Szórd szét kincseid -
a gazdagság legyél te magad.
(Weöres Sándor)

   
Címlap
Növényvilág


Paprikaültetvényem (21)

 

altPaprikáim vegetálnak. Ahogy az derék, fegyelmezett növényekhez illik. Nem klónok ők, hanem önálló egyéniségek, annyi a közös bennük, hogy bolyban indultak, s nagy a gyanúm, hogy úgy is fogják végezni. Nagy örömömre.
 
Immár mindenik tőn van egy-két, szemlélni való példány. Virágokról ne is beszéljünk. Azok úgy világítanak az éjszakában, valahányszor megébredek és az ablak felé pillantok, hogy lássam, megvan-e még a környező világ, mint valami fehér lámpások.
 
A tegnap észrevettem egy bogarat is, az ablaküvegen kívül. Félénken mászott, térképezte a paprikák látható, üvegen túli képét, sehogy se értette, miért nem juthat el hozzájuk. Addig mászott körbe-körbe, araszolva, míg egy, a Hargitáról jött szélroham egyszerűen elsodorta.
 
Legyek, méhek még nem nagyon merészkednek ki a bátortalan tavaszba.
 
De az ablakunk alatti nyírfácska már öltözködik. Kis, semmi leveleket aggat magára, vékonyka ágaival integet, hajladozik, táncol. Igazi menyasszonyka - s eszembe jut Vaszilij Suksin filmje/regénye, a Vörös kányafa, amikor az író főszereplőként, börtönből szabadulva találkozik a rég nem látott nyírfákkal. Szerelmes áhítattal beszél hozzájuk, élet eldurvította, faragott arcán felenged a keménység...
 
- Hát vártatok rám, kedveskéim?
 
A paprikáknak nem is kell jobb példa a méltósághoz. A szemük sarkából is odaláthatnak a mintára, s már csak igazodniuk kell.
 
Paprikaültetvényem (20)

 

altA beporzóecset fürgén dolgozik: alig jelenik meg egy-egy kinyíló virág, máris ott terem és belekotor a növény szaporító szervébe. Persze, lágy simogatással.
 
Ugyanez a lágy simogatás jellemzi az ablakra vetődő délutáni napsugarakat. Megfigyeltem: lehajtott fővel fogadják ugyan a nyugati ablak fényözönét, de mikor tünedezőben a nap, bizony, kihúzzák magukat s lassan ágaskodni kezdenek a fogyatkozó fény után.
 
De hát ezzel gondolom, nem mondtam semmi újat. Csak már jól ismert, bevett törvényeket ismételgetek, bizonygatok a természeti megfigyelésre alapozva.
 
Tény, hogy nem egy, hanem legalább féltucat paprika csökevény indult már el a növekvés és a kiteljesedés útján. A legnagyobb már is legalább 1 cm hosszú. Szép, büszke példánynak ígérkezik. Ilonka reggelente és délutánonként, alapos megfigyelés után forgatja-igazítja őket a fényhez. Mindenkinek szükséglete szerint...
 
Akkor ez már a kommunizmus, hát nem? Legalább is a paprikaültetvényen.
 
 
Paprikaültetvényem (19)

 

altSokáig nem találtam a szavakat arra az egyszerű dologra, ami megkoronázza a paprikaültetvény létesítésétől eltelt közel három hónap minden reményét, mozzanatát: egyik paprikavirágom szirmai elhulltak, s az elveszített fehér "szoknyácska" alól most kiviláglik az apró, még alig csak csökevény, de már felismerhető paprikácska.
 
A folyamatlánc tehát majdnem-majdnem bezárult. Ami ezután jön még, az már részletkérdés.
 
A paprikatöveken egyre több lesz a feslő virág, mind több a kis lámpáskákra emlékeztető, duzzatag bimbó. Van hát bámulni valója a madaramnak.
 
A paprikaültetvényre megérkezett a lehető legfinomabb, legvékonyabb nyúlszőr ecset, ami csak létezett a közeli tan- és írószerboltban. Ilonka ezzel végzi el az üvegablakon kívül rekesztett kósza rovarok feladatát: egyik virágról a másikra átviszi a virágport, termővé téve öt szál paprikánk igyekezetét.
 
Közben az aljlevelek elsárgulnak, majd lehullnak, a fejlődés a növények felső régióiban folyamatos: a paprikák csúcsrészén osztódással szaporodó elágazások, újabb levéltövek és virágkezdemények jelennek meg. Gyanakodva nézem, hogy vajon most akkor - bár tudom, hogy nem - talán az égig nőnek?!
 
Paprikaültetvényem (18)

alt

Most, hogy két napja az én ablakomban könyökölnek paprikapalántáim, nagy a csend körülöttük.Merthogy ők a császárok. És ismét egymást lefőzni vágyó vetélkedésbe kezdtek. A jobboldali legszélső úgy megugrott, mint a pinty - s ő nyitott másodjára virágot. A többi az már megszokott pompázás lesz az ültetvényen.

Hogy ne legyenek teljesen egyedül, melléjük rendeltem azt a pompás kis szobrot, amit Ágnes húgomtól és élettársától kaptam 2009-ben a születésnapomra, Torontóban. A kanadai jeges búvár (loon) egyik kedvelt ábrázolása az inuit szobrászművészetnek, amely nagy előszeretettel mintázza meg, a legváltozatosabb és legegzotikusabb kőzetekből vagy bálnacsontból kicsiszolva, az őket körülvevő természeti környezet élőlényeit. 

A kis fekete loon csak ámul-bámul a sarokból, felnéz a paprikákra, amitől ők roppant elégedettek és büszkék. Én pedig nyugodtan végezhetem a dolgom, mert a számítógép mellől bármikor könnyedén odalátok.

 
Paprikaültetvényem (17)

altKész, kinyílt az első paprikavirág! Jó volt a számítás, amikor azt jósoltuk, hogy húsvétra bekövetkezik a várva várt pillanat. Éppen a feltámadás napján...

Félig-meddig a hóvirágra hasonlít. S meglepődve láttam, hogy egy másik tövön is kifehéredett egy bimbó s rendre mindegyik paprikatő előrukkol a maga virágaival.

Igen ám - töri a fejét Ilonka -, de ha ezek a növények nem látnak idebent rovarokat, amelyek beporozzák őket, hogy lesz az egészből paprika? Azon töri a fejét, hogy szerez egy könnyű, puha, vékony ecsetet, s amit máskor a természet végezne el, azt most mi fogjuk megtenni. A cél érdekében.

Amúgy azt vettók észre, hogy a dolgozószoba ablakába költöztetett két tő fejlődése látványosan megugrott, míg az erkélyen maradt három mintha lemaradt volna kissé. Azt gyanítom, bár ez így lehet akár hülyeség is, hogy megsínylették a szétválást. Mégis csak bolyban indultak, úgy érzik a legjobban magukat, egymás mellett.

S mert nem kerül pénzbe, fogtuk magunkat s összeköltöztettük őket. Most egymás mellett állnak és hunyorognak a lemenő napba. Úgy, ahogy a mellékelt képen (a szöveg elején) látszik...

 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 Következő > Utolsó >>

2. oldal / 6

Chanson d'automne

új-iVisz

 

Ki van itt?

Oldalainkat 361 vendég böngészi

Bejelentkezett tagok

Nincs