Azt reméltem, hogy Sándor, József, Benedek majd zsákban hozzák a meleget. De már Sándor is vacakolt errefelé, csak úgy eregette a felhőket, amelyekre ma rátromfolt József is. Most meg szakad az eső. Tiszta szerencse, hogy az ültetvény megszemléléséhez nem kell odakünt masíroznom, a hideg záporban.
A paprikáknak részben jó, mert továbbra is védett körülmények között élnek. Csak a napot hiányolták. Biztosan mostanában nem éppen úgy fejlődtek, ahogy szerettek volna. (Van ez így, az emberrel is: ember tervez, de nem ő végez...)
Hanem az első amaryllisz, amely eddig uralta az erkélyt, mára már elvirágzott: három pompás fejéből már csak egy maradt, a másik kettőt levagdosta feleségem könyörületes keze. (Bizony, rusnyák voltak elhervadva, összezsugorodva.)
Jön viszont a többi, látszik a délelőtti felvételen. Hegedűs Zsolt Stockholmból csodálkozott, hogy ilyenkor is képes nyílni ez a nemes virág. Bevallom, mi is csodálkoztunk, már-már beletörődtünk, hogy a karácsonyt nélküle töltjük el, mert nem akartak idejében fejlődésnek indulni. Aztán egyszer csak, újév után beindult az egész ármádia, s most egymás után lepnek majd meg különleges színezetükkel, formájukkal.
Ma megkezdtem az ősszel eltett csípőspaprikákból az utolsó előtti üveget. Pünkösdig még kitart, ami a kamrában van. Jócskán leapadt róla a fűszeres ecet, szerencsére félretettem aa korábbi üvegekben maradt felöntőlevet, s azzal pótolom az elpárolgott mennyiséget.
Bármilyen jó is az eltett paprika, már kívánom a frisset. De nem ám, amit a szupermarketben kapni, mert az alig-alig csíp, hanem azokat, amiket a tavasz és a nyár nevel. Reménykedjünk, hogy az én ültetvényemben is...
|
Tegnap estefelé szemlét tartottam a szétültetett paprikapalánták között, azzal a szándékkal, hogy március 15-e reggelén, vagyis ünnepnapon, interjút készítek a legfejlettebb példánnyal.
Amolyan vívmányanyagra gondoltam, amivel egy időben lelkesen köszöntöttük a hatalom által megszentelt ünnepeinket. Reméltem, hogy egy élenjáró paprikapalánta csupa előremutató, lelkesítő üzenettel állhat elő.
Ma reggel meglepetés ért. Az előzetesen kiválasztott interjúalany az éjszaka folyamán valahogy megcsökött forma, mert a virradat utáni fényben már egyáltalán nem magasodott ki testvérei közül, sőt, a közös cserépben, amelyben három palánta együtt vészelte át a szétültetést, egyikük annyira látványosan megugrott, hogy őt vettem célba kérdéseimmel.
- Hogy telt az éjszakád?
- Hm... Innen a hőmérőre látok. Mínusz 2-őt mutat. De idebent jó. Istenien lehet szunyálni...
- Hogy sikerült az élre törnöd?
- Én nem is tudom. Csak úgy rájön az emberre... Bocs, a paprikára. Nyújtózik egyet örömében, aztán úgy marad. Biztosan, sokat nyújtóztam a tegnap.
- Ismered, milyen feladat vár rád a továbbiakban?
- Nekem senki nem mond semmit, de azért nem vagyok se süket, se vak. Látom, hogy körülöttem rendre kihullott egy csomo testvérem. Kissé szellősen vagyunk ezen az erkélyen... Úgy gyanítom, valamilyen tervetek van velünk, különben már én is az eltűntek sorát szaporítanám.
- Akkor most megsúgom, hogy bennetek van minden reményem. Csakis tőletek függ, hogy továbbra is jó sorsotok legyen. Meg a feleségemtől, de őt könnyű meggyőzni. Csak nőjetek, virágozzatok, teremjetek szaporán, s akkor nem lesz baj.
- Jó - bólintott vidáman az él-paprika és miután megrázta magát, nagyot nyújtózott. Megint nőtt vagy 3 millimétert. Váljék egészségemre!
|
|
Pénteken, vagyis a tegnap, éppen az amarylliszekbe felejtkezve a fényképezőgéppel azt próbáltam felmérni, hány bimbó kinyílására van esély az elkövetkező napokban, Ilonka, a feleségem odaszól:
- Ha még utoljára le akarod fényképezni együttesen az öt palántát, most keríts rá sort, mert délután szétültetem őket.
És szépen elmagyarázta, hogy a két legfejlettebb palántát külön kis cserépbe rakja, a maradék hármat pedig meghagyja a nagy "parcellában", talán elegendő lesz növekedésükhöz.
Mit mondjak? Az ilyen pillanatokat nevezik történelmieknek. Bár tudom, hiszen a napokban ellenőriztem a Google keresőmotorjával, hogy az interneten számtalan ilyen ültetvénytől lehet olvasni; egyikben erre fektetik a hangsúlyt, a másikban arra, a harmadikban egy harmadikra, ezért a történelmi jelzőt egész egyszerűen nagyzolásnak lehet tekinteni, de én ezt se bánom.
Jól látszik, hogy a szétültetés után új erőre kaptak a palánták: lazított, megöntözött földjük felfrissült, zöldjük megélénkült, látható bokrosodásnak indultak, egyszóval reménnyel kecsegtetnek. Hétfőig hagyjuk őket fejlődni.
|
Kedves kíváncsi látogatóim, én még nálatok is kíváncsibban vártam az elmúlt napokban, hogy mi történik a paprikaföldön. Türelmem persze, határtalan, mert az életfolyamatok se futják ki magukat pár nap alatt. Így a paprikatöveim növekedése is tény ugyan, de nem látványos.
Pedig újabb centit nőttek. Négy elálló levelükön túl most már újabbakat is eresztettek (diszkréten). Mérgesen zöldek. Szeretik a napot. Éjszaka meghúzzák magukat a hűvösben. (Ma reggel megint 19 fok volt odakint - mínuszban! Vajon, mennyit tudnak arról, milyen jó dolguk van az erkélyen?)
Szerencsére, van mellettük figyelemreméltó Látványosság is. Kinyílt az első amaryllisz! És újabb bimbók indultak fejlődésnek a közvetlen szomszédságban. Anélkül, hogy paprikafigyelő buzgalmam lankadna, az egyhangúan telő időt majd a virágok sorsának alakulásával igyekszem kitölteni.
|
|