| Sorscédulák-antológia: Oláh István |
|
Szerelmes harctéri levelek
tudatom veled innen udinából
aminek határában fekszünk mint oldott kéve
immár négy napja mert erősen lőnek
mi most jól vagyunk megettük a paszuly-
konzervet van aki már lő is tőle más
álmában robban amit faszoltunk eddig még bejött
a kis mihók ma kettőt lépett a feje után
elgurult eltalálták túlról elment
hogy szeretnék én is elmenni veled míg
be nem őrölnek ebbe a kurva földbe
*
amikor meglátlak a nyitott ajtóban
amikor meglátsz a nyitott ajtóban
amikor a nyitott ajtót be kell csukni
amikor a nyitott ajtót mindig csukva kell
tartani
hogy ne sápadjanak bele a tyúkok
a nagy rikoltozásba
s a lovak se hátráljanak
a nagy dobogtatásba
*
az olaszt fellógatták kémkedett
né mondja samu né
nadrágján hordja a térképet kettőt
rándult combján megjelent a csizma alakú folt
ez aztán a haza a magasban
lehet hogy te is csak úgy szereted a tiedet hogy utolsó
gondolatod még kirajzolja az ezeréves
határokat s csak utána
öltöd ki a nyelved
*
amikor behunyom a szemem látlak
hol elszikkadsz hol mint egy csigának
édes a nyálad
*
józsit kilőtték baloldalt
sanyit és misit jobbról
pistát elkerülte a gránát
soha jobbkor
amikor lőni kezdtek
féltem benyomultam a földbe
perc múlva már nagyon jó volt
a lucskos avarrá hűlő ölben
s mintha drága csöcsöd is érinteném
minden itt van és mégsem az enyém
*
sárika mellé márikát
márika mellé árpikát
árpika mellé gyurikát
manyi mellé rézit
rézire a rozit
rozira az erzsit
mind megcsinálom
az üveghegyen innen
királyhágón túl
*
én vagyok a legügyesebb babagyáros
s te otthon vársz
arcod tejszagú szél hevíti
a nász
én a szerelem
élni akaró gépe vagyok
nemző- de inkább igenzőgép
*
árpád apánk még nincs veszve
mi az a nincs ami a még
vagy ami már vagy ami vég
nincs még veszve nemzeted
a kántortanító harmóniumon kísérte magát
senki más ki csinálja meg a holnapi
nemzetet
beváltanak majd minket is nem kiváltanak
átváltanak határon túlivá
a földdel együtt amit nincs hogyan
megváltani
a boltosnak pedig azt üzenem
ne mind forgolódjék körülötted
csak én tudom megtölteni veletek
a házat
*
megsöpörlek mint a csűr száraz
földjét
megdöngöllek mint a csűr megsöpört
nedvesen sötétlő földjét
időközben hányfelé szakadunk
szoknyád a haza mi
csak kerüljünk egyszer haza*
* Nagyapám falujába, Szentiványra érkeztek a levelek nyílt tábori postai levlapon, bárki elolvashatta. Már amelyiket ki nem cenzúrázták. A feladó, Nagy István elesett 1918. október 27-én Vittorio Venetónál.
Oláh István (1944), magyar költő, író, újságíró. Székelyudvarhelyen él. Munkásságára erőteljes történelmi-filozófiai érdeklődés jellemző. Versciklusa történelmi dokumentumokra épült.
|
Regisztrálj - mielőtt elviszik előled!