A legkülönösebb ember, akivel ebben az országban találkoztam, G. úr volt. 25 éves korában kezdte el furcsa tevékenységét, most 60 körül lehet (nem árulta el a korát).

    25 volt, amikor meghalt az anyja. Az apja már jóval korábban eltávozott. Egyetlen gyerek lévén G. úr örökölte a hatalmas vagyont. Ebben az országban az a szokásjog, hogy aki nagy vagyonnal bír, nem köteles dolgozni. G. úr is ezt az utat választotta. Boldog ember lehetett volna!

    Mégsem volt az: anyja halála volt az első találkozása az elmúlással. Egyszeriségének irtóztató felismerése G. úr lelkében óriási változást hozott.  Eddig ő is a gazdag fiúk léha nemtörődömségével, hanyagságával téblábolt a világban. Tékozolt, pazarolt. Most egyszerre más lett.

    Először gondolatait, ötleteit, szellemes mondásait kezdte feljegyezni. Naplót vezetett, amibe minden beleírt. Leveleit két példányban készítette, egyúttal elindult múltjának relikviáit összeszedni. Pszichoanalitikushoz járt, hogy a szeánszok jegyzőkönyveinek másolatával mélyebbre ásson, lehetőleg a legmélyebb időkig. Iskolás füzeteit, könyveit, visszakért szerelmes vagy nem szerelmes leveleit, dokumentumait egy szobába gyűjtötte össze. Ha ritkán ajándékozott, magának is vett egy ugyanolyan dolgot.

    Kihúzták egyik fogát. Másnap elment a fogorvosához – szerencséje volt, még nem dobták el. Kis üvegcsében egy polcra rakta. Később mellé került még 14 foga, a vakbele és nagyon sok haj- és szemöldökének kitépett szála. Mivel minden reggel borotválkozott, nem bíbelődött arcszőrzete totális konzerválásával.

    Váladékait 30 éves korában kezdte megőrizni. Nagy tartályokba fogta fel székletét, vizeletét, köpedékét. Orrváladékát nehezebb volt ily módon tárolni, hisz a tüsszentést nem lehet visszatartani addig, míg hazaér, ezért kieszelt egy táblázatot, amelyben tisztázta az, okot, az időpontot, a színt, a mennyiséget, az állagot. Rászokott a ruhazsebkendőre, ez lassabban telik. Külön ládában helyezte el. Kísérletezett izzadságcseppjei megmentésére, de próbálkozásait nem koronázta siker, nehéz szívvel, de lemondott tervéről.

    Közben tovább írt a világról, az atomokról, a fényről, a sintoizmusról, a mezőgazdaság jövőjéről stb.

    Természetesen nehezen talált feleséget. Egészséges férfi, szüksége volt a nőből kiáramló hőre. Végre sikerült egy nem teljesen frigid asszonyt találnia, így a megszakításos módszerrel spermáját is tovább gyűjthette. A korábbi önkielégítésről rátért erre. Mégis született két db gyereke. Tizenöt évre rá, meghalt asszonya is. Őt mumifikáltatta egy ismerős szakemberrel. Nem vett el új nőt, egyedül foglalkozott a gyerekekkel. Óvta, vigyázta őket, őszintén szerette tulajdonait. Ám ebben az országban is megváltoztak a fiatalok, korán értek, függetlenedési vágyuk hamar kibontakozott. G. úrnak majd’ szíve szakadt meg, amikor fiacskáit a lehető legkisebb fájdalmat okozva megölte. Most ott vannak spirituszban a fogak, a vakbél, a haj- és szemöldök szálak mellett.

    Miután befejeztük a hatalmas gyűjtemény megtekintését, G. úr bevezetett egy kis szobába, amit szerényen laboratóriumnak nevezett. Leültetett, s beszélni kezdett arról, hogy jelenleg egy olyan szerkezeten gondolkodik, mellyel bélgázait üvegekbe kényszeríthetné, mert a magnetofon csak az egyik aspektust őrzi meg, sajnos.

     -  Ha ez sikerülne, fiatal barátom – fejezte be –, teljes lenne művem. Ön művelt, tapasztalt, talpraesett ember, a halálom pillanatában ezzel a masinával felfoghatná elszálló lelkemet, s mellém temethetné sírhelyembe.

    Megígértem neki.