Szórd szét kincseid -
a gazdagság legyél te magad.
(Weöres Sándor)

   
Címlap
Sorscédulák-antológia: Yolland Arthur
Háborús Anglia életéből
 
 
Furcsa helyzetekbe kerülhet az az „ellenséges idegen", aki nem annak született. Magam is különös helyzetben voltam múlt októberben, amikor az angol lapok a kormány abbeli rendelkezését közölték, hogy az összes katonai korban levő „ellenséges idegen" férfiak kivétel nélkül letartóztatandók és a katonai hatóságoknak rendelkezésére bocsátandók. Természetesen nem tudhattam, hogy a letartóztatás végrehajtása az illető rendőrhatóság belátására van bízva, és hogy az illetékes „Chief Constable" saját felelősségére szabadon hagyhatja azokat az idegeneket, akiket nem tart „veszedelmesek"-nek. Ki voltam téve annak a veszélynek, hogy abban a megyében legyek internálva, amelyben édes bátyám volt a Vörös Kereszt főparancsnoka, egy barátom pedig az igazságszolgáltatás legtekintélyesebb őre. Folyamodtam is minden összeköttetésemhez; unokabátyám, egy magas katonai hivatal viselője; képviselő barátaim; meg mások is biztosítottak arról, hogy itt csakis a „ Chief Constable" belátása segíthet. Kissé aggódva tértem vissza a favershami rendőrségre: ott azonban arról értesültem, hogy a megyei rendőrfőnök utasítást adott, hogy egyelőre nem kell engem letartóztatni.
 
 
*
 
A falu postahivatalában (amolyan vegyeskereskedéssel egybekötött pletykabörze volt) feleségemmel franciául beszéltünk. Végzetes hiba volt a szövetséges nemzet nyelvével élni: másnap a „parson" (falusi plébános), aki ilyen helyen nagy úrhiszen azért nevezik „parson "-nak, vagyis főszemély- nek –, figyelmeztette a „farmer-"t, akinek házában laktunk, hogy ne adjon többé menedéket német kémeknek! Ezért elhatároztuk, hogy legközelebb, nehogy németeknek nézzenek (ami a „kém-mániá"-val telített levegőben kész veszedelem volt), németül beszélünk. Azonban a , de rettenetesen  korlátolt eszűami, tekintettel 45 évi falusi tartózkodására, talán nem is csoda –  "Parson"  még  folytatta hivatalát. Egy szép napon arra a tudatra ébredt, hogy mi fényjelzésekkel boldogítjuk Sheerneesst! Nagyon rosszul esett neki, amikor házigazdánk arról értesítette, hogy nincs nálunk jelző készülékünk, és hogy Sheerneess angol hadi kikötő! Elárulta a szegény pap földrajzi tudatlanságát és elesett a „Daily Express" kitűzött jutalomdíjától.
Az egyik fiúiskola igazgatója felkért, tartsak egy-két előadást Magyarországról tanítványai és meghívott közönség előtt; hiszen oly ismeretlen az angolokra nézve az az ország, amelynek sorsa akkor, az angol újságok szerint (ez áprilisban volt), az orosz „gőzhenger"-hez volt odaláncolva. Az utolsó előadás után egy idősebb hölgy hálás köszönetét fejezte ki nekem azért, hogy Magyarországot részére felfedeztem ! Kérdezte, hogy csakugyan annyira „európai" az élete; hogy az emberek tényleg civilizált ruhában járnak-e, hogy igazán oly fejlett a zenei és művészeti világa; hogy valóban bátran utazhatnak-e az idegenek? Végre azt a szándékát fejezte ki, hogy a háború után, magas kora ellenére is felkeresi Magyarországot, ha nem lesz az oroszok kezében! Megnyugtattam.
Pedig az oroszokugyancsak az angol lapok szerintaz angolok legfelvilágosodottabb szövetségesei voltak, akiknek intézményeit és kormányrendszerét mintaképül állították oda! Tudom, hogy az a lelkesedés, amely minduntalan kísérte a „gőzhenger" működését, csak mesterséges volt; ezt az egyik rendőrtisztviselővel folytatott beszélgetésem világosan bizonyította. Az illető sehogy sem tudott kibékülni azzal a gondolattal, hogy hazája sorsa a legsötétebb reakció legtipikusabb képviselőjének sorsával oly szoros összefüggésben áll. Ismerte a történetet, és a természetes következményeket le tudta abból vonni. Nagy rokonszenvvel és hozzáértéssel beszélt Magyarországról: legnagyobb meglepetésemre asztalán (pedig váratlanul jöttem utazási engedélyért) Vámbéry, Knatchbull Hugessen, Reich Emil és a Stokes házaspárnak Magyarországról szóló könyveit láttam. Mondta is, hogy egy olyan nemzet életével kíván foglalkozni, amelynek szereplése Európa történetében jogcím arra, hogy előharcosa legyen az igazi kultúrának: nem pedig olyanéval, amellyel való szövetsége Angliára nézve örök szégyenfolt marad. Elő is vette a krími háborúról szóló könyveit, és lelkesedéssel szónokolt arról az időről, amelyben Tennyson felhívása, hogy az „óriás hazug" ellen lépjen fel egész Albion, még nem volt írott malaszt. Sajnálta a régi időket: pedig egészen fiatal volt. Sajnálta a Németországgal való ellenségeskedést: pedig rendőrtisztviselő volt, akire az „ellenséges idegenek" ellenőrzése volt bízva. Undorodott az orosz szövetségtől, és jósolta, hogy nincs messze az időpont, amelyben a jelenlegi jóbarátok mint halálos ellenségek állanak majd szemben egymással. „Hiszen Keleten mindketten nem terjeszkedhetünk", mondta: „és merem állítani, hogy a kultúra érdekében áll, hogy az angol és ne az orosz legyen a hatalom birtokosa Keleten".
Itt ugyan Japán már megelőzte a jelenleg szövetségben álló versenytársakat: azonban a rendőrtisztviselő kifakadása kitűnően jellemzi azt a bizalmatlanságot, amellyel az átlagos angol az orosz szövetségessel szemben viseltetik.
Pedig az Oroszországról szóló, „helyes" szempontból szerkesztett irodalom csak úgy falta a nyomdafestéket: a vasúti állomások „bock-stall-"jai minden héten újabb, még olcsóbb népszerű kiadásokkal kedveskedtek az utazóközönségnek. Még H. G. Wells is felcsapott Oroszország fogadatlan prókátorának: meggyőző tollal megírt könyvével bizonyította, hogy kliense mennyire megelőzte Európát úgy kultúra mint gondolkodás tekintetében; hogy Oroszország győzelme véglegesen biztosítja a kisebb nemzetek „szabadságát", mert oly csodálatos átalakuláson megy keresztül az orosz nép, amely feltétlenül megbuktatja a régi korrumpált rendszert és helyébe emeli a felvilágosodást. Mindenről meggyőzi a gondolkodó olvasót ez a remekmű, csak arról nem, hogy írója valaha is látta volna Oroszországot.
 
 
*
 
Érdekes, hogy Le Queux, aki hitelezői elől a Selfridge cég reklámcsináló irodájába menekült, ahonnan a szépirodalmi reklámcikkeket önti naponta a „Westminster Gazette" és az „Evenig Standard" hasábjaiba, a háború idejére kitűnő üzletnek találta a honfitársainak németfélelmére hivatkozó rémregényeket. Épen arra a német-félelemre, amelyet az ő iskolája talált ki. De hát még Le Queux is kénytelen beismerni, hogy Britanniát más veszedelmek is fenyegetik: pl. az apátia. Mindenesetre az élelmes író újabb kitűnő jövedelmi forrást fedezett fel: honfitársainak önfenntartási ösztönét támadja meg. Remélem, hogy hitelezői is hasznát látják majd vállalkozásának.
 
 
*
 
A hajón történt, az átkelésnél Folkestonetól Boulogne-ba. Rettenetes viharban himbálództunk jobbra-balra: egyik gyermekünk beteg lett; sírt és nem volt módunkban fájdalmát csillapítani. Akkor oda jött hozzánk egy angol tengerész-katona, aki öt hónapon keresztül szenvedte az Északi-tenger borzalmait. Szódavizes üveg volt a kezében: a gyermek előtt letérdelt és megitatta vele a szódavizet, míg arról beszélt, hogy hiszen már csak öt percről van szó, és hogy igazán a vihar nem is vihar. A gyermek azonnal jobban lett: de ez a közkatona nem tágított mellőle addig, amíg a hajó nem érkezett be a boulogne-i kikötőbe. Megható volt a Dél-Afrikába készülő „marine" szeretetteljes ragaszkodása és ápolása. De az a „még öt perc" sehogy sem fért be legkisebb gyermekünk fejébe: annyira nem, hogy a végén meg is kérdezte a katonát, hogy nem volt-e valamikor pap? „Mert", úgymond, „a maga öt   perce olyan mint a prédikátor „utolsó szava".
 
 
*
 
Nem felejtjük el angolországi tapasztalásainkat. Sok kellemetlen emlék is fűződik kényszer-tartózkodásunkhoz: de vannak kedves emlékek is. Ilyen fiam iskolatársainak (angol internátusban töltött 2 hónapot) abbeli törekvése, hogy az ő kedvéért megtanulják Magyarország történetét és földrajzát. Igazi gyermekes lelkesedéssel kezdtek a munkához: még tanáraikat is biztatták. Tudom, hogy legalább ezek között a fiúk között Magyarországnak egyetlen egy ellensége sincs: sőt, magukkal viszik majd a nagy világba azt a szeretetet, amelyet az ebbéli tanulmányaik bennük felébresztett.
Maga az igazgató pedig serkentette ambíciójukat azzal, hogy jutalmat tűzött ki a Magyarországról szóló legjobb értekezésért. Hogy mi volt a pályázat eredménye, nem tudom, mert az értekezések csak a húsvéti szünidő után voltak esedékesek.
 
 
*
 
Még egy kedves emlék marad az a jelenet, amikor egy londoni klub dohányzójában egy aktív miniszter leintette azt a tagot, aki sokatmondó mosoly kíséretében értesítette a jelenlevő társaságot, hogy véleményemet úgy sem lehet komolyan venni, mert hiszen – „ellenséges idegen" vagyok.
 
[Forrás: Élet, VII. évfolyam, 33. szám, 1915. augusztus 15.]
 
Yolland Arthur (1874–1954), angol irodalomtörténész, magyar országos bajnok teniszező, labdarúgó, edző és magyar nemzetközi labdarúgó-játékvezető. 1896-tól élt Budapesten; 1914-1946 között a budapesti tudományegyetemen az angol nyelv és irodalom rendes tanára volt. 1917-ben jelent meg a világ nemzeteit bemutató könyvsorozatban a Magyarországot bemutató angol nyelvű kötete, melyet a Nyugat is méltatott.
 

 

 
 

Hozzászólások 

 
#1 Huey 2017-08-16 14:11
I see you don't monetize your site, don't
waste your traffic, you can earn extra bucks every month
because you've got hi quality content. If you want to know what is the best adsense alternative, type in google:
adsense alternative Mertiso's tips

My web page - 86Edward: https://iamHollis22.blogspot.com
Idézet
 

Szóljon hozzá!

A regisztráció nélküli latógatók hozzászólásait, csak az adminisztrátor ellenőrzése után jelenítjük meg!
Regisztrálj - mielőtt elviszik előled!

Biztonsági kód
Frissítés

Chanson d'automne

Ki van itt?

Oldalainkat 143 vendég böngészi

Bejelentkezett tagok

Nincs