Szórd szét kincseid -
a gazdagság legyél te magad.
(Weöres Sándor)

   
Címlap Írás Szépirodalom Tánczos G. Károly Novellák, versek Tánczos G. Károly Vigyázó szemek (bűnügyi elmesélés)
Tánczos G. Károly Vigyázó szemek (bűnügyi elmesélés) E-mail
Írta: Tánczos G. Károly   
2015. április 09. csütörtök, 13:18

A báty és felesége

A bátyám kint volt a fronton, valahol Afganisztánban. Mindig jó agyú, előrelátó és bátor volt. Én egyik sem. A bátyámnak bizonyos okból nincs gyereke. Hogy a neve, a nevünk megmaradjon, és ne tűnjön el, a feleségét úgy nevelte, hogy engem is szeressen. Nem engedett a felesége ágyába, de azt mondogatta, hogy ha valami éri őt, úgyis az enyém lesz az asszony.

A bátyám két évvel volt idősebb nálam. Gyerekkorunkban egyszer felmentünk öreganyám házának a padlására. Ehhez el kellett haladnunk Mama vasrudakból összehegesztett, feketére festett lavórtartója mellett. Levetkőztünk teljesen meztelenre, ő a combjai közé tette el az izéjét, én meg a hasa alatti szőrzetet simogattam. Aztán váltottunk. Bennem megmozdult valami, biztosan benne is, mert láttam, egyenesedni kezdett mind a kettőnké. Akkor mászott fel értünk a nagynénénk, aki a tehenészetben dolgozott, és csak azért nem volt brigádvezető, mert a tsz-elnök nem szívelte a női munkaerőt vezető állásban. Böske néni annyit mondott, hogy szégyelljétek magatokat. Aztán újra felbukkant és meglátott, mert a grádics nyikordulásának zaja későn jutott el a fülemhez, meglátta, ahogy húzom fel a gatyámat. Elvigyorodott. Mütyür, véltem hallani. Egy, a padlásfeljáróhoz közel elhelyezett üvegcserépen áthatoló nap megvilágította a kendővel keretezett arcát, a szemét. Ijesztő volt a tekintete. A bátyám, Dénes be is tartotta Böske néni szavát, szégyellte magát, amit abból gondolhattam, hogy többet nem csináltuk ezt. Pedig évtizedek teltek el. Én, amikor a nagynénénk nem volt Mamánál, néha felmentem a jó meleg padlásra s egyedül játszottam.

A bátyám feleségének tegnap levelet hozott a sánta postás. Amikor aláírta az elismervényt, látta, hogy a minisztériumból küldték, nem merte felbontani, elszaladt hozzám. Miután elmondta, mi van, átadta nekem a borítékot, hogy én bontsam fel. A szemébe néztem, s reszkető kézzel végeztem el. Értesítették Izabellát, hogy a férje hősi halált halt. A bátyám felesége a mellkasomra borulva sírt. Szép, mandulavágású szemei voltak. Vannak ma is. A sírás elcsitulása után hívott, menjek el hozzájuk, mutatni akar valamit. Újra erősebben kezdett dobogni a szívem.

A bátyám felesége töltött egy italt magának is s egy húzásra megitta. Töltött még egyet, de azt egy polcra tette. Keresgélt egy ideig, végül egy másik borítékot vett elő. Dénes végrendelete, mondta, nem hivatalos, csak úgy házi használatra van, de érvényes. Megkérdezte, akarom-e kibontani. Nem akartam. Furcsa volt minden. Gyorsnak tűnt. Még akkor is, ha sejthető és várható is volt. Igen, vártam. Nem a bátyám halálát. Izabella közben levette cipőjét, a sezlonon törökülésbe ült, ahogy szokta. Hozd ide a poharamat. Amikor elhaladtam mellette, úgy intéztem, hogy a karom egy picit érjen a csípőjéhez. Megborzongott, rám nézett, de nem szólt. Feltépte a borítékot, átfutotta az egy oldalnyi írást, megkereste a csak rám vonatkozó részt, aztán hangosan kezdte. Te pedig, öcsém, vedd feleségül Izabellát, akinek meghagytam, hogy mindent tegyen meg, hogy teherbe essen. Teljesítse kívánságaidat, sok összegyűlhetett, amióta epedezel érte. Amikor ezt olvasta, felnevetett vagy inkább felhorkantott. Én meg éreztem, elvörösödök.

A bátyám felesége tényleg mindent megtett. Házasságunk második évének a közepén megszületett a lányunk. Aztán a második. Kezdtem aggódni, hogy nem teljesíthetem a bátyám végakaratát, kifutok az időből, mígnem megérkezett a fiú. A nevünk megmaradásának legfőbb akadálya megszűnt.

Amikor négy éves lett a fiúcska, Izabella közölte, nem marad itt tovább, a lányokat viszi, a fiúról én gondoskodjak. Kértem, hogy még egyszer, utoljára, de csak gúnyosan nevetett, majd kifejezéstelen szemekkel rám nézve felemelte jobb karját, a hüvelyk és a mutató ujjával mutatott egy kicsinyke távolságot, amire hamar rájöttem, mi az, és elvörösödtem.

Mivel akkorra meghalt anyám is nem volt nőm, ezért a fiút gyermekotthonba tettem.

A Mama kézmosó lavórja

A lavórban levő víz a szappantól zavaros, szürkés és piszkos volt, mert nemcsak Mama mosta meg benne a kezét, s a felszínén nyaranta döglött legyek lebegtek. Piszkosságának két fő oka, hogy Mama hetente háromszor cserélte tisztára a vizet, és hogy a ház közel volt a temetőhöz, a temetőből jövő öregasszonyok be-betértek Mamához dolgukat végezni, kezet mosni és egy kicsit beszélgetni. A temetőből jövőknek legtöbbször koszos a kezük. Csúnya dolog, hogy a fiatal nők, lányok nem járnak a temetőbe. Gyakran csak nagy rábeszéléssel, már-már erőszakkal lehet rábírni őket erre.

A lavór mellett egy ajtón át lehetett a kamrába jutni, onnan pedig egy falépcsőn vezetett a padlásra.

Arab férfiak

Nem tudom, tudják-e az arab férfiak, mennyit veszítenek azzal, hogy az utcán nem láthatják a sok szép arab nő arcát. A szemüket igen, és az nagyon szép. Az egyházi előírások fátyolt tesznek a női arcokra ott. Ezt azért mondom, mert valamelyik régi éjszakán arról álmodtam, hogy egy húsz év körüli nő a feleségem. Biztos, hogy álom volt, mert ilyesmiről nem szoktam álmodozni. Az is bizonyítja, hogy álom volt, hogy nem én választottam asszonyomnak, hanem ő szemelt ki magának. Én nem tiltakoztam, még szerettem is. Vonzó lány volt kicsi, de formás mellekkel és még szűz, amin csodálkoztam is, mert nagyon gyorsan jött izgalomba. Elmondtam a feleségemnek, aki annyit mondott, éhes disznó, aztán meg, hogy szégyelljem magamat, és idegesítőn nevetett. Azt már elhallgattam előle, hogy ugyanolyan boldognak éreztem az álmomban magam, mint vele házasságunk első éveiben. Izabella is ügyes volt, de ezt a lányt mintha erre teremtették volna. A gyönyörűségemre. Bemutatott a szüleinek. Ők fütyültek a korkülönbségre, azonnal befogadtak. Többet nem jelentek meg. Miután megfosztottam az ártatlanságától, a lány követelőzővé és mohóvá változott. Persze ezeket a szavakat nem kell véresen komolyan venni, se a megfosztást, sem a követelőzést, sem a mohóságot. Meg odaadóbb is lett. Álmomban egyszer sem láttam, hogy szerelmeskedünk, de az arcát láttam. Közben. Ez többet adott. És a varázsos kulcscsontját, a melleit is láttam és a kitárulkozó lényegét is, többet, mintha ébren lettem volna. Gondolom, az arab férfiak is láttak már ilyet. Lehet, hogy csak álmukban. Lehet, hogy az arab férfiaknak meg van tiltva, hogy álmodjanak, mint az arab nőknek, hogy ne a saját arcukat viseljék az utcán.


Buszon

Sokszor megyek buszon. Csak úgy. Rendszerint egy vonalon utazgatok, de néha felszállok másikra is. Nézni szoktam a tájat meg az embereket. Észrevettem egy lányt. A vékony, nem kiszedett fekete szemöldökök alatt ülő zöldeskék szeme fogott meg. Az orrnyergétől a halántékai irányába lefelé hajló, lekonyuló, értelmet tükröző szemek voltak. Gyönyörű, hamvasis arc járult hozzájuk. Mint az iskolás lányoké. Mint a szép halottaké. Fiatal kora ellenére kemény, határozott, mégis bájos arcvonásaival elütött a mellette, mögötte állóktól. Mellei halmocskáját vagy dombocskáját eltakarta a kapucnis dzseki. Sajnálom, hogy nem láthattam meg a kulcscsontját. Azt hihette, hogy figyelem, ide-oda tekingetett, néha az én szememnek is útjába került, elvörösödött és fészkelődni kezdett. Pedig nem is figyeltem. Hogy még ennek a gyanúját is elkerüljem, egy idős asszonyt választottam ki, az arcán nyugtattam meg a szememet. Neki táskásak voltak a szemei, időnként le-lecsukódtak. Ő nem jött zavarba, nem is sejtette, hogy figyeli valaki. Amíg tekintetem a következőt kereste, találkozott a lányéval, aki piros arccal gyorsan másfelé nézett. Én sem időztem sokat nála, nehogy okot adjak a hátam mögötti találgatásoknak. Az öregúron se látszott egy csepp idegesség sem. Egymáshoz közel ülő szemei miatt már elsőre ellenszenvet, undort váltott ki bennem. Az öreg beszélgetni akart velem, de elfordultam, mire egy megjegyzést tett, de nem válaszoltam. A lány leszállt. Törékeny, karcsú, arányos, finom testét farmernadrág fedte el.

A múltban

Régebben ittam. Módjával. Nem úgy, mint apánk. Anyám szerint. Amióta a bátyám eltűnt, csak jeles alkalmakkor ittam. Izabella távozása összetört bennem valamit, ittam, csak ittam két hétig. Azóta egy kortyot se. Kocsmába gyakran mentem, de inkább azért, hogy ne érezzem egyedül magam. Még akkor is, ha nem nagyon szóltam senkihez. Ültem egy ablak melletti széken, néztem kifelé az utcára és ábrándoztam. Az nem is ábrándozás volt, amit én műveltem, hanem csak gondolkozás tovább azon, amit láttam az ablak melletti székről. A kocsmától nem nagyon messzire volt két iskola. Egy általános és egy közép.

Egy apa és egy anya

Apámnak és anyámnak köszönhetem, hogy ez vagyok. Apámnak azért, mert megcsinált, és mert korán elhagyott minket. Anyámnak, hogy megszült, életben hagyott és nevelt. A húgunk másik férfitól van. Volt. Pár hónapos korában meghalt, és a bátyám is korán elhagyott bennünket. Anyám rajtam élhette ki anyai természetét. Akkor se szólt, amikor látta, hogy öt és féléves koromban pisilés után tovább guggolok a nagy, zavaros és szennyes vizű lavór fölött. A víz azért volt zavaros, sárgásszürke és piszkos, mert abban fürödtünk, éjszakánként abba pisiltünk, s abba dohányzott anyám. Akkor se szidott meg, ha reggel látta a szennyes vízen a világos foltokat, amik a felszínen lebegtek a csikkek mellett. És akkor sem büntetett meg, amikor alvást színlelve egyre lejjebb húztam magamról a takarót és a gatyámat, hogy meglássa meztelenségemet. Eszembe sem jutott, hogy évekig látott. Akkor csakis arra vártam levegőt se véve, hogy a meredező testemet nézze. Ezt szívesen csináltam később is, a kollégiumban, ahol lányok is voltak. Nem teljesen ugyanígy, különböző változatokban. A lányok többségének szeméből és pirosló arcából láttam, hogy ők is élvezik. Anyám akkor szólt, amikor két lány belopózott a szobámba. Már csak bugyi volt rajtuk, mikor berontott anyám. Biztosan a lányok csaptak nagyobb zajt Kitessékelte őket, nem merte lekurvázni, mert a szülők hatalmasságok voltak, leült mellém, megsimogatott, ugye, jól tettem, kisfiam?

Nem, nem vagyok egyedül

Végül is sosem vagyok egyedül! Örökre bennem élnek, égnek azok a… azok a…

 

Szóljon hozzá!

A regisztráció nélküli latógatók hozzászólásait, csak az adminisztrátor ellenőrzése után jelenítjük meg!
Regisztrálj - mielőtt elviszik előled!

Üze-net

"Akinek két ruhája van, az egyiket adja oda annak, akinek egy sincs." Lk 3.12

Támogatók

Adományozók



Baudolino, Voodoo, Rosa, Satyusek, Kriszta, Klára70, Jarilo, BágóAranymaszat, Teri, hancyka, Era86, andi0110, ketrin6miki70, inestimi, Blondie, kunlord87, Domingo, Márti, Abszolút0, Holle anyó, sugarymarta, perecz, Erzsike, Ypszilon, pompom, Bara, Mykiman, kordasnemarika, davide_organist, BenCry, Sövi,, Timi, Timi anyukája, Ákos fia, Mónika, Tibi, Olgi és sokan, sokan mások...

Sziamagyarország!

Nyomj egy sziát!
A megnyíló ablakban láthatod
a sziák számát.

Közös ivisz-regények

A leghatalmasabb szuperhős
Zulejka

3 szavas mese

Sziasztok smiley
Ez egy jó játék, szabályok:
-csakis 3 szóból állhat amit írsz,
-kétszer nem írhatsz egymás után,
-az "a"betű nem számít szónak.

Én kezdem:
Egyszer volt hol...

Ki van itt?

Oldalainkat 187 vendég böngészi

Bejelentkezett tagok

Nincs