles füzetet vitt. Tizennyolc vagy csak tizenhét éves talán…
Kosztolányi szeme felcsillant.
Jó, hogy mondod! Van itt valaki. Tíz éve nem érintkeztünk… Hogy mi történt köztünk? Isten tudja. Nem haragudtunk mi egymásra. Legalábbis nem úgy, mint a többi emberek… Sértett a léhasága. Untam ódivatú, magas-nyitott gallérjait, vékony-sárga nyakkendőit… Fárasztott az eredetieskedése. Állandóan kisebb-nagyobb botrányokba kevert…
Egymásra nevetnek. Integetnek a híd alól kibukkanó sétahajó utasainak.
Menjünk, keressük meg őket!
Elindultak. Visszafelé, rák módra haladva, de nagy gyakorlatra valló, igen gyors ütemben.
     „Emlékszel, mikor a hajónk elment a híd alatt, integettek.” Az oaklandi szobába beköltözött az egykori június közepének Budapestje. „Emlékszem. Mókásak voltak – hajol vissza a sakktábla fölé a férfi. – A magasabbnak valami furcsa nyakkendője volt. Vékony. Rózsaszín talán?”
 „Nem. Sárga.”
 
Hordalékok - Hogyan halt meg Kosztolányi Dezső? (B variáns) E-mail
Írta: Tánczos G. Károly   
2011. április 24. vasárnap, 06:01

 

K. D. felrikoltott: „Jáf men rám!” (Ínye az égre köpte a Rákot, azóta is ott tündököl.) A konzílium sok nyelvet tudó tagjai összenéztek. „Mi ütött ebbe?” „Most is viccel?” „Minket agóniára hívtak ide!”
- De, de, Dezső! Neked mostan meg kell halnod, kérlek szépen!
- Most, amikor élek?
- Ne gyerekeskedjünk! Itt az idő!
- Ütött az óra!
- Egyszer úgyis mindnyájunknak el kell menni!
- Jobb lesz, ne félj!
- Azt hiszed, nekünk könnyű?
- Mi lesz a zseniális nekrológommal? Ne tegyél tönkre!
- Posztumusz kiadásod már a nyomdában van. Én szerkesztettem. Ejnye, Dezső!
- Végül is, honnan szólsz te hozzánk? – motyogta Kosztolányi Dezső tágra nyílt szemeit nézve J. A.
És a konzílium sok nyelvet tudó tagjai elégedetten megállapíthatták, hogy az imént csak angyalhangot hallottak.
 
 
 
„…a világon egyszer.” E-mail
Írta: Tánczos G. Károly   
2011. április 22. péntek, 07:52

 

 „…a világon egyszer.”
 
Megkopott, fekete műbőr utazótáska az előszoba földjén. Anyámé volt. Anyámé, aki negyvennyolc éve csomagolt ki engem méhéből. Egy keddi napon eltöröltetett az Újszász és Eger közötti 130 kilométeres távolság, így a táska is elvesztette funkcióját.  Bőrnyelven csüngő sárgaréz csatja már megsötétült, és zöldes színt vett fel. A kisebbik lányom szobájába tettem, de éjszaka kirakta az előszobába, mert jelenlétében nem tudott, nem mert elaludni.
Azon a kedd hajnalon, amikor telefonon a hírt megkaptam, a felocsúdás után valami ezt súgta itt, belül: „Végleg elszakadt a köldökzsinór.” Kicsivel később már én kérdeztem: „Hová tetszett menni, Anyu?” Nem hiszek túlvilágot, hiányzik belőlem isten megnyugtató bizonyosságának tudata és a botor csodavárás. Amikor – péntek volt – néztem a ravatalra fektetett parányi testét, megmerevedett gyönyörű arcát, életemben először letegeztem. „Hová mentél, Anyám?” A halotthoz s a nemlétezőhöz könnyebb tegezve szólni. Hiába. Csak a kongás.  Mormolom egykori imáidat: „Miatyánk, ki vagy a mennyekben…”, „Üdvöz légy, Mária…” Te is Mária voltál. Megint mormolok: „Édesanyám, kegyesen bánt véled a sors, neked is jobb, hogy temetésem előtt elragadott a halál.” Ez egy kicsit megvigasztal. A mormolás. Az is, hogy legalább a gyakran emlegetett (rettegett, áhított) halálodért nem kellett sokáig szenvedned.
Érzem, beszélnem kellene. Rólad. Rólam. Árvaságomról, árvaságunkról.  A végleg elveszett magunkról. Nem megy: a torkomba belefagy a szó, ceruzám hegye kitörik, tollam kifogy. A számítógép klaviatúrája egyetlen mondatot enged leírnom:
Megkopott, fekete műbőr utazótáska, benne anyám, belém csomagolva.
 
 
 
Tánczos G. Károly
 
 
 
Hogyan halt meg Kosztolányi Dezső? (A variáns) E-mail
Írta: Tánczos G. Károly   
2011. április 22. péntek, 07:40

 

A ’80-as évek közepén elkezdett, s mind a mai napig be nem fejezett írásmű hordalékai 
 
Az Új Szent János-kórház B - sebészetén járunk. A 111-es különszobában kevélyen és pöffeszkedve szólt Kosztolányihoz a Halál:
- Eljött a pillanatom!
Kosztolányi büszkén és alázatosan jelentette ki:- Az én halálom pillanata jött el!
Szó szót követett. A jegyzőkönyvek tanúbizonysága szerint mindkét fél makacsul ragaszkodott álláspontjához. 
Kosztolányi unta meg előbb.
- Kívánhatok egyebet, többet az élettől? Frigyes, Mihály! – simogatta meg a kollégái fejét – Fájni fog?
Babits a Siesta Szanatóriumban tátogott egy sort, Karinthy pedig (ő a siófoki Vitéz panzióban üdült) a sarokban várakozó Halált figyelte és mosolygott.
- Fáj, fiúk, fáj? – kérdezte /vijjogva, mint a vércse / szelíden Kosztolányi Dezső.
- Egy kicsit – szólt Csáth Géza, a halott, a rokon –, egy kicsinykét, Desiré.
- Nagyon – szólt a lelkében már Szárszót megirányzó József Attila, akinek teste most még, mint felkiáltójel.
 
 
Hordalékok 1. E-mail
Írta: Tánczos G. Károly   
2011. április 20. szerda, 10:23

 

A ’80-as évek közepén elkezdett, s mind a mai napig be nem fejezett írásmű hordalékai
 
Hogyan született Kosztolányi Dezső?
 
Az épphogy tizennyolc éves Brenner Eulália a hall büszke heverőjén feküdt, álmos szemeit az Esti Kornél egy régi számán pihentette. Elmélázott. „Nagy ember lesz a kicsi. Lehet, hogy várni kellett volna még tíz évet?”
     Mint tudjuk, K. D. a XIX. század végéből sarjadt. Kis (akkor még nagy) országunk rá tizenegy évre ünnepelte ezerévi búját, bánatát és ritka örömét. Így értsük a Mama szavait!
     Március 29. volt, éppen kilencedik napja a tavasznak. Ennek megfelelően nedves, de már aranyragyogású napsugarak cikáztak a szobában. Kosztolányi mama a lusta faliórára pillantott, felvette azt a tekintetét, melyet fia később, Összegyűjtött Versei 399. oldalán (Bp. 1980) „kék szeme tündérfényeként” jellemez. Kiszólt a dolgozószoba felé.
    - Árpád!
    Kosztolányi papa határozottan lépett be, meghajolt és homlokon csókolta asszonyát.
    - Árpád! Most szülni fogok. Kérem, ne zavarjon senki!
    Kosztolányi papának vegyszer marta ujjai voltak, a ruhájából szivarszag áradt.
    - A Dezső? – kérdezte szinte suttogva.
    - Igen, a Dezső, de most már menjen maga is!
    Bezárult az ajtó, elhalt papa lépteinek zaja.
    Kosztolányiné felállt, behúzta a sötétítőfüggönyöket, óvatosságból ráfordította a kulcsot a hálószobájába nyíló ajtóra is. Fülelt. Semmi nesz. Szabadka csendes.
    Lábujjhegyen a titkos faliszekrényhez osont, egy gyémántládikát vett elő. Sietségében csak úgy, puszta kézzel letörte a lakatot, és a bársonyok, brokátok közül kiemelte Kosztolányi Dezsőt. 
 
 
Gizike szövegei 21. E-mail
Írta: Tánczos G. Károly   
2011. április 20. szerda, 10:22

Bizinek van egy kutyája. Láncon tartja az udvar hátuljában. Nem szereti, mintha a szegény jószág tehetne arról, hogy egy olyan embertől kapta, aki csúnyán elbánt vele. Ígérgetett neki fűt meg fát, aztán… Pedig a barátnőm is benne van a korban. Persze mindenki benne van a korban, de ő öreg is. Felőlem nézve persze nem. Én szeretem a kutyákat, kivált a pulikat meg a korcsokat, akik olyan szánalomra méltóan nemesek. Öreg már a kutya is. Az igazi gazdája Rudi, a csapos. Az szokta megetetni, meg vakarni a hullós szőrű hátát, a pofáját, a hasát. Olyankor olyan, mint egy gyerek, hanyatt veti magát, pedig kanyi volt régebben (most is az, de már nem tépi el a láncot, ha megérzi egy szukának a szagát.) Én is viszek neki néhanapján egy kis süteményt. Azt még meg tudja enni a fogatlan ínyével. Egyébként szinte egész nap alszik. Mire gondolhat? Nekem sincsenek fogaim. 

 
Gizike szövegei 20. E-mail
Írta: Tánczos G. Károly   
2011. április 19. kedd, 06:53
Jól ismerem a nőket. Sok férfival volt dolgom.
 
Ha én 13 E-mail
Írta: Tánczos G. Károly   
2011. április 18. hétfő, 08:00

 

Ha én besúgó lennék, magyarán spicli
(Pécsett „szalonspicli”, hehe),
keservesen röhögnék a magam kreálta szójátékokon,
mint amilyen ez is volt. Tisztelném azt, aki beépített. Istenként.
Becsülettel végezném munkámat.
Feldobnám a Hatóságnak anyámat, apámat, 
az összes rokonomat, ismerősömet, 
nem kímélnék barátot sem.
Aztán, gondolom egy álmos délután,
magamba roskadnék.
Magamba roskadnék, de nem azért,
hogy magamba legyek roskadva
– távol áll tőlem az efféle dőreség –,
hanem ,
hanem,
hanem,
mert belegondolnék abba, hogy…
Ekkor, azon az álmos délutánon
méltóságteljesen a nyakamra hurkolnám a…
(A végleg görcsbe rándult kezemmel markolnám a bőrzacskót, amelyben harminc ezüst lapulna.)
Így tennék, ha én besúgó lennék, magyarán spicli.
Pécsett „szalonspicli”.
 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

8. oldal / 15

Üze-net

"Akinek két ruhája van, az egyiket adja oda annak, akinek egy sincs." Lk 3.12

Támogatók

Adományozók



Baudolino, Voodoo, Rosa, Satyusek, Kriszta, Klára70, Jarilo, BágóAranymaszat, Teri, hancyka, Era86, andi0110, ketrin6miki70, inestimi, Blondie, kunlord87, Domingo, Márti, Abszolút0, Holle anyó, sugarymarta, perecz, Erzsike, Ypszilon, pompom, Bara, Mykiman, kordasnemarika, davide_organist, BenCry, Sövi,, Timi, Timi anyukája, Ákos fia, Mónika, Tibi, Olgi és sokan, sokan mások...

Sziamagyarország!

Nyomj egy sziát!
A megnyíló ablakban láthatod
a sziák számát.

Közös ivisz-regények

A leghatalmasabb szuperhős
Zulejka

3 szavas mese

Sziasztok smiley
Ez egy jó játék, szabályok:
-csakis 3 szóból állhat amit írsz,
-kétszer nem írhatsz egymás után,
-az "a"betű nem számít szónak.

Én kezdem:
Egyszer volt hol...

Ki van itt?

Oldalainkat 542 vendég böngészi

Bejelentkezett tagok

Nincs