Szórd szét kincseid -
a gazdagság legyél te magad.
(Weöres Sándor)

Utazás
Írta: Bodnár Zsuzsi   
2014. október 25. szombat, 09:35

Ma utazós nap van. 
Azzal kezdődött, hogy majdnem lekéstem a vonatpótló buszt (már ez a mondat mindent el tud mondani egy napról  ) 
Aztán az utolsó kocsiba, a 24esbe szólt a jegyem, ahova tódult a tömeg. De nem nyílt ki az ajtó. Átmentünk a másik ajtóhoz. Na, az sem nyílt. Visszamentünk a 23as kocsi hátsó ajtajához és ott szálltunk fel. Mögöttem egy az idős anyukájával és a kisfiával tolakodott, közben hol az egyikre üvöltött torkaszakadtából, hol a másikra. Pl. a nézelődő néninek, hogy: Mama, fordulj, meg! Fordulj meg, ne bámészkodj! Miért kell ilyenkor bámészkodni?
Végre bejutottam a kocsiba. Tömeg. Itt-ott egy hely. Egy nőn és a majdnem akkora bőröndjén mint én, kellett átmásznom az ablak mellé szóló helyemre. A bőröndöm nem fért fel a csomagtartóra, úgyhogy a mellettem ülő erősködésére (" itt lesz, itt lesz") ott hagytam az ülése mellett. Azóta többen megpróbáltak hasra esni benne, eddig sikertelenül.A nőnek többen beszóltak már emiatt, csodálkoztam is hogy milyen békésen tűri, elintézi néhány "bocsánattal", de most rájöttem, hogy alig tud magyarul. Így könnyű szó nélkül megállni  . Közben belekukkantottam a füzetébe, amibe szorgalmasan írogat. Szótárfüzet. Épp a lángos szónál jár, úgyhogy ebből a "rosszhelyen van a bőrönd" - dologból Pestig már tuti nem lesz szócsata. Imádom a nyugit, még ha nem is vonz

 

új-iVisz

 

Üze-net

"Akinek két ruhája van, az egyiket adja oda annak, akinek egy sincs." Lk 3.12

Sziamagyarország!

Nyomj egy sziát!
A megnyíló ablakban láthatod
a sziák számát.

Közös ivisz-regények

A leghatalmasabb szuperhős
Zulejka

3 szavas mese

Sziasztok smiley
Ez egy jó játék, szabályok:
-csakis 3 szóból állhat amit írsz,
-kétszer nem írhatsz egymás után,
-az "a"betű nem számít szónak.

Én kezdem:
Egyszer volt hol...

Ki van itt?

Oldalainkat 373 vendég böngészi

Bejelentkezett tagok

Nincs