Szórd szét kincseid -
a gazdagság legyél te magad.
(Weöres Sándor)



Ha én lepke lennék E-mail
Írta: Tánczos G. Károly   
2011. június 20. hétfő, 07:44

 

Ha én lepke lennék, nem csicsás trópusi,

hanem csakis és kizárólag káposztalepke,

azért, hogy a már szóba hozott lepkegyűjtő énemnek

mindig legyen zsákmánya. Ez az egyik.

Van azonban egy filozofikusnak tűnő vonatkozása választásomnak,

mégpedig az – habár tudom, hogy az állatok, így a lepkék sem

nemigen olvasnak például Szabó Lőrincet, ennek ellenére többet

tudnak a világról, mint mi, Szabó Lőrincet olvasók, viszont ők is alszanak, amitől

kerek lett világunk  –, hogy álmomban az a Szabó Lőrinc lennék,

aki álmában egy lepkéről álmodó Dsuang Dszi volt, ráadásul önmagát is

megálmodta.

Hát ilyen rafinált lepke lennék én, noha bár tisztelem, nem kifejezetten kedvelem Szabó Lőrinc költészetét.

 
Gizike szövegei 48. E-mail
Írta: Tánczos G. Károly   
2011. június 19. vasárnap, 10:05

Az én szakmámban az egyik követelmény az őszinteség volt.

A másig a hazugság. A füllentés. Bizony, nehéz szakma ez! És gyönyörű!

 
Gizike szövegei 48, E-mail
Írta: Tánczos G. Károly   
2011. június 17. péntek, 03:41

 

Gáspár?

Ő volt a nagyfőnök abban a nagy buliban? Netán Boldizsár? Netán Menyhért? Volt-e buli? Nagy volt-e?

 
Gizike szövegei 47 („Galileó Galilei lepisált egy toronyból, azóta van a gravitáció!”) E-mail
Írta: Tánczos G. Károly   
2011. június 14. kedd, 21:17

„Galileó Galilei lepisált egy toronyból,
azóta van a gravitáció!”
Ezt a butácska verset (vers? Még ritmusa sincsen, a rím meg akkor se jön ki igazán, hogy a toronyból helyett toronybót énekeltünk együtt, pisis kislyányok, az elemi iskolában, és visongtunk, kacagtunk.), szóval ez járt a fejemben fent a levegőben. Eddig csak álmomban és szerelmeskedések közben repültem. (Igen, én szerelmeskedtem akkor is, ha nem voltam szerelmes abba a férfiba, férfiakba!) Délután fent lebegtem a csillagok (azokat nem lehetett látni, de éreztem meleg pillantásukat) és Budapest között. Mint az isten szokott a vizek fölött. Amikor már le mertem nézni, a Dunát láttam. Nem volt kék. Egy ezüstszalag volt. Mozdulatlannak látszott, de tudtam, hogy folyik: Mit ér a látás a tudás nélkül?
 

 
Egyik álmomban… E-mail
Írta: Tánczos G. Károly   
2011. június 14. kedd, 21:15

Egyik álmomban meghalt egy álmom. Pedig olyan jól indult. Olyan színpompásan, olyan gazdagsággal, olyan burjánzóan, olyan… Aztán se szó, se beszéd, meghalt. Ilyen álmokból hálás a felriadás, a felébredés. Az ilyen álmokat nem lehet elfelejteni. Ez a hiba a rendszerben.

 
Egy lehetséges út a teljesség felé E-mail
Írta: Tánczos G. Károly   
2011. június 13. hétfő, 08:30

 

én szeretsz

te szeretlek

 
Gizike szövegei 40-46 (A KOCSMA; válogatás) E-mail
Írta: Tánczos G. Károly   
2011. június 12. vasárnap, 07:26

 

Mottót is adok (adtam) „az egyik kocsmából a másik kocsmába”.
Ezt a nótát a rádióban hallottam és abban a szempillantásban szerelmes lettem bele, pedig férfiaknak szól. Az a Zerkovitz Béla írta, akiről már én is írtam. Az én életemnek a nagyobbik (a túlnyomó) része is kocsmákban (amibe beleértem a kávéházakat és a többiket is) telt-múlt, telik-múlik.
 
40-ik
A kocsma ablaka a végtelenre nyílik. Az ajtaja is.
 
41-ik
Kosztolányi azt mondja, hogy a rum angolul szobát jelent. Hogyha bemegyek Bizi kocsmájába, akkor rumrumban vagyok. Leszek. Mindjárt. 
 
42-ik 
A legjobb üvegük a kocsmaablakoknak van: azokon jó benézni is, kinézni is. 
 
43-ik 
Egy kocsmában gondoltam ezt ki: „Milyen nagy és milyen kicsi itt a világegyetem!” 
 
44-ik
Az löttyintse rám az első rumot, aki még nem volt pityókás, kapatos vagy részeg! 
 
45-ik 
Az itten levésünknek (mármint ennek a földinek) az értelmét érdemes a kocsmában keresni. Itt és sehol másutt. 
 
46-ik 
Ezt is egy kocsmában írom, mert nagyon rászoktam a kocsmai íráshoz, még szerencse, hogy kutyát (van itt egynehány) sem érdekel, hogy mit csinálok. Szóval: Bezárkóztam: magam vagyok magamon belül, és hát magamon kívül is. 
 
 
 
 
 
 
Gizike szövegei 39. E-mail
Írta: Tánczos G. Károly   
2011. június 09. csütörtök, 05:35

 

Annyiszor emlegettem már a csillagokat!
Tegnap éjszaka nem tudtam aludni, kivittem egy pokrócot az udvarra és ráfeküdtem. Hanyatt, úgyhogy a szemem éppen a csillagos égre esett. Kevés csillagképet ismerek, jószerivel csak azokat (a Göncölszekeret, a Fiastyúkot), amiket anyám mutogatott meg nekem. Szegény, ő se ismerte a többit. Mennyi lehet? Mindet látjuk, vagy csak valamennyit az összesből, egyáltalán van-e összes? Azt mondják, hogy a világ végtelen. Akkor én se láthattam el a végéig. Azon is járt az eszem, hogy ha van netán isten, akkor az végtelen. De egy végtelen teremthet-e egy másikat? Ami esetleg harcba kezdene vele. Elnéztem a csillagok nyugalmát, nem úgy vettem észre, hogy harcolni akarnának. Ahogy ott fekszek, valami iszonyatos borzongás jött belém. Megpróbálom megfogalmazni, de azt hiszem, hogy egy hatalmas hosszú, néma csend jobban ki tudná fejezni. (Írásban meg üres oldalak.)
 Olyan természetesnek, magától értetődőnek tartjuk, hogy élünk és itt élünk (vagyis ott, ahol élünk). 
 
Gizike szövegei 38 - kevesebb párbeszéddel. E-mail
Írta: Tánczos G. Károly   
2011. június 06. hétfő, 06:23

 

Mit tökölök én annyit? Főleg úgy, hogy nincs is tököm? Erről meg eszembe jut valami, ami már régen volt, de nem olyan nagyon régen. Az történt, hogy egyszer Béla bejött hozzám. Kicsit tántorgott az italtól, pedig ő igazából nem italos fajta. De akkor (persze láttam már később is így, mármint ahhoz képest később, mint akkor, amikor bejött) nemcsak tántorgott, hanem még a vállamra is borult. Leültettem az ágy szélére, én meg leültem melléje, és megfogtam a kezét. Megszorította, de olyan erővel, amilyet ki se látni belőle. „Jól van, Béluskám – mondtam neki –, elhiszem, hogy erős ember, de nem kell engemet nyomorékká tenni!” Csak szorította, úgyhogy a másik kezemmel, amelyiket nem bántott (amazt se bántotta, mert Béla senkit nem bánt!) megcsíptem az övét, amelyikkel szorított, erre enyhült a szorítás. Le volt hajtva a feje, de én tudtam, hogy valami bánata van, hogy valami bántja a lelkét. „Mondja, Béluskám, előttem beszélhet!” Egy fél percig csendben volt még (a méget azért mondom, mert előtte se szólt, az lesz lett az első szava), aztán elkezdte. „Gizike, volt már maga kicsi?” Hát már hogyne lettem volna, gondoltam, de nem szóltam, mert láttam, hogy másképpen érti, mint ahogy kérdezte. Úgy is lett. „Tegnap, de már máskor is van úgy, hogy nagyon nagy a szoba (szegény, azt hitte, hogy a saját szobájában van), én meg nagyon kicsi. Sohase akart vége lenni a szobának, ahogy jártam, nem is, tébláboltam benne. Kicsi vagyok, Gizike, belül is, kívül is! Egy kicsike kis gyerek vagyok. Már a tükörbe se merek belenézni. Nem is tudom, mitől félek, hogy gyereknek látom benne magamat, aki belém szorult, vagy hogy ráncos öregembernek, ami vagyok.” Mondtam neki, hogy ne beszéljen baromságokat, mert most lehet a legszebb férfikorban. Erre felém nézett, mosolyogni próbált, ami nem nagyon sikerült neki, és ezt mondta, hogy: „Elmúlt már az, Gizike!” Aztán megint lecsüngesztette a fejét. „Már álmodni se tudok.” Az már baj, szerintem, de ezt se mondtam meg neki, vártam a folytatást. Jött is. „És szeretni se tudok, Gizike!” „Engemet se, Béla?” – kérdeztem meg tőle. Meglepődött, elpirosult az arca. „Magát igen. Meg Gebét is. Meg Sanyit is. Meg Hetediket is. Meg a Főnököt is. Még Kosztolányi Dezsőt is.” „És? Más nőt rajtam kívül?” „Szerettem az édes jó anyámat is. Amióta ő elment mellőlem, csak életmaradék jut nekem” Nem firtattam tovább, hogy kiket szeret még, de megjegyeztem neki: „Béluskám, maga több embert szeret, mint az emberek többsége, akkor minek mondja, hogy nem képes rá? Nem Jézuska maga, hogy mindenkit szeressen, de ez jobb is, mert látja, hogy az is mire ment a nagy szeretetével!” „Hallottam szegényről.” „Meg ne gyerekeskedjen már! Mindenki gyerek marad belől!” Rám nézett: „Maga is, Gizike?” Mondtam neki, hogy én is, én vagyok igazán csak gyerek! Erre meg lehorgasztotta a fejét. „Akkor csak egyszerűen hülye vagyok.” Kiszaladt a számon, bár ne tette volna, hogy Béla, a buta. Azonnal felemelte a fejét. „Maga is látja, Gizike?” „Ne csacsiskodjon, a Szerkesztő úrnak van egy ilyen irománya!” „Kosztolányi Dezsőnek?” „Annak.” Csak nézegette az arcomat, aztán így beszélt. „Ő is kismert.” „Amikor ezt írta, még azt se tudtuk, hogy létezik egyáltalán! Van annak már tizenvalahány éve is!” „És ha írt még egyet? Rólam.” Amikor erre nem mondtam semmit, ő is hallgatott sokáig, de az arcáról leolvastam, hogy még nem fejezte be. Kiszabadítottam magam a kezétől, az asztalhoz mentem, töltöttem magamnak és neki rumot, aztán visszaültem mellé, és az egyik poharat neki adtam. Nem köszönte meg, mint mindig, amikor adtak neki valamit, meg se nézte, hogy mi van a pohárban, csak felhajtotta a rumocskát. Megint csendbe lett és én se beszéltem, nehogy összezavarjam azt, ami a fejében kavaroghatott. „Tudja, Gizikém (igen, Gizikémnek hívott, amiből rájöttem, hogy tényleg nagy a baja), én soha nem terveztem semmit, minden csak volt, lett velem, az iskolák is, ez az izé, ez a képességem is. Ez is úgy rám jön néha, és akkor csinálom. Nekem nincsen, nem is volt jövőm, élek a jelenben, mint az állatok. Én beszélni se tudok.” Már az állatoknál közbe akartam szólni, mármint a mondatába, hogy ne sértegesse azokat, nyilván nem a bolhákra gondoltam, de erre kifakadtam: „Hát most mi a fenét csinál? Elegem van a sajnálkozásából, álljon már a talpára, a sarkára, Béla!”
Elég az elégekhez, ezek után a beszédjei után döntöttem el, hogy elviszem Bélát a lányokhoz.
 
 
Gizike szövegei 37. E-mail
Írta: Tánczos G. Károly   
2011. május 19. csütörtök, 15:13

Azt vettem észre, hogy minél összekuszáltabbak a gondolatok a fejemben, megzavarodottabbak az érzések a lelkemben, annál egyszerűbbek a mondatok a számban.(Meg a papíron.)

A Szerkesztő úr egyszer azt mondta Béláról, hogy eljut az egysejtűig, ahol a titok rejtőzik. Tényleg ilyen egyszerű lenne a titok? Lehet, hogy egy szóval is meg lehet mondani? Majd, amikor én már nem leszek, de megeshet, hogy senki se lesz már! De minek a titok, ha nincs, akinek elmondja… KICSODA????? 
Milyen nyelvű lehet az a szó
 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

5. oldal / 15

Üze-net

"Akinek két ruhája van, az egyiket adja oda annak, akinek egy sincs." Lk 3.12

Támogatók

Adományozók



Baudolino, Voodoo, Rosa, Satyusek, Kriszta, Klára70, Jarilo, BágóAranymaszat, Teri, hancyka, Era86, andi0110, ketrin6miki70, inestimi, Blondie, kunlord87, Domingo, Márti, Abszolút0, Holle anyó, sugarymarta, perecz, Erzsike, Ypszilon, pompom, Bara, Mykiman, kordasnemarika, davide_organist, BenCry, Sövi,, Timi, Timi anyukája, Ákos fia, Mónika, Tibi, Olgi és sokan, sokan mások...

Sziamagyarország!

Nyomj egy sziát!
A megnyíló ablakban láthatod
a sziák számát.

Közös ivisz-regények

A leghatalmasabb szuperhős
Zulejka

3 szavas mese

Sziasztok smiley
Ez egy jó játék, szabályok:
-csakis 3 szóból állhat amit írsz,
-kétszer nem írhatsz egymás után,
-az "a"betű nem számít szónak.

Én kezdem:
Egyszer volt hol...

Ki van itt?

Oldalainkat 57 vendég böngészi

Bejelentkezett tagok

Nincs