Valószínűleg sok fehér és viszonylag hosszú szakállas sorstársammal együtt halljuk közeledtét. Kultúránkban ez a véleménynyilvánítás nem korlátozódik december elejére.

Ha gyerekek szólítanak így, csak mosolygok. Évekkel ezelőtt a szomszédos általános iskola fiataljai közül néhányan a kerítéshez jöttek és megkérdezték: „Bácsi, nem maga a Mikulás?” „Nem, én a Télapó vagyok!” Akikmegértették, nevettek, aki nem, azok is, hogy le ne maradjanak. Ugyanígy reagáltam a jóindulatú megszólalásokra, mint például a fiatal, kulturált cigány üzletemberére, aki a már járni és beszélni tudó unokahúgának Télapóként mutatott be a Vallonban. A gyönyörű kislánynak megengedtem, hogy megsimogassa szakállamat.

Más a helyzet a középiskolás generációval, szavaikból kihallik a gúny, néha a rosszindulat. Nem vagyok könnyen sértődő ember, de nagy ritkán válaszolok egy-egy gonoszkodó beszólásukra: „Én legalább megértem ezt az életkort, mi biztosítja, hogy ti is?” Némelyik elszégyellte magát, mást bosszantott, hogy merészeltem válaszolni, káromkodni kezdett… Mondom, gimnazisták, a „jövőnk zálogai”, valójában megbocsátok nekik, én is voltam kamasz.

A legordenárébb, legsekélyesebb a középkorúak „humorizálása”, ezekre nem felelek. Volt egy eset, amikor ezt a taktikát választottam. „Mi van, süket vagy?” „Igen” – és mentem tovább. A „beszélgető partnerem”, nem tudta mire vélni, hogy társai kinevetik.

Persze akadnak ismerőseim, sőt idegenek között is, akik komolyan megkérnek, hogy játsszam el gyereküknek a Télapó szerepét, és nem sértődnek meg, amikor visszautasítom.

András napján erről is beszélgettünk a Lugasban. Kifakadtam: „Tele van már a hótököm [nem saját nyelvi bravúr] ezzel a mikulásozással! Miért nem Lev Nyikolajevics Tolsztojnak, G. B. Shaw-nak, Szolzsenyicinnek, akár Ho Si Minh elvtársnak csúfolnak, vagy mint Mirkovszki Tomi, Karl Marxnak!” Bóta Bandi megjegyezte: „Téged nem fognak az unokáid se Mikulásnak, se másnak nevezni, mert tudják, hogy te vagy.” „Csak azt nem tudják még, hogy ki vagy mi az a Mikulás, ha úgy tetszik, Télapó. Alig múltak hét hónaposak.” „Ez igaz, de később is érvényes lesz!” „Ez is igaz! Isten éltessen még egyszer!” „Nekem ez az egy is elég!” „Igaz, igaz” – helyeselt Cila, mint Raksányi Gellért a Ványadt bácsi című Csehov paródiában.

Abban is egyetértettünk, hogy kapjon minden gyerek ajándékot, mert – nem nagyzázásiból, idéztem Csokonait – gonosz erkőlccsl senki sem született”. „Igaz, igaz!”