Szilveszter…

Szilveszter éjjelén, mikor az egész város felejt fagyot, havat, bút és bajt, az emberek gondtalanul szórakoznak, önfeledten kacagnak a legostobább tréfán is, kezdik kiszínezni a holnap számára az egyhangú tegnapok sorát, hiszen a mindennapok történelmének meg- és folytonos újraalkotását a történetek elmesélése jelenti, amikor az egész város ünnepel, éjfélkor feldurrannak a pezsgők, még az egyedül élők is megkockáztatnak egy mosolyt, petárdák robbannak: jeladások ujjongáshoz, rivalgáshoz, tapshoz, a báltermek jazzmuzsikájához.

Szilveszterkor a Csapat is engedi sodortatni magát Budapest lampion-éjével.

A kocsma asztalai terítve várják a meghívottakat. Bizi néni névre szóló meghívókat nyomtatott. Azon kevesek közé tartozik, akik megértik és átérzik e nap misztériumát, kerül, amibe kerül. Tarka lampionok lógnak a krepp-papír szalagok között, a lámpák égőit színes rongyokból varrt ernyők díszítik. Bizi néni előkészítette a konfettis dobozokat, hóba ásta a pezsgős palackokat, még egy gramofont is szerzett. A délutáni készülődés közben eltáncoltak Gizikével egy-két lassú számot.

Béla izgatott volt. Marinka nagysád hosszas könyörgés, rimánkodás, esküdözés után engedett, így Béla Hildával töltheti ezt az éjszakát. Idegesen /félregombolások, sűrű hajigazítás, Gebe fölösleges háborgatása, stb./ várta az estét. A feledhetetlen nap óta néhányszor találkoztak. Olyankor Bélának várnia kellett, míg Hilda végez a vendéggel és megtisztálkodik. Addig a hallban üldögélt. A lányok megszokták, már nem nevettek a háta mögött. Elfogadták, sőt néhányan a titkaikba is beavatták. Marinka nagysád makacs ellenkezése egyfelől meglepte, a madám üzleti érdekekre való hivatkozását ködösítésnek tartotta. /Pedig nem kellett köd, az ő szemén volt hályog. A szerelem-vakság állapotában leledzett./ Másfelől túlméretezett büszkeség dagasztotta nyápic kebelét, hogy Marinka tőle félti Hildát, reszket attól, hogy elcsábítja az intézetből. /A nagysád valójában remegett, s nem a félelemtől, hanem a dühtől./  A kezdeti merev elzárkózás után Hilda viselkedése is megváltozott. Mellette döntött. /Béla ezért ügyetlenkedte lejjebbi lyukba ingje, zakója, illetve feljebbibe mellénye gombjait, amiket később Gizike igazított helyükre a sliccgombokkal együtt, elégedetten mosolyogva azon, hogy a férfi nem tiltakozik, ezért pomádézta be vastagon a haját s fésülte bal, majd jobb oldalra, és állapodott meg a középen való elválasztásban, ezért ébresztette Gebét már hajnalok hajnalán, ezért zaklatta nap közben olyan kérdésekkel, amilyenektől Gebe máskor világgá indult volna, de ma, az óév megkönnyebbült ’Isten veletek!’- je, az új még optimista ’Megjöttem!’- e napján csak gyakrabban nézett be Gizikéhez, vagy ment ki „szétnézni, levegőzni”./ Bélán boldog izgalom lett úrrá. /Jobb is így! Nem kell tudnia, hogy Hilda éppen tegnap szakított a szeretett férfival, s elkeseredett, nyomasztó gondolatai között mindegy volt, hogy ki, csak támogassa őt, ne engedje eljutni addig a pontig! Holnapután Béla visszaminősül kuncsafttá, kis szerencsétlenné, és Hilda sírva-nevetve simul újra az imádott férfi mellére. Igen, jobb, ha nem tudja ezt Béla!/

A készülődés izgalma Gizikére is átterjedt. Sokáig válogat ruhái között. „ Egy nap van, amikor tudom, hogy hányadikát írunk, a hónapot, a napot is. Az év meg mindegy! Eggyel több, vagy kevesebb, igazából nem számít! A csontjaimban érzem, hogy történni fog ma valami!” /Igen: január 1-jén kettesben maradnak Bélával. És 2-án és 3-án is, és egészen sokáig, hacsak Gebe egy fel nem derített gyilkosság elkövetője nem lesz, mert közte és Tejes Öcsi között akkora az ellentér – ez ma éjszaka fog kiderülni -, hogy egyikőjüknek távoznia kell, lehetőleg örökre!/ Áll szobájában Gizike, kombinéban áll, és régi-régi szilveszterek emléke indokolja mosolyát. Észreveszi testén a libabőr - díszítést, megsimogatja szikkadt combját, melleit, aztán szaporábban szedi magára az idejétmúlt, de ízléssel megválasztott ruhadarabokat. Régen volt, amikor még figyelt a divat szeszélyeire. Emlékszik, hogy akkor is a maga egyéniségére szabta át a legdrágább ruhákat is, így egyszerre tudott divatos és ósdi, modern és konzervatív lenni: időtlen!

Gebe nyakkendőt köt. Amióta Gizike is a ház lakója, az év utolsó napján megtiszteli ezzel a gesztussal. Nem sokat tököl a válogatással, lazán megcsomózza az elsőt, ami a keze ügyébe akad. Nem igénytelenségből tesz így, a vénasszonynak – mint minden évben – most se felel meg a kiválasztott darab, másikat, „Gebe hangulatához illendőbbet” keres és felhurkolja a leparancsolt helyébe.

Megérkeznek Sanyiék. Béla és Gebe kézcsókkal köszönti az „asszonyt”, aki Sanyira pillant a vastag púderrétegből kidülledő szemeivel. Sanyi sóhajt, és leveti nagykabátját. Ugyanaz az öltöny, sál kerül elő, amit Hetedik karácsony előtt megcsodált. !Pedig Sanyi esküdözött, hogy csak egy órácskára kell. Gigerli őmiatta volt kénytelen másik ünneplő ruhát lopni az Olasztól! Így jár az, aki hisz az olyannak, akit ismer! Eme öltözetet Olasz Siklóssy Amál néhai férjének ruhatárából szerezte. Az akciósorozatnak végső soron szegény Amál lett a kárvallottja, amikor szeretőjét ebben az öltönyben akarta látni és átment a másik szobába. Sima Lajos addig ingben, gatyában didergett, és amikor visszatérve feldúlt arccal közölte, hogy eltűnt az öltöny, eltűntek az ékszerek is a fésülködőasztal fiókjából, hűvösen megjegyezte: „Szajha vagy te, Amál!” Abban a tudatban öltötte újra magára kopottas göncét, hogy az egész egy színjáték, és az ékszerek, ruhák egy zálogházban várnak kiváltásra, Amál hazudik, és ez azt jelenti, hogy rajta, Lajoson kívül mással is viszonya van! Sima Lajos magányosan virrasztotta át a tavalyi szilveszter éjszakáját. Amál szintúgy. Mindezt azért volt szükséges elmondani, mert sosem lehet tudni, hogy e történet szereplői mikor lépnek elénk újra, akár véletlenül, akár amiatt, hogy belé van írva sorsuk könyvébe!/

Gebe lesegíti a nőről a kabátot s az egyik ágyra teszi. Nem akar tudomást venni az orrát facsaró naftalinszagról, úgy tesz, mintha másért menne ki.

-       Nem sok minden változott itt – jegyzi meg Sanyi. Béla nem érti, mi ebben a rendkívüli, kényszeredetten vigyorog. Hellyel kínálja Sanyi nőjét, s végigméri. Ha Greta Garbohoz viszonyítana, meglehetősen csúnyának tartaná, így, hogy Hilda az etalon, kifejezetten annak látja, de megtanulta, hogyan kell bánni a nőkkel.

-       Csinos ez a kis ruha – motyogja.

A molett nő elpirul. Nem tudhatjuk, hogy a dicséret, vagy az igazság pumpált vért az arcába. Sanyi felkapja fejét, merőn néz Bélára és elismerően füttyent.

Gebe visszajön, pálinkát tölt Sanyinak és magának, likőrt a másik kettőnek.

-       Igyunk a mai este sikerére!

Az előszoba felől beszélgetés, nevetés hallatszik. Béla szíve nagyobb sebességre kapcsol. „Ez Ő!” Nem, nem Ő az!

-       Gyere be egy kicsit! – hallja Gizike hangját Béla, és elszomorodik.

-       Jaj, de örülök, hogy itt találom! – fordul Gebéhez Bizi néni. – Baj van!

Mindnyájan rá meredtek. Sanyi morgott valamit, de nem lehetett érteni, mit mond. Béla Hildára gondolt, de eszébe jutott, hogy folyton azt teszi, ezért inkább megnyugodott. A kilenc éve férjre váró nő Bizi nénit vizsgálgatta, maga sem tudta, miért.

-       Várjon! – mondta Gebe. – Előbb igyon velünk egyet a mai este sikerére!

Gizike vegyes érzéssel hallgatta Bizit. Örült, mert csontjai most sem hagyták cserben, és aggódott Gebe jövője miatt. Ismerte Tejes Öcsit, és ismerni vélte Gebét is /Ha jól számolja, a nyolcadik felesnél tart, hozzá jön még a bor, a sör, a pezsgő, és akkor jaj a győzőnek is!/

-       Miért hívtad meg Öcsit, te balga vénasszony?

-       Hívta a rossznyavalya! Jön az hívás nélkül is a potyára!

Sok szó esett már róla, illik, hogy megismerkedjünk Tejes Öcsivel! Nevének másodszori említését a legfinnyásabb alvilági elemek is köpéssel spórolják meg, vagy helyettesítik: szemét, rohadék, szaralak, stb. Öcsi kiérdemelte ezeket az epitetonokat, pedig rendőr volt. Megvesztegethető. Annyira, hogy ha valaki vonakodott fizetni, csúnyán megjárhatta. Miután „letejeltek”, szabad kezet kaptak betörők, kurvák, zsebesek ugyanúgy, mint az árusok, vendéglősök, stb. Felettesei elnézték neki, mert olyan becsületes képe volt, és mert ők is részesültek a haszonból.

-       Mit tegyünk? - kérdi Sanyi, miután Bizi néni elment.

-       Mi bajod van azzal az emberrel?

Gebe elmondja, amit már tudunk, fölösleges lenne újra meghallgatni!

-       Ezért még egy barom se pikkelne rád!

-       Hát, éppenséggel adtam neki egyszer-kétszer. /Harmadszor Béla „betegsége” idején, de azt elhallgatja./

-       Fuccs a szilveszternek!

Hilda lép be.

-       Mit hallok?

-       Ugyan! Gizike csak viccelt. Minden a legnagyobb rendben van. Igaz, Gebe?

-       Mi van rendben, Bélus? – nyit be Hetedik. Mögötte egy tündökletes szépségű, a nerc alapján ítélve jómódú úri kisasszony igyekszik rájönni, mit keres ő itt.

-       Minden. Hallottad, nem?

-       A hangod azt mondja, hogy baj van!

-       Ne abból ítélj!

-       Igaza van Béla hangjának…

-       Mi ez a badarság? – szakítja félbe Gebét a Főnök. – Vagy igaza van az egész Bélának, vagy nincs igaza! Egyébként miről folyik a szó?

    „Jézusmáriám, hányan jönnek még? A Főnökéket, Hetedikéket nem hívtam! Mi ütött ezekbe?” – sopánkodik hangtalanul Gizike. Biztosan igaza van neki is, de hogyhogy Főnökéket említ? Van vele valaki? Innen nem látszik.

-        Kik ezek? – súgja Bélának Hilda.

-        A barátaim – feleli a nercbundásnak Hetedik.

-        Majális télen? Meg vagy te húzatva? – suttog Sanyi a naftalinszag forrása felé.

-        Ha valaki még nem ismerné, ő a drága kicsi feleségem! – tuszkolja előre a nevezettet a Főnök. /Talán mégis igaza volt az imént Hetediknek és Gebének! A Főnök hangja egészen mást mondott a feleség iránti érzelmekről! A Főnök hazudik? Hihetetlen! És mit keres itt, a szmoking alatt, a mellénye zsebében elrejtve ez az altató? Csak nem arra készül, hogy még jóval éjfél előtt beadja feleségének, aztán az iderendelt bérkocsival hazakísérje, ellenőrizze, hogy elég mélyen alszik-e, és fusson, rohanjon Hédikéhez, akinek odaígérte a szilveszteri éjszakát? Ebben a komplikált világban előfordulhat még ez is!/ Feleségének csak töredéke látszik, ám annyi is elég a csodálkozáshoz: „Vajon mit eszik rajta házmesterük 42 esztendős agglegény fia?”

     Béla elsápad.

     Ez természetes.

     Bármelyikünk azt tenné, ha felismerné megalázóját, megrablóját, hajszál híján gyilkosát! Igyekszik a szűk helyen úgy fordulni, hogy ne kelljen látnia a nercbundás nőt.

-        A hölgyek fáradjanak át Gizike szobájába! – indítványozza Hetedik.

Villám hasítja ketté az eget.

-        Nagyon ritka ez télen.

-        Éjszaka csudaszép lett volna, ahogy megcsillantja a hópelyheket.

-        Csak el ne olvadjon a hó! 

-        Ez volt a mi tűzijátékunk!

-        Gondolod, Pesten nem látszódott?

-        Talán jel volt.

-        Rossz jel!

-A helyzet se jobb.

Gebe néhány mondatban ismerteti az újabb fejleményeket. Nem nagyítja fel, de nem is bagatellizálja a veszélyt.

-        Nem lehetne fizetni neki?

-        A fogai attól nem nőnek újra.

-        De lenne pénze a fogorvosra.

-        Van pénze, Bélus! Van pénze!

-        És miért éppen ma, szilveszter napján akar leszámolni veled?

-        Biztos mostanra sikerült neki embereket szerezni. Bajos dolog az olyannak akár csa egy valakit is magához csalogatni, akit szinte mindenki utál a városban.

-        És ha nem mennél el?

-        Idejönnének. Te megint félholt lennél, mint a múltkor… - Béla Hetedikre pillantott. A fiú arca azt mutatta, hogy semmit sem tud a nő szerepéről. -, én meg valószínűleg teljesen.

-        Katasztrális a helyzeted – határozta meg Sanyi. – Mit akarsz csinálni? Eltűnsz?

-        Elfussak egy szaralak elől?

-        Hasznos a futás.

-        De szégyen!

-        Mit tudunk segíteni?

    Gebe sokáig nem válaszolt. Gondolkodott. Bélának ez a kérdése felidézte benne az együtt eltöltött időt, a mozdulatlanság hosszú korszakát. Furcsa, hogy ez a pöttömnyi ember kérdezi ezt tőle, az óriástól! És éppen akkor romlik el a dolog, amikor úgy tűnt, hogy minden elrendeződik! Hálás volt a kérdésért, és büszke Bélára.

-        Azt hiszem, semmit. Köszönöm! Érezzétek jól magatokat!

-        Hová mész majd?

-        Ahova szoktam. Legfeljebb kicsit messzebb.

Hetedik sírni kezdett a kézszorításkor, a Főnök legyőzte könnyeit.

-       Ég veled!

Elköszöntek, boldog újévet kívántak a maradóknak, felszedelőzködtek, elmentek.

-       Mondhatom, szép dolog! – sóhajtott fel Sanyi nője. Ők maradtak.

-       Menjünk át a másik szobába! – tolta asszonyát Sanyi.

Hilda Bélára nézett. „Mindjárt, mindjárt végzünk!” – nyugtatgatta a férfi tekintete. Gizikéé megerősítette, így Hilda követi Sanyiékat.

Hárman vannak.

-       Ne mondj semmit!

-       Jó.

Szépen esik a hó. Egyenletesen.

-       Szép – mondja Gizike.

-       Az.

-       Szép volt - mondja Béla.

-       Szép - bólint Gebe.

-       Szilveszter van - mondja Gizike.

-       Az.

-       Szilveszter.

-       Mulassunk.

-       Jó.