Szórd szét kincseid -
a gazdagság legyél te magad.
(Weöres Sándor)



Tánczos G. Károly: Szegény Dzsoni E-mail
Írta: Tánczos G. Károly   
2014. május 15. csütörtök, 07:20

A szép emlékezetű Lázár Ervin 1981-es könyvét mindig kedvtelve olvasom. Különösen mostanság.

A kocsma-sorozat utóbbi darabjában Frici közölte, hogy nagyapa lettem. Mégpedig kétszeresen! Zsuzsi lányom ikerpárral ajándékozott meg minket. Két szép leánnyal. (Bár eddig csak fényképeiket láttam egészségügyi állapotom miatt.)

Keresztneveik bűbájosak: Orsolya Boróka, és az egy perccel fiatalabb Júlia Árnika!

A boróka termése gyógynövények alapanyaga (nem célzatosan mondom, van mérgező hatású fajtája is), a leggyakoribb és legismertebb felhasználási módja a szeszes italok gyártása (pl. a gin vagy a borovička). Egyébként a Borbála egyik beceneve.

A gyönyörű, nap-sárga virágú árnikát főleg gyógynövényekben használják fel. Nem régi magyar eredetű, mint a Boróka, Lázár Ervin Szegény Dzoni és Árnika című regényétől vált keresztnévvé.

Dzsoni valóban szegényvolt, de boldog – mint mi –, különösen akkor, amikor feloldódik az átok alól, és újra emberi alakban megkapja szeretett, Árnikáját. 

 
Tánczos G. Károly: Kizökkent az idő E-mail
Írta: Tánczos G. Károly   
2014. március 28. péntek, 07:12

 

1

Az első karórámat anyai nagyapámtól, az erélyes és ritka beszédű Tánczos Mihálytól kaptam. Az általános iskola első osztályát kitűnővel végeztem – talán ez motiválta nagyapám döntését, talán más. Egy nyári kora délután így szólt: „Mosakodj meg, öltőzz fel a rendesbe!” Nem mertem megkérdezni, miért. Ő is fehér inget vett fel és kifényezte a csizmáját. Amikor végeztünk, szót nem szólva megfogta a kezemet s elindultunk.

Nem volt messze a „papírbolt”. (Azért az idézőjel, mert sok mást, még cukrot, csokit is lehetett kapni ott.) Éppen akkor nyitotta ki az ajtót Magdika néni. Ránk mosolygott, öregapám megemelte a kalapját, megszorította a kezemet, én köszöntem, pedig igen hevesen dobogott a szívem, hiszen az első (később kiderült, az utolsó) ilyen alkalom volt. Az akkor már nem fiatal juhász nagyapám szinte legényként lépte meg azt a négy lépcsőfokot, s rántott maga után. „Mit kér, Mihály bácsi?” – kissé gyanakodva kérdezte, mert először látta üzletükben az öreget. „Egy óra kéne. Ennek e!” Magdika néni elővett az üveges pult alól néhány darabot a szerény készletből. S akkor nagyapám olyat mondott, amilyet még nem hallottam a szájából: „Válasszál!” Annyira makacs, önfejű öregember volt, hogy csak az ő akarata érvényesülhetett egészen a halála előtti gyengeségéig, akkor már nem volt más választása, tette, amit mondtak neki. A szíj kiválasztását Magdika nénire bízta, az óra felhúzását, a pontos idő beállítását is. Nem csomagoltatta be, saját kezével csatolta a karomra. „Nesze! Osztán vigyázzál rá!”

Volt otthon (a vert falú, nádfedeles házacskájukban éltünk akkor sokadmagunkkal) álmélkodás, némi irigykedés, amikor megmutattam az órámat. „Apám, nem kellett volna…” – mondta anyám, de amikor az öreg ránézett, abbahagyta. „Mibe’ vót ez, Mihály?” – kérdezte öreganyám. Nagyapám tegezve válaszolt: „Ne érdekeljen az tégedet, Ilon!” Éjszaka, miután elfújták a petróleumlámpákat, fülemre szorítottam az órát, hallgattam ketyegését, s noszogatására megengedtem a velem fekvő valamelyik unokatestvéremnek, hogy „belehallgasson” ő is. Úgy aludtunk el. Nem emlékszem az óra márkájára, de biztos, hogy szovjet termék volt. (Öregapám az első nagy háborúban megjárta az orosz frontot, mégsem utálta az oroszokat!) 

Aztán kezdtek elkomorulni az idők. Az első halott, akit „élőben” láttam, nagyapám volt. Nem írom le, ahogyan láttam. Mert fáj. Ekkor éreztem először, hogy az idővel valami nem stimmel, hisz nagyapát (is) öröknek hittem.  

Az órát egy alkalommal addig húztam, hogy elpattant benne egy rúgó. Lecsatoltam, s eltettem, hogy megmaradjon örökre, de életünk zaklatott, költözködős szakaszában elveszett. Most, emlékezve, hallom halk, nagyon halk tiktakolását. Mintha üzenne valamit.

 

 

 

2

 

Jó ideig nem volt órám, de megismertem a modern irodalom (ha van értelme ennek a jelzős kapcsolatnak!) időkezelését, meg hát a hétköznapi életben is különbözik a kronométerrel darabolható és a bensőkben zajló idő! (Lásd például az emlékezést, noha ez nem kizárólag az emberre szűkül.)

 

Talán érettségi ajándéknak kaptam újra karórát, amit a katonaságnál egy tisztacsere során az ingem zsebében hagytam. Örökre. Nem sajnáltam! A szocializáció folyamatában rákényszerülünk, hogy időpontokhoz, határidőkhöz igazítsuk tevékenységünket. Az egyetemi éveimben nem volt karórám, persze ha lett volna… (De nem akarok elkanyarodni!) A munkahelyeken sem. Amikor tanítottam, minden osztályban volt egy „időfelelős”. Erre sem volt sokáig szükség, mivel akkoriban szenvedélyes dohányos voltam, és szervezetem 45 percenként jelezte, a nikotin hiányát. (Olyannyira, hogy a nyári szünetekben is automatikusan nyúltam háromnegyed óránként a cigarettás dobozhoz.)

 

Ez volt kívül, de bévül! Műtéteim, kezeléseim (stb.) silánnyá nemesítettek. Rokkantizáltak! (Oh, Kazinczy!) Teljesen más értelmet nyert az idő fogalma. Szinte semmit. (Az öregedésem természetesen nem adott alább!)

 

3

Számítógépem óráján és a tévés micsodában 6.13, a konyhai állóórán 6.15. Érdekes, mert a konyhainak inkább késnie kellene az elem hatóerejének szükségszerű romlása („kimerülése”) miatt, ám ő siet! Miért? Mit, kit siettet? (Zsuzsi lányom már küllemében is szeleburdi vekkere már hónapok óta öt óra tíz percet mutat! Béla kakukkos órája – olvashatták a Kosztolányi-szövegben – pedig régóta 6 órát, bárki nézi. Legadekvátabban Gizike fogalmazott: „Sürget az idő. De kié?)

 Kizökkent az idő. Nem lennék képes rá, s nem követem Hamlet példáját sem, aki ráfázott, hogy helyre akarta tolni azt.

 
Tánczos G. Károly: Az idők végezetéig élő hal éji éneke E-mail
Írta: Tánczos G. Károly   
2014. március 02. vasárnap, 09:24

 

 (100 éve halt meg Christian Morgenstern)

 

                                                               ∞

                                                            ∞ ∞

                                                          ∞ ∞ ∞

                                                        ∞ ∞ ∞ ∞

                                                          ∞ ∞ ∞

                                                        ∞ ∞ ∞ ∞

                                                           ∞ ∞ ∞

                                                        ∞ ∞ ∞ ∞

                                                           ∞ ∞ ∞

                                                        ∞ ∞ ∞ ∞

                                                           ∞ ∞ ∞

                                                              ∞ ∞

                                                                 ∞

 

Olvassák el az eredeti német szöveget is! (Már aki nem ismeri.) Íme:

 

Fisches Nachtgesang

                                                  

ˉ
˘ ˘
ˉ ˉ ˉ
˘ ˘ ˘ ˘
ˉ ˉ ˉ
˘ ˘ ˘ ˘
ˉ ˉ ˉ
˘ ˘ ˘ ˘
ˉ ˉ ˉ
˘ ˘ ˘ ˘
ˉ ˉ ˉ
˘ ˘
ˉ

 

 
Tánczos G. Károly: Melankólia E-mail
Írta: Tánczos G. Károly   
2014. február 03. hétfő, 23:05

Két szép pejlovaim

elpatkolnak az évek,

puszta talánnyá

válnak végszavaink.

 
T. G. Károly: Késő-korai jókívánság E-mail
Írta: Tánczos G. Károly   
2013. december 23. hétfő, 10:44

Az általános iskola alsó tagozatos énekkönyvemben (volt?) található. Az interneten
bukkantam rá, nem mondom, hogy véletlenül, csupán azt, hogy évtizedekig lappangott
bennem, tudtam, hogy van, hogy nem csupán rögeszme. Sehogyan sem jutott eszembe, noha
dallama hébe-hóba belém költözött, elandalított. Aztán egy részlet, akár a villám, beugrott,
gyorsan feljegyeztem, és elindult az ekkor már nem túl nehéz kutató munka. Egy, a Márton-
napra emlékező honlapon leltem rá. Célomnak a november 11. és 12. felelt meg, amelyek
bár több mint egy hónappal megelőzik karácsony első napját, a kis dal számomra Federico
García Lorcára emlékeztető hangulata karácsonyi üdvözletre kényszerít. (Szerzőjét, címét
nem ismerem.)

Ködtől fátyolos a szemhatár,
Régen tovatűnt a forró nyár.
Szürke álom ül a tájon,
Lelkünk dideregve fényre vár.
Búsan tekereg az őszi szél,
Hosszú köpenyege földig ér.
Hajnal óta, minden útra,
Lassan szemereg az ólmos dér.

[Az őszre utalás ne tévesszen meg senkit! Látjuk, a versben (dalban) megidézett világ
közelebb van ahhoz, mint az idei (eddigi) „telünk”. Reménykedhet, aki – mint én – imádja a
telet.]

KELLEMES KACSÁCSONYT MINDŐNKNEK!

 
Tánczos G. Károly Józsi 1999. június 28. – 2013. november 27. E-mail
Írta: Tánczos G. Károly   
2013. november 29. péntek, 12:15

Miközben éjfél előtt húsz perccel a feleségemmel egy műanyag zsákba belehelyeztük, anyám mondata jutott eszembe, amikor szolnoki kórházban meglátta vízbe fulladt unokabátyámat (azóta, haj, ha a holtak nem öregednek, jócskán az öcsém): „Be volt rakva egy nylonzsákba, olyan volt, mint egy bontott csirke.” Máskor szomorúan mosolyogtam volna, most még jobban telítődött könnyel a szemem. Egyikünk sem vallásos, a szó hétköznapi értelmében, ennek ellenére egy zacskó kitekatot tettem mellé, feleségem egy kis mécset gyújtott a lelkéért. Végig gondoltam az együtt eltöltött 14 és fél évet, vélem, Kató is, bár ő egy könyvbe „feledkezett”. Sokáig ébren voltunk. Nem álmodtam oroszlánokról. Talán majd ő.

 
Tánczos G. Károly: Lám, lám, egy-egy ékezet mennyit ronthat egyébként sem rózsás hangulatunkon E-mail
Írta: Tánczos G. Károly   
2013. október 22. kedd, 08:42


vagyunk, vágyunk, hálunk, halunk

 
Tánczos G. Károly: Őszi párbeszéd E-mail
Írta: Tánczos G. Károly   
2013. október 13. vasárnap, 19:33

Lassan haladunk, lévén mindketten „lábfájósak”.

Lassan, mert hátizsákot és szatyrokat cipelünk, élelmiszereket, gyógyszereket.

Meg-megállunk.

„Az ősz készül legpompásabban a télre” – mondom.

„Mert tudja, tavasszal újjászületik” – mondja Kató.

Sóhajtunk egyet, s haladuk tovább. Lassan.

 
Tánczos G. Károly: Gizike szövegei 57. E-mail
Írta: Tánczos G. Károly   
2013. június 19. szerda, 08:44


Hogy miért írok így, szinte gusztustalanul szépeket Bélától egészen Kosztolányiig, meg akik az ábécében hátrébb vannak, mint például Zsuzsa, aki egy pincérlány (ugye nem haragudik meg, hogy a végére tettem? Az abc tehet róla!)?  Azt hiszem, tudom a választ, helyesebben tudok egy választ, a sajátomét! Eleget kínlódnak ők attól, hogy élnek, hogy gondolkoznak, szóval szenvednek. (És nem csak ők, ebbe nyugodjanak bele!) Minden kocsmalakónak ki van, meg van az előre kijelölt helye. Az én helyem lassan elviharzott (mekkora hülyeség ez a két szó itt, egymásba fűzve!). De nem sírok, mert… De ha nem lenne ez a mert, mit csinálnék? Vajon mit?

 
Csend, hó, halál E-mail
Írta: Tánczos G. Károly   
2012. november 01. csütörtök, 09:54

Egyszínű sakktábla.
A hóhér lép.
Még nem tudjuk, hova.

Kiégett vörös folt már a nap,
s a halál mintha közeledne.

Fel- felriad a nyúl.
A télre gondol.
A vadászra.

Leölt disznók gőzös vére ömlik a hóra.
A tavasz enyészete legendává maszatolja majd.
Egyszer volt hóvá,
egyszer volt vérré,
egyszer volt disznóvá.
Aztán mi is elindulunk.
                             
Kemény a föld.
Mint a hóhér tekintete.
Mint a bűnös tekintete.

Lejtőhöz érsz.
- ónos dér zizeg -
Meg- s halálba csúszol.

Ónszürke égre mered meztelen teste a fáknak. A szél indulat nélkül ront rájuk, és a fák suhogása enyelgő szerelmesek suttogása, a fák recsegése enyelgő szerelmesek nyögdécselése, és a fák suhogása tüdőbeteg zihálás, recsegésük kehes köhögés.

Így suhog, recseg minden emberpár, ki új életet alkotni készül. Így köhögött anyai nagynéném férje, aki világháborús repeszszilánkot cipelt tüdejében és erős cigarettákat szítt haláláig.Recsegés. Suhogás. Fák. Szél. Élet. Halál. Közhelyek. Apai nagyanyám mondogatta: Haj, kisunokám, ha én megérem, hogy meghalok… Megérte.

Kell-e, lehet-e mondani többet?

Egykoron, amikor időben is, lélekben is jóval távolabb voltam a halálhoz, a tél valóban télként viselkedett. Örültünk a hónak. Hógolyóztunk az utcákon, tereken, a porták szalmakazlai, kukoricaszár-kötegei között. Szánkáztunk házak melletti lejtőkön, gátoldalakon, s ha ott nem, csináltunk magunknak hóból dombot. Örültünk. Örültünk, mert a gyerek mindig a jót, a szépet veszi észre.

Anyáink másképp élték meg a telet ott, a templom előtt dideregve, toporogva, „Istenem, istenem, miért adtál ilyen időt?” sóhajtásokat hallatva. Mert a tél hótorlaszokat emelt, a szél süvítve havat hordott. Nekünk akkor is volt anyáink hátán, anyáink ölében.

Apáink nem sóhajtoztak. Káromolták istent, amiért a szél embermagasságúra fújta a havat, és a házból csak úgy lehetett kimenni, ha ők ásóval, lapáttal ösvényt vágtak a hóba.

Korcsolyázhattunk, iringálhattunk, bakancsunk sarokvasával csikarhattuk a szűz jeget a befagyott Zagyván, Tápión. Vidámak, kipirultak voltunk a vakító nap metsző hidegében. Vagy csak baktattunk a havas rónán. Néztük a zúzmarás, havas fákat, a többiek nyakába ráztuk a havat az ágakról, hempergőztünk. Hallgattuk lépteink ropogását. Figyeltük, ahogy a szállingózó belepi lábaink nyomát.

Talán bölcselkedtünk is: Új hóba újra bele kell lépned, nem őrzi semmi lábnyomod, a madarak pályája sem határozható meg madarak nélkül. Baktattunk, néztük leheletfelhőinket, a ködbe aléló villanyoszlopokat, a dérszakállas huzalokat, hallgattuk a jaszi távoli zakatolását, visszhangzó füttyét, a felriadó varjúcsapat károgását.

Ha már hóistent nem építhettünk, készítettünk hóembert. Halandóbbat minálunk, de évente újulót. Gömböket görgettünk, szénszemekkel, szénfogakkal, sárgarépa orral formáltuk emberré, kidobott, lepattogzott zománcú bilivel vagy fazékkal, sállal, széngombokkal öltöztettük fel. Párás, hideg lelket leheltünk belé. Aztánhiszen gyarlók vagyunkkopott seprűvel szúrtuk át a kezét.
   
Játszottunk, örültünk, vidámak voltunk. Gyerekek.
                       
De hiába a vidámság.
Megrázkódik a hegy.
Szánok, sílécek, emberek hullnak alá.
És mindhiába minden öröm.
Fényes korcsolyapár rajzol arabeszket a jégre.
Gazdájuk már rég tovatűnt.
Ó, rég tovatűnt!{jcomments on}

 

 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

3. oldal / 15

új-iVisz

 

Üze-net

"Akinek két ruhája van, az egyiket adja oda annak, akinek egy sincs." Lk 3.12

Sziamagyarország!

Nyomj egy sziát!
A megnyíló ablakban láthatod
a sziák számát.

Közös ivisz-regények

A leghatalmasabb szuperhős
Zulejka

3 szavas mese

Sziasztok smiley
Ez egy jó játék, szabályok:
-csakis 3 szóból állhat amit írsz,
-kétszer nem írhatsz egymás után,
-az "a"betű nem számít szónak.

Én kezdem:
Egyszer volt hol...

Ki van itt?

Oldalainkat 892 vendég böngészi

Bejelentkezett tagok

Nincs