|
Imreh S. István: Tiltott kastélyok, vadászházak (fotó) |
 |
|
Írta: Cseke Gábor
|
|
2011. február 05. szombat, 21:21 |
|
 A Kovászna melletti Tündérvölgyben, ahol egy nevezetes szívszanatórium található, díszlik egy hajdanvolt tiltott kastély - egyike annak a több tucatnyinak, melyek a romániai Ceausescu-féle diktatúra vezéralakjának a rendelkezésére álltak. Többnyire vadászkiruccanásai alkalmával kereste föl egyik-másikat, s bár valamennyit olyan állapotban tartották és gondozták, hogy elvileg bármelyik pillanatban betoppanhat a Vezér, igazából a legtöbbet egyáltalán nem tudta belakni - volt olyan, amelyikbe soha el sem jutott.
A tündérvölgyi vadászkastély egyike azoknak a tiltott üdülőknek, amelyek látták is a rettegett pártfőtitkárt. A kastély környékére egyáltalán tilos volt behatolni, ezért az emberek egymás között Sárkányok Völgyének nevezték a festőien szép völgykatlant.
A kastély amolyan Déva váraként épült, Ceausescu közvetlen utasításai nyomán: ezért többször újratervezték, s ilyenkor a már félig felhúzott épületet minden egyes alkalommal az alapokig lerombolták. Gyakorlatilag senki se tudná megmondani, mennyibe került e fényűző pompával, ám sok-sok giccsel berendezett üdülő: 105 (százöt!) szobájának, társalgójának, irodájának, tanácskozó termének, hálószobájának mennyezetén több száz kristálycsillár sok ezer égője ontja a fényt. Vagy ott a ritka, nemes fából készült berakásos parkett, a falborítások, a szobák jókora méreteire készült perzsaszőnyegek, a háromszor négyes, vadászjeleneteket megörökítő goblenek.
A történelmi hűséghez tartozik: a diktátor házaspár két esetben méltatta figyelemre a tündérvölgyi kastélyt, ahová még a légynek sem volt szabad berepülnie, de ahol a szobákban az állandó hőmérséklet télen-nyáron, éjjel és nappal 20 C fok felett volt.
A Romániai Magyar Szó sepsiszentgyörgyi sajtófotósának megadatott az a ritka alkalom, hogy közvetlenül az 1989-es rendszerváltás után, fényképezőgéppel bebarangolhassa a tiltott kastély mind a 105 szobáját és hatalmas kertjét.
Hasonlóan "tilos" építmény volt a Kovászna megyei kormosi vadászlak, amihez szorosan hozzátartoztak a leshelyek is, mint amilyen a képen látható száldobosi. Hogy a fogadtatás meleg legyen, szépen felvágott tüzifa várta a magasrangú Vadászt, aki kényelmes körülmények között várta a csalétekkel beetetett vadállatot, hogy a vadászlak ablakából kényelmesen elejthesse.
Előzőleg etetőnek álcázott medvemérleggel követték követték az odacsalogatott állatok súlygyarapodását, s amikor már eléggé kapitális példányokká fejlődtek, jöhetett a vadászatra kiválasztott Első Ember.
A riporter minderről egy 1989 utáni civil vadászat után során készített dokumentumfotókat, miközben hallgatta a sokat tapasztalt és hajdanán alaposan megsanyargatott vadőröknek a pártfőtitkári vadászatokról szóló történeteit...
Az első 13 fotó a töndérvölgy vadászkastélyt, a további 11 a kormosi vadászlakot és környékét mutatja be.
|
|
|
Hedy Löffler: Képeskönyv (fotó) |
|
|
Írta: Cseke Gábor
|
|
2011. február 01. kedd, 20:15 |
|
 1986 telén ismerkedtem meg a romániai fotográfia "nagyasszonyával" (így emlegették mind az akkori, mind a mai elismerői): Hedy Löfflerrel, amikor otthonában fogadott férjével együtt és több órán át megmutatta otthoni képgyűjteményét, majd az akkori Előre számára (az általam kitalált és szerkesztett Sötétkamra rovat felkérésére) egész paksaméta papírképét válogatta ki, közös rábólintással, amelyekből számos válogatás meg is jelent mind a lapban, mind az Előre Naptárban és egyéb kiadványokban.
Hedy Löffler akkoriban a Meridiane kiadó fotólaborjának művészeti vezetője volt, a labormunka alapos ismerőjeként tisztelte mindenki. Képeit a klasszikus szépség, a precíz és tökéletes kidolgozás jellemezte. Sorsáról annyit tudok, hogy idős korára egyesek szerint Izraelbe telepedett át, mások szerint már a túlvilágról fotóz bennünket.
Képei mintha eleve arra invitálnának, hogy feloldódj bennük, a részük légy, beléjük lépjél, mint a csodaországbeli Alice a tükörbe, és akkor azt hiszed, hogy mindent megértettél...
Nemrég egy albumba lapoztam (Színes kenguru), amely a valóságban nem is létezik, csupán virtuális formában, az interneten ( a Magyar Elektronikus Könyvtárból letölthető), s amelyben Hedy Löffler több képe is szerepel. Az ott található fotók valamennyien ihletforrásként szolgáltak egy-egy vershez, amelyeket Mircea Florin Sandru bukaresti költőbarátommal követtünk el, miután 50 kiválogatott fotót testvériesen elosztottunk egymás között. Az osztozkodás nem szült közöttünk különösebb feszültséget, mert én voltam az, aki a képeket szolgáltatta, tehát barátomnak tartottam fenn a választás elsőségét ("az első éjszaka joga"...). Kimondatlanul azért mégis sajnáltam kissé, hogy a lépcsőn "felejtett" szandálos Löffler-kép őhozzá került, de aztán azzal vigasztalódtam, hogy végtére is minden vers az enyém lesz, amikor a román darabok tolmácsolására kerül sor.
Tanulságos, hogy milyen képteremtő sort indított meg Mircea barátomban ez a mesterien megkomponált fény-árnyék játék, amelyen sehol egy lélek nem látszik, mégis tele van élettel, a kellemes bódultságba ájult vakáció egész fülledtsége. A kötet különben érdekes példája annak, hogy a fotó miként válhat a világlátás és -megismerés elmélyítésének, sajátos szögben érzékelésének hatékony eszköze...
Mezítláb jártam sok-sok nyáron át
Melengessen a föld, a füvek selyme
Kiszaladtam a rétre, surrogott
A tarló, mintha súrlókefe lenne
Az úti por bársonya rásimult
Talpamon át a nap melege áradt
Mint bolygó árnyék keringett az ölyv
Prédára lesve, kiterített szárnnyal
Feledtem mindent, vonzott a berek
Hegyipatak, a sok merész kanyarral
Vizébe léptem, lángra gyúltam én
S tűzként sodort, a fodrozódó habbal
Lábam egyre csak síkos kőhöz ért
Közöttük fürge pisztrángok cikáztak
Csöndes füzek és juharfák alatt
Vize ma is csobog, mossa a gátat
Nyáron mezítláb jártam mindenütt
Talpamon át a nap melege áradt
Izzó gömbje prédára lesve ring
A falu fölött, kiterített szárnnyal.
|
|
Fadgyas Tibor: Árnyvilág (fotó) |
|
|
Írta: Cseke Gábor
|
|
2011. január 28. péntek, 19:43 |
|
 Fadgyas Tibor Sepsiszentgyörgyön él, onnan jelentkezett valamikor a múlt század nyolcvanas évei elején, szinte hétről hétre fekete-fehér fotogrammjaival, amiket nagy kitartással és egyre magabiztosabban készített. Később bemerészkedett a klasszikus fotográfia területére is.
Néhai Bartha Árpád tanítványaként izgalmasan elegyíti a fotó valósághoz tapadó, illetve a fotográfia attól meredeken elrugaszkodó lehetőségeit, funkcióit. Ezúttal alkotói fantáziájának dimenzióiról mutatnék be válogatást a hajdani bukaresti Előréhez beküldött, gondosan megőrzött papírképei alapján.
Külön érdekességnek számítanak azok a fotói, amelyek kiindulópontja maga a való világ egy lenyomata, amit aztán a képnagyítás-előhívás során saját elgondolás után, grafikai eszközökkel beavatkozva átlényegít. Szellemének játékossága egyik legjobb erénye.
|
|
Hegedűs Zsolt: Skandi (fotó) |
|
|
Írta: Cseke Gábor
|
|
2011. január 27. csütörtök, 21:37 |
|
 Hegedűs Zsolt Kolozsvárról jutott ki Stockholmba. Közel egy évtizede találtunk egymásra az interneten: rávett, hogy segítségével svédből verset fordítsak. Szellemes tárcaíró, tehetséges hobbiszakács, néha Zita néni és szenvedélyes fotós is. Mindezt szabadidős tevékenységként képzeljük el nála, mert amúgy vegyész.
Tőle származó fotó garmadájával hever nálam. Most csak úgy belemarkoltam a gyűjteménybe s mint kalapból a nyuszit, kihúztam belőle 18-at. Rendkívüli riporteri érzékkel fotózza a múló pillanatot, a hétköznapi élet poézisét. Tud bánni a színekkel. Észreveszi a köznapok apró rezdüléseit is. Amerre jár, az eléje kerülő látvány képre kerül. Bekóborolta az északi tájakat, egészen a norvégiai fjordokig. Szereti a horgászást. Mindaz, amit róla itt összehordtam, ott rejtózik a fotói mélyén is: témaválasztásban, világlátásban, poénekben. Még jelentkezünk!
|
|
Ady András: Párizsba temetkezem (fotó) |
|
|
Írta: Cseke Gábor
|
|
2011. január 22. szombat, 08:12 |
|
 Ady András Csíkszeredában élő költő, újságíró. Imádja a fotográfiát, a filmet, a zenét. De még inkább Párizst. Nem hagyhatta ki, hogy egy nyári kóborlás erejéig el ne látogasson minden költői álmok európai városába, amely úgy, ahogy van, egy nagy közhellyé vált a világérdeklődés révén, és mégis maradt benne annyi felfedezni való, hogy az ember szívesen eltemetkezik szépségeiben.
András, aki immár komplexusok nélkül viseli a nagy Nyugatos nevét ( egy interjúban így vallott erről: "Az Ady "márkanév" kétségtelenül jó hatású reklámpszichológice, azonnal felfigyeltek rá, nem kellett kitalálnom valami blickfangos, azonnali feltűnést keltő költői nevet.") felkeres mindent, ami felkereshető, s amikor hazajön, megosztja velem több ezer felvételre rúgó fotótékáját. Ebből válogattam ki most azt a 31 szekvenciát, amiben megéreztem, hogy a fotográfus Párizsban magára talált.
|
|
Tanulók a tanyavilágban (fotó) |
|
|
Írta: Cseke Gábor
|
|
2011. január 16. vasárnap, 16:08 |
|
 Székelyvarságról azt tartják, hogy ez Románia legnagyobb összefüggő tanyarendszere, formálisan pedig az ország legnagyobb települése, ha a helységek közigazgatási határait vesszük figyelembe. Pomjánek Béla-Vargyas Antal-Zsigmond Enikő: Hargita megye c. útikönyve (Pallas-Akadémiai, 2002) így ír róla:
„A Nagy-Küküllő forrásvidékén alakult ki, területén a Nagy-Küküllőbe ömlő számtalan patak sűrű vízhálózatot alkot. Oroszhegy rajzástelepüléseként jött létre... Turisztikai nevezetessége a Nagy-Küküllő és a Tartód-patak összefolyásánál a legendás Tartód vára romjai... Az óriási területen szétszórt tanyabokrok, a hagyományos stílusban épült házak, a különleges sziklaalakzatok titokzatos tája vonzóvá teszik a környéket a turisták számára.”
A szépségek, mint tudjuk, erősen vonzzák nem csak a turistákat, de a fotósokat is. Nem véletlen, hogy 2002-ben Vargyas igen rangos fotótábornak adott otthont. Két évre rá, 2004 nyarán a csíkszeredai Tanulók Háza fotós körét látta vendégül Kristó Róbert rajztanár-fotográfus vezetésével. A kis fotóscsapat név szerintma már nincsen együtt. Egyesek most végzik az egyetemet, mások még iskolába járnak. De megmaradt szép emléknek az a közös, igen színvonalas tárlat, amivel a Csíkszereda legrangosabb kiállítótermében 2005 tavaszán a nyilvánosság elé léptek.
Mint a kiállítás egyik szorgalmazója, rám hárult a megtiszteltetés, hogy bemutassam őket a nagyközönségnek. Élményeikről, nyári kirándulásaikról, kalandjaikról faggattam őket, s bár nagy nehezen kibökték, hogy éppen láttak egy lovat, amit megmocskolt a medve, le is fényképezték a szerencsétlent, azon kívül az nyűgözte le őket, hogy oda mehettek, ott fényképezhettek, ahol éppen akartak, de végül kiegyeztünk abban, hogy élményeikről beszéljenek inkább a képeik, amelyek nyomán ízelítőt kaphatunk a varságiak életteréről.
|
|
Varga Béla: Életképek (fotó) |
|
|
Írta: Cseke Gábor
|
|
2011. január 15. szombat, 22:25 |
|
 Varga Béla tanár urat mindenki A Fotósként ismeri a székelyföldi Barót városkában. Minden rendezvényen ott volt, hűségesen kattogtatta gépét, mindent lefényképezett, ami a szeme elé került. Hosszú időn át analóg (papír) képeket készített, lassan barátkozott meg a színes technikával is. Különösen a Romániai Magyar Szó rendszerváltás utáni képanyagában látszott meg, mit jelentett egy örökmozgó tudósító.
Különös érzéke volt az alig észrevehető, finom emberi gesztusok rögzítésére. Klasszikus stílusú, amatőr rajongással, de profi tapasztalattal készült képeiben ott van a huszadik század végének egész kisvárosi élete a Kárpát-kanyarban.
|
|
Bálint Zsigmond: Játékok és játszótársak (fotó) |
|
|
Írta: Cseke Gábor
|
|
2011. január 13. csütörtök, 16:20 |
|
A marosvásárhelyi fotóművész gyermekjátékokról szóló néprajzi képsorozata 1984-85-ben készült a székelyföldi Alsósófalván, Parajdon és Siklódon, az akkori Előre Naptár részére, ahol képriport formájában meg is jelentek. Az akkor még elevenen élő népi gyermekjátékokat az ott tanító nevelők készíttették, majd játszatták el tanulóikkal, miközben a "fotós bácsi" rendre megörökítette az itt látható játékszereket, illetve játék-jeleneteket. Egyúttal arról is hírt hozott, hogy ezeket a játékszereket az iskolák házi múzeumaiban őrzik. Meglehet, hogy az azóta eltelt huszon öt év után e játékoknak már csak e fotókon lelhetjük fel autentikus nyomát...
|
|
Debreczeni Éva: Felhőkatonák (fotó) |
|
|
Írta: Cseke Gábor
|
|
2011. január 08. szombat, 10:10 |
|
 A Szatmárnémetiben élő író, költő és lapszerkesztő Debreczeni Évának nemrég került fel a MEK-re A boldogtalan tollhercegnő című verseskötete, amelyet a szerző fotói illusztrálnak. Az alábbi galériában most e verseket mentettem át, ugyanis a kötet szerkesztőjeként magam válogattam ki Éva fotói közül a hangulatilag legbeszédesebbeket.
A kötet megjelenésével kapcsolatos interjúban ( Káfé főnix portál) a szerző így nyilatkozik képeiről: "A szerkesztő tehet mindenről. Mint illusztrációk, a fotók épp olyanok, mint a versek: amatőrök közt profik, profik közt amatőrök. A képeim akkor készülnek, amikor még annyi időm sincs, hogy verset írjak, de rámjön az alkothatnék... Aláfestésként nem rosszak."
Debreczeni Évát úgy ismerem, mint aki szóban vagy képben egyformán érzékenyen leképezi a világ hangulatát, sugallatait és anélkül, hogy nyílt ítéletet mondana, ábrázol, tükör elé állít. Tárgyakat, mikrokörnyezeteket passzít össze, életmetszeteket készít élettelen tárgyakból, élet-díszletekből, amelyek mögött a képzeletünk megláthatja mindazt, ami egy átmeneti életforma értékrendjében kavarog, leülepedni képtelen.
|
|
Moldvay Katalin: Olvadó kontinensek (fotó) |
|
|
Írta: Cseke Gábor
|
|
2011. január 05. szerda, 08:31 |
|
 A múlt század nyolcvanas éveiben képzőművészeti egyetemet végző Moldvay Katalin pár évig a szatmárnémeti színház díszlet- és jelmeztervezője, s egyben sikeres, sajátos stílust követő fotográfus. 1984-ben Baden-Badenben telepedik meg, azóta építi sikeres képzőművész- és fotográfusi karrierjét.
Egyéni honlapja gazdag keresztmetszetét adja annak, amit az utóbbi harminc esztendőben megvalósított, én mégis azt a gyűjteményt részesítem előnyben, amit rövid együttmunkálkodásunk során, a nyolcvanas évek elején az Előre Naptár szerkesztése közben tőle megőriztem. E zömmel korai, analóg technikával készült, fekete-fehér felvételek (a válogatás végén szereplő színes fotók már a mai Moldvay Katalinról árulkodnak) már-már absztraktul, tetszőlegesen kimetszett részletek a világból, amelyek mégis azt sugallják a legapróbb porcikájukkal is, hogy minden, de minden összetartozik ebben a kaotikusan is egymásba illeszkedő rendszerben, amit a természetbe ágyazódva valamennyien alkotunk.
|
|
|
Nyomj egy sziát!
