Szórd szét kincseid -
a gazdagság legyél te magad.
(Weöres Sándor)

   
Címlap Írás Nem annyira szép irodalom Bágó Sorscédulák-antológia: Esterházy Lujza
Sorscédulák-antológia: Esterházy Lujza E-mail
Írta: Cseke Gábor   
2014. szeptember 10. szerda, 09:46
Lengyelnek ünnep, magyarnak gyász
 
 
A XX. század elején falunk népe még alig beszélt magyarul, az öregek egyáltalán nem. Azok a férfiak, akik a magyar hadseregben szolgáltak, megtanultak egy kicsit magyarul; ezek szívesen énekelték cigányzene mellett a magyar nótákat és táncolták a csárdást. Ha megkérdezték tőlük, hogy ők kicsodák, azt felelték: tótajkú magyarok vagyunk. Ezek nem azok voltak, akik följebb akartak jutni a társadalmi ranglétrán. A falu népe a mi vidékünkön szlovák maradt éspedig anélkül, hogy ezt tudatosította volna magában. Megőrizték és viselték szép és vidám népviseletüket. A fiatal lányok és asszonyok kiöltöztek a vasárnapi nagymisére és csoportosan mentek a templomba; mint sokszínű csokor jöttek elő kis fehér házaikból és indultak a templom felé harangozáskor.
A templomban nagymise és vecsernye alkalmával kizárólag régi, szép szlovák énekeket énekeltek és a szentbeszéd is mindig szlovákul hangzott el. A családi ünnepeken, esküvőkön, keresztelőkor, téli estéken és a falusi táncmulatságokon is, édes-bús régi szlovák dalaikat énekelték.
A szlovák nyelv tehát, tovább élt, a nép megőrizte. Úgy tűnt, hogy az emberek nem hiányolják az anyanyelvi oktatást. A szlovák politikai vezetők azonban aggodalommal nézték az anyanyelvi iskoláiktól megfosztott tömegek passzivitását s azt, hogy a gyerekek milyen gyorsan sajátítják el a magyar nyelvet. A megye alispánja és a főszolgabíró elmondta édesanyámnak, hogy a szlovák politikai vezetők attól tartanak, hogyha ez így folytatódik, akkor megszűnik a szlovák nép, mert magyarrá válnak anélkül, hogy észrevennék.
A szlovák politikai vezetők főleg katolikus papok voltak, mint Ondrej Hlinka, Ferdinand Juriga, protestáns lelkészek, ügyvédek, mint Martin Micura, Kornél Stodola és mások, orvosok, mint Lorenc Srobár, a kormánytól anyagilag független értelmiségiek. Valamennyien azt kívánták, hogy népük gyermekei szlovák iskolában, anyanyelvi környezetben nőjenek fel, hogy a közigazgatás bármely posztját szlovákokként tölthessék be.
A feszültség közöttük és a magyar hatóságok között egyre nőtt. Ondrej Hlinka apátot és más szlovák nacionalistákat több ízben letartóztatták. De ez nem csökkentette aktivitásukat.
Egy napon Ondrej Hlinka atya Csernova falu temploma előtt beszélt az összegyűlt  néphez. A magyar csendőrök lövéseket adtak le a tömegre. Több halálos áldozat is volt. A kiöntött vér felkorbácsolta a szenvedélyeket, hiszen a csernovai nép nem tett semmit, amivel a rendőröket provokálta volna. Ettől kezdve a szlovák képviselők a csernovai halottak nevében hívták harcra választóikat a szlovák szabadságért.
„Mindezt a pánszláv propagandának köszönhetjük, nem csoda, ha csendőreink elvesztik fejüket!” – mondta 1913-ban Esterházy Gyula nagybátyámnak Thuróczy K. alispán.
Fogolyvadászat után asztalnál ültünk s társaságunkban volt János fivérem fiatal nevelője, a 24 éves Nessel J., jogi doktor, aki második doktorátusára készült. Nagyon intelligens, lelkes, komoly fiatalember volt, aki egyetlen életcéljának Magyarország szolgálatát tekintette. Az alispán szavait hallva, így szólt:
„Nem gondolja, hogy a pánszláv propaganda mit sem hatna a szlovákok körében, ha kormányunk biztosítaná, hogy kizárólag anyanyelvükön tanulhassanak?”
„Már késő” – felelte szomorúan Gyula nagybátyám.
„Igen, már késő – mondta Thúróczy elgondolkodva – a pánszláv propaganda csak eggyel több bizonyíték arra nézve, hogy Oroszország ki akarja terjeszteni hatalmát a Földközi-tengerig; ez a cél vezérelte a balkáni háború kirobbanásakor, és ezért vette célba Ausztria-Magyarország meggyengítését.”
„Nemcsak gyengítését, hanem bomlasztását és tönkretételét is – mondta Gyula bátyám – ezért indították el az oroszok a pánszláv propagandát a nemzetiségek között. Forradalomra bujtogatják őket Magyarország és Ausztria ellen.”
„Igen, – felelte az alispán, és ezt a pánszláv propagandát nem lehet lefegyverezni, ha mégannyi szlovák iskolát is adnánk nekik.”
„Ez igaz – szólt lángoló tekintettel Nessel, – de ez a propaganda nem találna visszhangra a szlovák vezetők között, ők megelégednének azzal, ha azokban a megyékben ahol többségben vannak, kormányunk megengedné a szlovák nyelv hivatalos használatát. Kizárólag így tudnánk megnyerni a szlovák vezetők hűségét Magyarország iránt, ez az egyetlen lehetőség arra, hogy országunkat megvédjük az egységünkre törő propaganda ellen.”
„Micsoda forradalmi gondolatok” – felelte az alispán – „ezek Jászi Oszkár szavai.”
„Nemcsak Jászi Oszkáréi – felelte Gyula bátyám –, Kossuth Lajos is föderációt szeretett volna létrehozni Magyarországon, de sajnos mire ennek a szükségességét megértette, addigra már túl késő volt... nálunk minden túl későn jön.”
„Talán még most sem késő” – ellenkezett Nessel.
Az alispán fáradt tekintettel felelte;
„Szegény fiatal barátom, kormányaink és politikusaink döntő többsége évek óta abban a meggyőződésben él, hogy Magyarországot csak a nemzetiségek teljes asszimilálódásával lehet a széteséstől megmenteni. Véleményüket nem hajlandók megváltoztatni.”
Átmentünk az ebédlőből a nagy szalonba. Nessellel kimentem a teraszra:
„Ezekkel az öregekkel nincs mit kezdeni! Túlságosan konzervatívak. Vagy talán elfáradtak. Nem értik meg, hogy Magyarországnak reformokra van szüksége. Ezeket a reformokat mi fogjuk megvalósítani, mi fiatalok, mint maga és én!”
Teraszunk fölött a Tejút milliárdnyi csillaga ragyogott a meleg augusztusi éjszakában. A végtelen csendet csak olykor törte meg a fák susogása egy-egy enyhe fuvallat nyomán. 14 évem minden hevével feleltem neki:
„Igen a fiatalok, mint maga és én”.
Megfogta a kezem és erősen tartotta. Szeret engem és én is szeretem őt. Meg fogunk esküdni, ha nagykorú leszek. Ez a mi titkunk. Senki sem tud róla.
A szalon nyitott ablakaiból árad a világosság és békésen világítja meg a terasz kövét. Bent édesanyám, Gyula bácsi és Thúróczy tovább beszélgetnek. A teraszon halljuk édesanyám hangját:
„Az orosz cárok mindig is arról álmodtak, hogy kiterjesztik uralmukat az Adriáig. Már Nagy Péternek és II.Katalinnak is ez volt a terve.”
„Izwoldski, a párizsi orosz nagykövet, úgy tűnik ugyanezt akarja” – feleli Gyula bácsi olyan hangon, melyből bizonyos félelmet vélek kihallani.
Thúróczy hangja: – „Isten őrizz! Ez európai háborút jelentene!”
Édesanyám hangja:
„Európai háború, ez lenne a legszörnyűbb!”
„Sajnos ez fenyeget bennünket” – hallom Gyula bácsi remegő, halk hangját.
Egy szokatlanul nagy fényes hulló csillag ível át az égbolton és tűnik el az éjszakában.
 
1913. Kis falusi lányok játszanak a kertben Mariska húgommal. Marcsula és Anyicska sír. Miért?
„Apukám elmegy Amerikába” – mondja az egyik.
„Az enyém is” – zokogja a másik.
„Miért mennek Amerikába?”
Anyicska így válaszol: „hogy sok pénz keressen és ha visszajön vesz egy kis darab földet és épít egy házat és lesz gabonánk és tehenünk, mint a gazdaembereknek.”
Nemcsak ennek a két falunkbeli kislánynak a papája ment ki Amerikába. Sok szlovák és magyar szegényparaszt vándorolt ki a jobb megélhetés reményében.
A szlovák politikai vezetők elmondták annak, aki meg akarta hallani: "Ez csapás. Mi szlovákok, sajnos, amúgy is kevesen vagyunk, ez a tömeges kivándorlás pedig tovább csökkenti népünket. Ez a magyar kormány hibája. A mieink elhagyják az országot, mert Magyarország társadalmi felépítése elavult. Reformok kellenének. Ugyanúgy a magyar szegényparasztok érdekében is. De azt hiába mondja az ember az uraknak odafent Budapesten.”
A magyarországi közvélemény mit sem sejt ez idő tájt a szlovák képviselők külföldi kapcsolat-kereséséről. Arról sincs tudomása, hogy a budapesti szlovák képviselők kapcsolata az ausztriai cseh politikusokkal egyre szorosabbá válik.
A magyar közvélemény azt tartja, hogy a szlovákok Magyarországon megelégedettek és hogy fenntartás nélkül hűségesek. Csak a pánszláv agitátorok elégedetlenek.
Úgy emlékszem, ez volt a helyzet szlovákok és magyarok között 1914. augusztus 1-én, az első világháború kitörésekor.
1914. augusztus 1-én hajnalban, napsütésben és felhőtlen kék ég alatt megyünk mindhárman testvérek édesanyánkkal a mezőkön át egyik cséplőgépünkhöz. Moraja betölti a reggeli csendet. Akkor érünk oda, amikor a gépen dolgozó férfiaknak elhozzák a községházáról az üzenetet, hogy be kell vonulniuk. Leállítják a motort, a cséplőgép lelassul, zúgása szakadozott lesz. A hajtószíj a földre hullik, a megszakított munka nyomán szokatlan csend áll be. A férfiak lassan elhagyják a gépet, napbarnította arcuk elsápad és merev léptekkel elindulnak a falu felé.
A szomszédos földeken is elhallgatnak a cséplőgépek, a munka leáll, a békeidőnek vége. Kevéssel ezután a harcmezőkön emberi szívek sokasága áll le, szűnik meg dobogni.
Nyitra és más városok kórházai már tele vannak sebesültekkel. Körülöttünk gyászoló családok. A front veszteségei ijesztőek. A háború folyamán családunk több tagja esett el. Közöttük Gyula bácsi is. Korára való tekintettel nem kapott katonai behívót, de mint önkéntes népfelkelő ment ki a keleti frontra. 1916. június 4-én halálos sebet kap, június 6-án a bukovinai Czernovitz katonai kórházban hal meg. Holttestét hazahozzák Pozsonyba; az előző évben elhunyt édesanyja,
Gizella nagymamám mellé helyezik el a sírboltban.
Barátom, Nessel J. szintén elesett, úgy tűnt el életemből, mint az a hulló csillag, amelyet együtt néztünk a háború előtt. Kiváló intelligenciájával, lelkes elkötelezettségével nem szolgálhatta többé hazáját, ahogyan szerette volna. Ez a hulló csillag eltűnt az éjszakában és elhagyta a magyar életet, anélkül hogy nyomot hagyott volna. Mint oly sok értelmes kortársa, akikre Magyarországnak oly nagy szüksége lett volna. Édesapám sírjánál sirattam el titokban. Senki sem tudta, mennyire szerettem. Kivéve kedves öreg angol nevelőnőnket, Emily Allent. Ő megértette, hogy lelkem megözvegyült, noha még egész kislány voltam.
 
Az 1914-es háború során a szlovák katonák magyar bajtársaik mellett végig hűségesen harcoltak, hűen az uralkodónak a magyar zászlóra tett esküjükhöz. A magyar hatóságok elégedetten jelentették „A pánszláv propaganda ellenére a szlovák katonák lojalitása sértetlen maradt.” Valójában egész cseh ezredek lettek hűtlenek Ausztriához és álltak át az oroszok oldalára. Az osztrák rendőrség a csehek viselkedésén felháborodva letartóztatta a főbb politikai személyiségeket: Karol Kramart, és másokat halálra is ítéltek, de a Monarchia új uralkodója, Károly, az 1916. novemberében elhunyt Ferenc József császár utóda, kegyelemben részesítette őket. Ebben az időben azt beszélték, hogy Károly a békét akarja szolgálni és a barátságot minden nép között, különösen azok között, akik az Osztrák-Magyar Monarchiában éltek.
 
Krakkó, 1917 május; anyai nagyszüleimnél, Branicka dédanyám Rynek 30. sz. alatti lakásában vagyunk, amely a kivételesen szép piactérre néz.
Este van, az erkélyen állok. Szemben a gázlámpákkal a gyéren megvilágított középkori városháza. Az egyik oldalon a Sukiennice, a középkori kelmeárusok csarnoka. A másik oldalon a gótikus Mária templom magasba nyúló tornyai. A két torony között az Esthajnalcsillag ragyog. Mellette a Potocki grófok hatalmas palotája, a „Barany”, most katonai kórház. Katonai teherautók szüntelenül hozzák a sebesülteket. Panaszos dallam tölti be a teret. Ez a „hajnal”, melyet a Mária templom tornyából óránként fúj az őr.
A szomszéd szobában, nagyapámnál politikai összejövetel van. Unokaöccse, gróf Tarnowski Ádám, Ausztria-Magyarország nagykövete tart beszámolót, aki állomáshelyéről, Amerikából tért vissza. Hazajött, mert az Egyesült Államok csatlakoztak a francia–angol táborhoz. Az összejövetel éjfélig tart. Elmenőben így szól Rose nagyanyámhoz:
„A szövetségesek meg fogják nyerni a háborút. Ők szervezik meg a békét. Fel fogják támasztani Lengyelországot s ezt senki sem tudja megakadályozni.” – „Miért?” – kérdezzük.
„Mert Oroszországot a forradalom szétzilálta. És mert Németországot hamarosan két vállra fektetik, bukása nincs messze. Anglia és Franciaország szabad kezet kap Európában, ők úgy szervezhetik meg, ahogyan akarják.”
 
Budapest, 1918 tavasza. Édesanyámmal néhány napot Budapesten, Mária unokatestvéremnél töltünk, aki a családfő, Esterházy Miklós herceg lánya. Gyermekeivel a Tárnok u. 9.sz. alatt, a budai ősi várnegyed zegzugos utcáinak egyik házában, egy bájos kis palotában lakik, a középkori Mátyás templom szomszédságában. Az utca többi épülete is diszkréten elegáns. Kertjeikből szép kilátás nyílik a Halászbástya fehér falaira és a Dunára a várhegy lábánál. Miklós bácsi házában szeretem a fehér faburkolatú, fehér stukkós szalonokat, a rézkilincses fehér ajtókat és a vörös szőnyegeket. A kis lámpákban égő szesz kellemes illatot áraszt.
Mária gyermekkori barátnőm. Felejthetetlen nyarakat töltöttem Eszterházán, gyönyörű kastélyukban. Édesanyja, született Cziráky Margit grófnő, kiváló asszony volt. 36 éves korában halt meg. Eszterháza környékén évekig siratta a nép. Az egyszerű emberek, jótékonyságára emlékezve, gyakran mondogatták: „Ha a hercegné életben maradt volna, sohasem tört volna ki a háború.”
 
1918 májusában Magyarország számtalan harcban elesett fiát siratja. Budapest tele van sebesültekkel. A város, mint az egész ország, alultápláltságban szenved. Már mindenki tudja, hogy az Osztrák–magyar Monarchia elveszíti a háborút. Ennek ellenére a főváros lakossága optimista. Már nem fél attól, hogy győzelme esetén az antant Szerbiának és Romániának magyar területeket ajándékoz. A boltokban és a villamoson azt beszélik, hogy ez a veszély nem fenyegeti többé Magyarországot. A képviselők ugyanezt mondják, azóta, hogy az Egyesült Államok elnöke, Woodrow Wilson a 14 pontot proklamálta, az antant hatalmak háború utáni területi elképzeléseiről. Jellemző a hangulatra az a beszélgetés, amely a nálamnál egy évvel fiatalabb Máriánál folyt.
Fiatal barátnők jöttek látogatóba. Egyikük Erdélyből érkezett és nagyon félt, hogy ezt az országot az antant a románok kezébe fogja juttatni. A jelenlévő fiatal lányok közül az egyik azonnal így felelt: „Ne félj semmit! Ez a veszély nem fenyegeti többé Magyarországot.”
„Honnan tudod?” – kérdezte az erdélyi kislány.
„Ezt Andrássy Gyula és Apponyi Albert magyarázta a minap nálunk, ebéd után. Azt mondták, hogy Wilson 14 pontjában meghirdette a népek önrendelkezési jogát. Ez az új jog nem engedi meg az antant hatalmaknak, hogy Erdélyt Romániának, a Délvidéket Szerbiának ajándékozzák. Népszavazás fogja eldönteni, hogy e területek lakossága továbbra is Magyarországban kíván-e élni vagy csatlakozni akar-e Romániához, illetve Szerbiához. Ezt nevezzük önrendelkezési jognak.”
Budapesti tartózkodásom utolsó napjaiban úgy látom, hogy az egész város és egész Magyarország ebben a hitben él. És az egész ország hiszi, hogy a népszavazás kedvező lesz Magyarország számára és megtarthatja területének legnagyobb részét, még az antant győzelme esetén is.
 
Nyitra, 1918 nyara. A háború kezdete óta édesanyám hetente többször megy ebbe a tőlünk 11 km-re fekvő városba. Egyedül foglalkozik újlaki földjeinkkel és a háborús években ő a Vöröskereszt megyei elnöke. Mindez szükségessé teszi, hogy kapcsolatban maradjon a hivatalos közegekkel és tárgyaljon velük.
János öcsém Budapesten végzi tanulmányait. Jövőre fog érettségizni. Én is letettem már az utolsó vizsgámat a Felsőbb Leányiskolában, Pozsonyban. Igyekszem tehát segíteni édesanyámnak és gyakran kísérem el Nyitrára. Ezek békés kocsikázások, utolsó két megmaradt lovunkat jó öreg kocsisunk hajtja. A többi lovunkat már rég rekvirálta a hadsereg.
A férfiak mind kint vannak a fronton, a faluban és mindenütt az országban csak az öregek és a serdülők maradtak. A háború mindent elnyel, embert, állatot, gabonát. Az élelmezés egyre rosszabb, főleg a városokban, így Nyitrán is.
Egy nyári napon 1918-ban édesanyámmal és Jánossal a megye főispánjánál, Jánokynál ebédelünk. A főispán nagyon gondterhelt.
"Csehszlovák légiók alakultak Oroszországban még a forradalom előtt – mondja. - Ezek főleg a mi hadseregünkből dezertált cseh katonákból állnak. Budapestről éppen most kaptam a hírt, hogy Franciaországban és Olaszországban is szervezkedik a csehszlovák légió.”
"Csehszlovák? Miért csehszlovák? A szlovákok hűek Magyarországhoz – veti ellen János –, csak a csehek hagyták el sorainkat, hogy az antanthoz csatlakozzanak.”
A főispán így válaszol Jánosnak; „Igazad van. De van néhány szlovák nacionalista, aki elhagyta az országot és az Ausztriából külföldre ment nacionalista csehekkel szövetkezett. Most azon fáradoznak, hogy feltámasszák a IX. századi Nagymorva Birodalmat, egyesítve egy új állam keretein belül a morvákat, cseheket és szlovákokat.”
"És a cseh és szlovák nacionalisták programját az antant is támogatja?" – kérdi János.
„Az a tény, hogy Franciaországban és Olaszországban cseh légiók szerveződnek, azt látszik bizonyítani, hogy a két állam kormánya kedvezően viszonyul ehhez a programhoz. De ez nem egészen biztos. Talán  csak nem hivatalos francia és olasz elemek szervezik ezeket a csehszlovák légiókat. S az ilyen elemektől a kormányuk elhatárolhatja magát.”
 
Varsó, 1918 október eleje. Édesanyám nővérénél, Bninska Hedwignél a Wilanow kastélyban részt veszek unokatestvérem esküvőjén S. Rey-el. Varsóban már tudják, hogy a német vereség csak napok kérdése. A varsói tömegek tudják, hogy az antanthatalmak győzelme után ki fogják hirdetni Lengyelország függetlenségét. 150 éves széttagoltság, orosz, porosz és osztrák uralom után, a lengyel állam néhány hét múlva újjá fog születni. Varsó boldogságban úszik.
A német csapatok még ott vannak a város utcáin. De ez már a múlté. Ezek a megszálló csapatok egyik napról a másikra el fogják hagyni az országot. Varsó elbűvölt tekintettel látja megnyílni a függetlenség kapuját.
Útban visszafelé Újlakra gyorsan haladunk a Vág völgyében. Hajnalodik.
Nyugat felé a tiszta égbolt mélyén kirajzolódik a hegylánc, amely elválasztja Magyarországot Morvaországtól. Hedwig nénivel utazom, aki gondterhelten néz rám. Aztán a megszokott nyíltsággal fordult hozzám:
„Lengyelországhoz a boldogság közelget, rátok Magyarországon katasztrófa vár. Nagyon rossz hírt kell közölnöm veled.”
„Mi ez a hír Hedwig néni? – kérdem.
„Nagyon jól értesült körökből tudtam meg, hogy a ti vidéketeket leválasztják Magyarországról és Csehországhoz fogják csatolni.”
Másnap Nyitrán elmondom a hallottakat főispánunknak. Budapestre telefonál a minisztériumba, ahonnan azt a választ kapja, hogy ez a hír nem felel meg a valóságnak. Az antanthatalmak kinyilatkoztatták a népek önrendelkezési jogát. Az antant nem szakíthat le területeket Magyarországról anélkül, hogy a lakosság akaratát meg ne kérdezné, hogy ne írna ki népszavazást. És természetesen egy ilyen népszavazás a magyaroknak kedvezne. A főispán véleménye szerint a szlovák nép tömegei nem fognak a csehekkel való egyesülésre szavazni, még akkor sem, ha ezt egyes szlovák nacionalisták akarnák is.
Senki se tudott tehát akkor arról Magyarországon, hogy az antanthatalmak már régen megállapodtak a cseh és szlovák emigránsokkal, T.G. Masaryk, Eduard Benes és M.R. Stefanikkal az élükön, az új állam, a Csehszlovák Köztársaság létrehozásáról és hogy a Felvidék része lesz ennek az új államnak. Nemsokára azonban megtudtuk...
 
[Forrás: Esterházy Lujza: Szívek az ár ellen. Népek ütközése. Közép-európai tapasztalatok. Püski, 1991. Franciából fordította Prőhlené Samarjay Éva]
 
Esterházy Lujza (1899-1966); a Lulu grófnőként is emlegetett asszony a felvidéki magyar kisebbségi élet egyik meghatározó személyisége az első világháború után, a mártírhalált halt Esterházy János nővére. Az üldöztetés elől Párizsba menekült, ahonnan minden erejével próbálta megakadályozni öccse halálos ítéletének végrehajtását és a felvidéki magyarság likvidálását. Emlékiratait francia nyelven írta meg.
 

 

 

Szóljon hozzá!

A regisztráció nélküli latógatók hozzászólásait, csak az adminisztrátor ellenőrzése után jelenítjük meg!
Regisztrálj - mielőtt elviszik előled!

Biztonsági kód
Frissítés

Üze-net

"Akinek két ruhája van, az egyiket adja oda annak, akinek egy sincs." Lk 3.12

Támogatók

Adományozók



Baudolino, Voodoo, Rosa, Satyusek, Kriszta, Klára70, Jarilo, BágóAranymaszat, Teri, hancyka, Era86, andi0110, ketrin6miki70, inestimi, Blondie, kunlord87, Domingo, Márti, Abszolút0, Holle anyó, sugarymarta, perecz, Erzsike, Ypszilon, pompom, Bara, Mykiman, kordasnemarika, davide_organist, BenCry, Sövi,, Timi, Timi anyukája, Ákos fia, Mónika, Tibi, Olgi és sokan, sokan mások...

Sziamagyarország!

Nyomj egy sziát!
A megnyíló ablakban láthatod
a sziák számát.

Közös ivisz-regények

A leghatalmasabb szuperhős
Zulejka

3 szavas mese

Sziasztok smiley
Ez egy jó játék, szabályok:
-csakis 3 szóból állhat amit írsz,
-kétszer nem írhatsz egymás után,
-az "a"betű nem számít szónak.

Én kezdem:
Egyszer volt hol...

Ki van itt?

Oldalainkat 137 vendég böngészi

Bejelentkezett tagok

Nincs