|
Ádám Gyula: A paradicsomban (fotó) |
|
November 10-én nyílik tárlata Ádám Gyula csíkszeredai fotóművésznek abban a rangos kiállítóhelyiségben, amely így ajánlja magát: "2005 októberében megnyitott fotógalériánk névadója a tragikusan fiatalon elhunyt fotótörténész, dr. Kolta Magdolna, a Magyar Fotográfiai Múzeum és a Magyar Fotográfusok Háza (Mai Manó Ház) alapítója, a magyar fotográfia elmúlt tizenöt évének egyik legfontosabb, megkerülhetetlen személyisége. A galéria vezetője Katkó Tamás fotóművész, művészeti tanácsadói a legfontosabb szakmai szervezetek képviselői: Haris László fotóművész, Kincses Károly fotótörténész és Korniss Péter fotóművész."
Ádám Gyula a megnyitó után pár héttel, november 28-án lesz ötven esztendős. Tárlata egyfajta összegzés is: régi és új munkák szűkösen mért elegye. Visszafogottságát ne úgy értelmezzük, mintha nem telne ki műhelyéből egyszerre több tárlatra való is, de az említett galéria szabályai előírják a mindenkire kötelező érvényű jelszót: keveset, de jót...
Az ötvenet elérve, mint minden alkotó ember, Ádám Gyula is így vagy úgy, felér a tetőre. Mondhatni, paradicsomi állapotok. Erejének még teljében, bőven van már mire visszapillantania, van mit számbavennie és nem egyszer újra felfedeznie, az élettapasztalat szűrőjén általengedve. A készítendő tárlat árnyékából üzeni a fotográfus: egyre többet gondol arra, hogy ideje lenne végre alaposabban benéznie a szőnyeg alá. Ahová nap nap után, hétről hétre, hónapról hónapra, évről évre mondjuk úgy, beseperte munkálkodása hozamát, s amikor éppen kellett, csak előhúzta onnan mindennapi csodáit, amiket viszont bő kézzel, számolatlanul mért mindenkinek, aki kérte, aki számított rá.
Tehette, mert jutott is, maradt is - de mi? De mennyi?
Erre a kérdésre még csak ezután fog válaszolni a fél évszázadot megélt szerző. Aki máris érzi a mulasztások pótlásának kényszerítő erejét. Valahányszor csak benyúl ama képletes szőnyeg alá, örökké megrendül attól, ami előkerül. Mintha nem ő halmozta volna fel az előkapart kincset! Mintha kész, immanens értéket kapott volna ajándékba az időtől. Pedig semmi nem jött létre önmagától ebben a műhelyben. Mindent megelőzött egy jó értelemben vett, természetes kíváncsiság, következetes megörökítési szándék, amikor igazából nem is a fotó körül forogtak a történések, hanem a rögzítés, a megőrzés milyensége, az élethűség kerültek előtérbe, meg az ihletett izgalommal párosuló várakozás, hogy rendszeresen és szerencsésen vissza-visszatérhessen oda, ahová akkoriban nem sokan merészkedtek - a minden úton-módon letagadott, ellenőrzött, megfeszített, félelemben tartott csángó élet valóságához. Az ünnepekhez és a mindennapokhoz. A természetes fényekhez és árnyékokhoz. Az életüket, maradék kultúrájukat óvó, gyanakodó, jobb sorsra érdemes moldvai magyarokhoz. Felebarátaihoz.
Ha gondolatban figyelmesen végigpörgetjük Ádám Gyula nyilvánosság elé került, elismert munkáit - az Arcpoétika míves portré- és életkép-válogatását, a Székelyföldi vízikerekek nyomában sajátos ezermester-világát, az Ünneplőben képsorozaton megörökített székely tájegységek jellegzetes viseletét, az Ezer székely leány látványba oltott szokáskörét, a Hegyen-völgyön járogaték vala válogatott remekműveit - és a sok-sok lapközlést, internetes jelenlétet, közös tárlaton való jelentkezését, ugyanahhoz a felismeréshez juthatunk, amit a fotográfus így fogalmazott alulírott számára, amikor élete első ötven esztendejének értelméről kérdeztem:
"Annak idején nem a fotó divathullámára ültem fel. Számomra a fotó nem vadászat és vetélkedés. Amikor nem megyek fotózni, valójában akkor is a fotó körül forog minden. Örvendek, hogy nem voltam részese semmiféle versenyfutásnak, s a képen kívül semmi más nem érdekelt. Nem vágyok sem teszem azt singaporei, sem fokföldi, barcelonai, vagy éppen párizsi babérokra. Annak örvendek, hogy olyan dokumentumok maradnak utánam, amiket nehéz lesz felülírni. Olyasmiket örökíthettem meg az elmúlt évtizedek során, amik ma már jobbára csak a képeimen láthatók."
A művész friss terméséből válogattuk az itt látható, A paradicsomban c. képsort.
Cseke Gábor
|
|
Csomafáy Ferenc: Vasvirágok (fotó) |
|
 Emlékszünk még Köllő Miklós-Herskó János szomorúan szép, poétikus filmjére, a Vasvirágra? Ha nem, mert ez is könnyen lehetséges, amennyiben valaki ötvenen alul jár, annak itt van egy hivatkozás, s ha már úgyis böngész, csak rákattan, s a jútubon máris pörgetheti magának a Gelléri Andor Endre novellái nyomán forgatott 90 perces filmet, mely 1958-ban készült, de ma sem veszített bájából...
A kolozsvári Csomafáy Ferenc nyug. fotóriporter, kiváló portrékészítő és illusztrátor, aki az analóg fotózásba őszült bele és annak nagymestere, gazdag gyűjteményét hordta össze a kincses város történelmi-tárgyi valóságának is, begyűjtve lépten-nyomon még fellelhető vasvirágait a kovácsművészetnek. Az egyre fogyatkozó "vasflóra" egyre inkább bevonul a képvilágba, ott őrzi az élet biztonságát s hirdeti a kemény szépségét letűnt időknek, megboldogult mestereknek...
(Fent: jelenet a filmből)
|
|
|
Székelyföldi fotótáborok: Csíkdánfalva, 2008 (fotó) |
|
2008 pünkösdje táján Felcsíkra szegődtek falusi életet fotografálni a HMKK táborozó kedvű tagjai. Amikor pünkösd végeztével megtértek onnan, egymással versenyezve dicsérték a kitűnő körülményeket, amivel az önkormányzat lepte meg őket. A szokatlanul népes mezőny arra volt jó, hogy anyaországi és erdélyi fotós iskolák tapasztalatai kicserélődjenek egymás között.
Igazából azonban, mint mindig mindenek előtt a fotózás dominált a közös dánfalvi tartózkodás idején. A kulturális központ gyűjteményét pörgetve nyugtázom a pünkösdi felvételek sokaságát, a MÁV nosztalgiavonatának érkezését a csíki állomásokra, a tavaszi világ gyermektársadaémát, a falut makacsul vállukon tartó öregeket, nemzedékek életmódbeli kontrasztjait, székely kapukat, templomi jeleneteket, a tárgyi világ sokféleségét, a dánfalvi kerámia művelőit, virágoskerteket s még mi mindent! De a tér s az olvasó türelme véges, csaknézem tovább a képeket, ide csak néhány fér, kóstolóba, a többi majd úgy is megtalálja a maga sajátos útját a szívek és tekintetek felé.
A táborban részt vettek (s a csillaggal jelöltek 2-2 képet is felajánlottak közlésre, ábécé sorrendben):
Ádám Gyula* (Csíkszereda)
Balázs Ödön* (Székelyudvarhely)
Bálint Zsigmond* (Marosvásárhely)
Czire Alpár *(Székelykeresztúr)
Henning János* (Sepsiszentgyörgy)
Homoga József* (Salgótarján)
Madaras László (Solt) Mészáros László (Győr)
Molnár Attila* (Tekerőpatak)
Veres Nándor* (Csíkszereda) *
Az utolsó három felvétel szerzői, sorrendben: Balázs Ödön, Molnár Attila, Homoga József
|
|
Székelyföldi fotótáborok: Pusztina, 2008 (fotó) |
|
 2008 februárját írta a naptár, amikor gépkocsink elindult Csíkszeredából, a hegyeken túlra, a csángóföldi Pusztina irányába. A hét fotóst vendégül látó tábor zárónapjára igyekeztünk. Az elején simán szaladt a kocsi, fel a Gyimesi-hágón, majd le a túloldalon, a vasútvonal és a Tatros völgye mentén, egészen Moinesti városáig, amely ugyanolyan jellegtelen szellemváros, mint bármely kőolaj-kitermelésben érdekelt „testvére" a Prahova völgyéből. A lerobbant régebbi és újabb panelek egész sora után hamarosan letértünk a Bakóba tartó műútról, végül már sűrű, vendégmarasztaló sártól fémesen csillogó földúton evickéltünk tovább, kopár dombok között a célállomásra. Amikor megpillantottuk a település határát hirdető Pustiana falutáblát, szó szerint is az Isten háta mögött érezhettük magunkat.
Nincsen ebben semmi panasz, az ember olyan úton jár. ami éppen alája terül. A tényszerűséghez azért nem árt ragaszkodni, hadd tudja meg mindenki, hogy e közéletileg élvonalúnak számító csángó nagyközséget nem dédelgeti agyon az önkormányzati gondoskodás. A közösségi ház, a Pusztinai Magyar Ház is anyaországi támogatásból épült, s úgy tervezték, ne ríjon ki dísztelen környezetéből, hivalkodással ne hívja ki az istenek haragját. A ház vendégszobáiban ütötte fel tanyáját a tábor. (A művészek és a pusztinaiak közötti hidat pedig — no meg a mindennapi betevő falatot - a fáradhatatlan Nyisztor Tinka, a pusztinai Szent István Egyesület elnöke biztosította.)
Szívesen végignéztük volna a falu jellegzetes helyszíneit, de mert többszörösen s alaposabban is megtették azt helyettünk a több napos ottlétre berendezkedett fotósok, elálltunk e szándékunktól, egy rövid kávé után mindjárt le is ültünk a fotósokkal a számítógépek elé (kettő is volt belőlük, tele a napról napra gyülekező terméssel - hét ember komoly szakmai munkáját hirdetve!). Az idő repült, éppen csak kóstolgattunk, turkálgattunk, történeteket, kalandokat és a helyiek kiszólását hallgattuk. Jó érzés volt - így virtuálisan is — a képek révén bejárni az olykor tömött, ködös homályba burkolózó, öregeket s unokákat megtartó, bizonytalan sorsú, mégis meleg szívű falut.
A táborban részt vettek, s 3-3 fotóval szerepelnek az ivisz "tárlatán", az alábbi sorrendben:
Ádám Gyula (Csíkszereda)
Bálint Zsigmond (Marosvásárhely)
Czire Alpár (Székelykeresztúr)
Erdély B. Előd (Székelyudvarhely)
Molnár Attila (Tekerőpatak)
Veres Nándor (Csíkszereda)
Vitos Hajnal (Csíkszereda)
|
|
