|
 Két hosszú asztal mentén vacsorázott a fotóstábor majd teljes létszáma a karcfalvi vendéglőben (kocsmában, bárban, fogadóban, ahogy tetszik), kanalazták a jó pityókatokányt. Amíg csak a tálak fenekére néztek, s arról folyt közben a diskurzus, hogy a községben 2006 szeptember végén, október elején szervezett VII. nemzetközi fotóstábor ha már a Bartók emlékév jegyében zajlott, mitől is illeszkedett a nagy zenei lángész életművéhez? Hiszen aközösen eltöltött napok sok mindenről szóltak, kevésbé a zenéről s nehezen feltételezhető, hogy Bartók tanár úr az ő korában még csodaszámba menő fonográf működtetése mellett egy hasonlóképpen bonyolult és nehézkesen kezelendő masinéria, a korabeli fényképezőgép szolgálatait is igénybe verte volna.
Akkor meg hogy került a csizma az asztalra?
A kérdés alaposabb ismerője, a karcfalvi születésű Ádám Gyula fotóművész, aki a táborszervező Hargita Megyei Kulturális Központ részéről elejétől a végéig levezényelte a rendezvényt, elmagyarázta: dokumentumok vannak arra nézvést, hogy a huszadik század első évtizedében székelyföldi gyüjtőútján tartózkodó Bartók egyik állomáshelyéül éppen Csíkkarcfalva, pontosabban ugyanaz a fogadó szolgált, amely a huszonegyedik századi táborlakók étkezésének és esti eszmecseréinek színtere lett.
Ez persze nem azt jelenti, hogy a zeneakadémiára akkor éppen frissiben bekerült Bartók tanár úr holmi kocsmázó, mulatós kedvű férfiember lett volna, mint ahogy a Karcfalvára ruccant fotósok sem törvényszerűen a bohém életforma elkötelezettjei. Az viszont tény, hogy egy fogadóban, akár csak a múltban, ma is valamiképpen összefut egy kistelepülés lényegi információhálózata. Bartók lehetséges adatközlőkről szóló értesüléseket szerzett a fogadóban, majd ott állította fel fonográfját és szorgosan jegyezte 1907-ben a karcfalvi, tamásfalvi és jenőfalvi pentaton dallamokat. Minderre pontosan datált kották a bizonyítékok, amelyekre jól emlékeznek a faluban, mint ahogy az is nyílt titok, hogy a mai fotósok éppen merre jártak keresztül-kasul a csíkkarcfalvi valóságban, hol pásztázták kameráikkal az utcát, a határt, a lakásbelsőket, a krumpliszedés dandárját, mindenféle vidéki eseményt. Tudták, hogy szálláshelyük ott van a helybeli műjégpálya melletti épületben, s a község vezetői közösségi tiszteletét és támogatását élvezik.
A fotótábor tagjai - Ádám Gyula (Csíkszereda), Balázs Ödön (Székelyudvarhely), Bálint Zsigmond (Marosvásárhely), Czire Alpár (Székelykeresztúr), Danis János (Gödöllő), Fodor Zsuzsa (Kolozsvár), Labancz István (Csíkszereda), Móser Zoltán (Bicske), Nagy Boglárka, Salat Kincső (Kolozsvár), Szabó Attila (Csíkszereda), Szentes Zágon (Kolozsvár), Vitos Hajnal (Csíkszereda) - gyakorlatilag hasonló gyűjtőmunkát ismételtek meg, közel egy évszázadnyi distanciával. mint amit Bartók folytatott, csakhogy most nem a zene, hanem a képi valóság terén. A hagyományos értékek kollektív átmentése és a mai székelyföldi lét sajátosságainak felmutatása olyan maradandó célja a táborlakóknak, ami nem csak művészi törekvéseik kiélését, hanem a falu szembesülését szolgálja önnön, már-már alig észrevehető rezdüléseivel, gesztusaival.
Mig ezt a karcfalvi párhuzamot némi fantáziával s közös erővel kiókumuláltuk, azt is megkockáztattuk, hogy bizony, könnyen előfordulhatna: ha Bartók történetesen becsöppenne e fiatal, szakmailag elkötelezett fotós társaságba, minden bizonnyal ő maga is a képrögzítő kamerát részesítené előnyben, előszeretettel szállva be a közös vállalkozásba. A mai digitális fényképezőgépek ugyanis csodákra képesek: nem csupán kép, de mozgókép és hang szinkronelegye is rögzíthető, ami lényegesen több, mint amit a fonográf nyújtani tudott a maga idejében. De hát az ilyen képzelgések valahol gyermekien értelmetlenek. Arra azonban jók, hogy tartósan hidat verjünk az idő és az emberi cselevések szakadékai fölött.
Azt ugyanis tudjuk: Bartók Béla a ma már roppant korszerűtlenül ható fonográfjával is nagy-nagy elégtétellel végezte a gyűjtést, s anyjának lelkendező leveleket küldözgetett nem csak Csíkból, de más vidéki vándorlásairól is: "Életem legboldogabb napjai azok, melyeket falvakban, parasztok között töltök el.". Ebben megingathatatlan volt.
A tábor számítógépén összegyűlt, illetve a személyes mappákban sokasodó felvételek százait figyelmesen átpörgetve, a képekrtől visszasugárzott ez az újra és újra átélt bartóki boldogság.
(A képek szerzői a felsorolás sorrendjében; minden fotóstól 2-2 munkát válogattam, Labancz Istvántól csak 1 állt rendelkezésemre.)
|
Alig egy év telt el a gyimesi fotótábor megrendezésétől, 2005 nyarán a HMKK-rendezvények sora az etédi kirajzással folytatódott 2005-ben. A Székelyföldnek ez a része sajátosan hagyományőrző, hűségesen ragaszkodik a népi kultúra értékeihez s szelid tájával illeszkedik a Sóvidéknek nevezett kisvilághoz.
A Hargita Megyei Kulturális Központ 2004-ben, a csíkszeredai tábora mellett a havasokban található Gyimesekben is megrendezett egy koraőszi fotótábort, amely sorrendben a negyedik volt az egyre sikeresebbé váló folyamatban.
Harmadiknak Csíkszereda került sorra, 2004 májusának első napjaiban. Bolond, szeles napok köszöntöttek a városra, gyorsan változó fényviszonyokkal. A népes sereg, amely ezúttal 11 fotóst számlált, a város központjában álló vendégházban (Lazarus-ház) ütötte fel tanyáját, annak emeleti ebédlőjében és hálóiban zajlottak a tartalmas szakmai viták, itt mutogatták egymásnak egy-egy nap termését - a tábort szervező polgármesteri hivatal gondoskodott róla, hogy a napi termést másnap reggel papírképeken megtekinthesse a díszes társaság.
A második HMKK (Hargita Megyei Kulturális Központ)-fotótáborra szintén a helyi hatóság felkérésére és együttműködésével került sor, ugyancsak tíz résztvevővel. Az utóbbi években rohamosan leromlott, nagy multú fürdőhelyből már csak a természet szépségei és a korhadó romokhoz fűződő nosztalgia az, ami megmaradt. A tábor meghívottjai valósággal kerülgették a "forró kását", hogy lehetőleg ne nyújtsanak mélységesen lehangoló képet a valamikor szebb napokat és európai ragyogást látott turisztikai látványosságról.
