Szórd szét kincseid -
a gazdagság legyél te magad.
(Weöres Sándor)

   
Címlap Az én világom Napok Dollyban Sorscédulák-antológia: Yolland Arthur
Sorscédulák-antológia: Yolland Arthur E-mail
Írta: Cseke Gábor   
2014. június 28. szombat, 14:05
Háborús Anglia életéből
 
 
Furcsa helyzetekbe kerülhet az az „ellenséges idegen", aki nem annak született. Magam is különös helyzetben voltam múlt októberben, amikor az angol lapok a kormány abbeli rendelkezését közölték, hogy az összes katonai korban levő „ellenséges idegen" férfiak kivétel nélkül letartóztatandók és a katonai hatóságoknak rendelkezésére bocsátandók. Természetesen nem tudhattam, hogy a letartóztatás végrehajtása az illető rendőrhatóság belátására van bízva, és hogy az illetékes „Chief Constable" saját felelősségére szabadon hagyhatja azokat az idegeneket, akiket nem tart „veszedelmesek"-nek. Ki voltam téve annak a veszélynek, hogy abban a megyében legyek internálva, amelyben édes bátyám volt a Vörös Kereszt főparancsnoka, egy barátom pedig az igazságszolgáltatás legtekintélyesebb őre. Folyamodtam is minden összeköttetésemhez; unokabátyám, egy magas katonai hivatal viselője; képviselő barátaim; meg mások is biztosítottak arról, hogy itt csakis a „ Chief Constable" belátása segíthet. Kissé aggódva tértem vissza a favershami rendőrségre: ott azonban arról értesültem, hogy a megyei rendőrfőnök utasítást adott, hogy egyelőre nem kell engem letartóztatni.
 
 
*
 
A falu postahivatalában (amolyan vegyeskereskedéssel egybekötött pletykabörze volt) feleségemmel franciául beszéltünk. Végzetes hiba volt a szövetséges nemzet nyelvével élni: másnap a „parson" (falusi plébános), aki ilyen helyen nagy úrhiszen azért nevezik „parson "-nak, vagyis főszemély- nek –, figyelmeztette a „farmer-"t, akinek házában laktunk, hogy ne adjon többé menedéket német kémeknek! Ezért elhatároztuk, hogy legközelebb, nehogy németeknek nézzenek (ami a „kém-mániá"-val telített levegőben kész veszedelem volt), németül beszélünk. Azonban a , de rettenetesen  korlátolt eszűami, tekintettel 45 évi falusi tartózkodására, talán nem is csoda –  "Parson"  még  folytatta hivatalát. Egy szép napon arra a tudatra ébredt, hogy mi fényjelzésekkel boldogítjuk Sheerneesst! Nagyon rosszul esett neki, amikor házigazdánk arról értesítette, hogy nincs nálunk jelző készülékünk, és hogy Sheerneess angol hadi kikötő! Elárulta a szegény pap földrajzi tudatlanságát és elesett a „Daily Express" kitűzött jutalomdíjától.
Az egyik fiúiskola igazgatója felkért, tartsak egy-két előadást Magyarországról tanítványai és meghívott közönség előtt; hiszen oly ismeretlen az angolokra nézve az az ország, amelynek sorsa akkor, az angol újságok szerint (ez áprilisban volt), az orosz „gőzhenger"-hez volt odaláncolva. Az utolsó előadás után egy idősebb hölgy hálás köszönetét fejezte ki nekem azért, hogy Magyarországot részére felfedeztem ! Kérdezte, hogy csakugyan annyira „európai" az élete; hogy az emberek tényleg civilizált ruhában járnak-e, hogy igazán oly fejlett a zenei és művészeti világa; hogy valóban bátran utazhatnak-e az idegenek? Végre azt a szándékát fejezte ki, hogy a háború után, magas kora ellenére is felkeresi Magyarországot, ha nem lesz az oroszok kezében! Megnyugtattam.
Pedig az oroszokugyancsak az angol lapok szerintaz angolok legfelvilágosodottabb szövetségesei voltak, akiknek intézményeit és kormányrendszerét mintaképül állították oda! Tudom, hogy az a lelkesedés, amely minduntalan kísérte a „gőzhenger" működését, csak mesterséges volt; ezt az egyik rendőrtisztviselővel folytatott beszélgetésem világosan bizonyította. Az illető sehogy sem tudott kibékülni azzal a gondolattal, hogy hazája sorsa a legsötétebb reakció legtipikusabb képviselőjének sorsával oly szoros összefüggésben áll. Ismerte a történetet, és a természetes következményeket le tudta abból vonni. Nagy rokonszenvvel és hozzáértéssel beszélt Magyarországról: legnagyobb meglepetésemre asztalán (pedig váratlanul jöttem utazási engedélyért) Vámbéry, Knatchbull Hugessen, Reich Emil és a Stokes házaspárnak Magyarországról szóló könyveit láttam. Mondta is, hogy egy olyan nemzet életével kíván foglalkozni, amelynek szereplése Európa történetében jogcím arra, hogy előharcosa legyen az igazi kultúrának: nem pedig olyanéval, amellyel való szövetsége Angliára nézve örök szégyenfolt marad. Elő is vette a krími háborúról szóló könyveit, és lelkesedéssel szónokolt arról az időről, amelyben Tennyson felhívása, hogy az „óriás hazug" ellen lépjen fel egész Albion, még nem volt írott malaszt. Sajnálta a régi időket: pedig egészen fiatal volt. Sajnálta a Németországgal való ellenségeskedést: pedig rendőrtisztviselő volt, akire az „ellenséges idegenek" ellenőrzése volt bízva. Undorodott az orosz szövetségtől, és jósolta, hogy nincs messze az időpont, amelyben a jelenlegi jóbarátok mint halálos ellenségek állanak majd szemben egymással. „Hiszen Keleten mindketten nem terjeszkedhetünk", mondta: „és merem állítani, hogy a kultúra érdekében áll, hogy az angol és ne az orosz legyen a hatalom birtokosa Keleten".
Itt ugyan Japán már megelőzte a jelenleg szövetségben álló versenytársakat: azonban a rendőrtisztviselő kifakadása kitűnően jellemzi azt a bizalmatlanságot, amellyel az átlagos angol az orosz szövetségessel szemben viseltetik.
Pedig az Oroszországról szóló, „helyes" szempontból szerkesztett irodalom csak úgy falta a nyomdafestéket: a vasúti állomások „bock-stall-"jai minden héten újabb, még olcsóbb népszerű kiadásokkal kedveskedtek az utazóközönségnek. Még H. G. Wells is felcsapott Oroszország fogadatlan prókátorának: meggyőző tollal megírt könyvével bizonyította, hogy kliense mennyire megelőzte Európát úgy kultúra mint gondolkodás tekintetében; hogy Oroszország győzelme véglegesen biztosítja a kisebb nemzetek „szabadságát", mert oly csodálatos átalakuláson megy keresztül az orosz nép, amely feltétlenül megbuktatja a régi korrumpált rendszert és helyébe emeli a felvilágosodást. Mindenről meggyőzi a gondolkodó olvasót ez a remekmű, csak arról nem, hogy írója valaha is látta volna Oroszországot.
 
 
*
 
Érdekes, hogy Le Queux, aki hitelezői elől a Selfridge cég reklámcsináló irodájába menekült, ahonnan a szépirodalmi reklámcikkeket önti naponta a „Westminster Gazette" és az „Evenig Standard" hasábjaiba, a háború idejére kitűnő üzletnek találta a honfitársainak németfélelmére hivatkozó rémregényeket. Épen arra a német-félelemre, amelyet az ő iskolája talált ki. De hát még Le Queux is kénytelen beismerni, hogy Britanniát más veszedelmek is fenyegetik: pl. az apátia. Mindenesetre az élelmes író újabb kitűnő jövedelmi forrást fedezett fel: honfitársainak önfenntartási ösztönét támadja meg. Remélem, hogy hitelezői is hasznát látják majd vállalkozásának.
 
 
*
 
A hajón történt, az átkelésnél Folkestonetól Boulogne-ba. Rettenetes viharban himbálództunk jobbra-balra: egyik gyermekünk beteg lett; sírt és nem volt módunkban fájdalmát csillapítani. Akkor oda jött hozzánk egy angol tengerész-katona, aki öt hónapon keresztül szenvedte az Északi-tenger borzalmait. Szódavizes üveg volt a kezében: a gyermek előtt letérdelt és megitatta vele a szódavizet, míg arról beszélt, hogy hiszen már csak öt percről van szó, és hogy igazán a vihar nem is vihar. A gyermek azonnal jobban lett: de ez a közkatona nem tágított mellőle addig, amíg a hajó nem érkezett be a boulogne-i kikötőbe. Megható volt a Dél-Afrikába készülő „marine" szeretetteljes ragaszkodása és ápolása. De az a „még öt perc" sehogy sem fért be legkisebb gyermekünk fejébe: annyira nem, hogy a végén meg is kérdezte a katonát, hogy nem volt-e valamikor pap? „Mert", úgymond, „a maga öt   perce olyan mint a prédikátor „utolsó szava".
 
 
*
 
Nem felejtjük el angolországi tapasztalásainkat. Sok kellemetlen emlék is fűződik kényszer-tartózkodásunkhoz: de vannak kedves emlékek is. Ilyen fiam iskolatársainak (angol internátusban töltött 2 hónapot) abbeli törekvése, hogy az ő kedvéért megtanulják Magyarország történetét és földrajzát. Igazi gyermekes lelkesedéssel kezdtek a munkához: még tanáraikat is biztatták. Tudom, hogy legalább ezek között a fiúk között Magyarországnak egyetlen egy ellensége sincs: sőt, magukkal viszik majd a nagy világba azt a szeretetet, amelyet az ebbéli tanulmányaik bennük felébresztett.
Maga az igazgató pedig serkentette ambíciójukat azzal, hogy jutalmat tűzött ki a Magyarországról szóló legjobb értekezésért. Hogy mi volt a pályázat eredménye, nem tudom, mert az értekezések csak a húsvéti szünidő után voltak esedékesek.
 
 
*
 
Még egy kedves emlék marad az a jelenet, amikor egy londoni klub dohányzójában egy aktív miniszter leintette azt a tagot, aki sokatmondó mosoly kíséretében értesítette a jelenlevő társaságot, hogy véleményemet úgy sem lehet komolyan venni, mert hiszen – „ellenséges idegen" vagyok.
 
[Forrás: Élet, VII. évfolyam, 33. szám, 1915. augusztus 15.]
 
Yolland Arthur (1874–1954), angol irodalomtörténész, magyar országos bajnok teniszező, labdarúgó, edző és magyar nemzetközi labdarúgó-játékvezető. 1896-tól élt Budapesten; 1914-1946 között a budapesti tudományegyetemen az angol nyelv és irodalom rendes tanára volt. 1917-ben jelent meg a világ nemzeteit bemutató könyvsorozatban a Magyarországot bemutató angol nyelvű kötete, melyet a Nyugat is méltatott.
 

 

 
 

Hozzászólások 

 
#492 Edwardo 2021-10-21 18:56
I am regular reader, how are you everybody? This piece of
writing posted at this website is really fastidious.



my website - ซื้อหวยออนไลน์: https://player.me/huayvips/about
Idézet
 
 
#491 Nelson 2021-10-21 14:38
I don't know whether it's just me or iff everybody else experiencing
problems with your website. It looks like some of the written text on your content are running off the screen. Can somebody else please prfovide feedback and let me know if this iss happening too tgem as well?

This could be a problem with my browser because I've had this
happesn before. Thanks

Here is my web page :: cbd vs whole hemp extract: https://bibliocrunch.com/profile/SylviaSilver7/
Idézet
 
 
#490 Milo 2021-10-18 05:53
Ohio – Ohio Property of Representatives passed a bill in late May 2020 to legalize sports betting in the state.


Review my web site: check here: https://kingdomsofold.wiki/index.php/Powerball
Idézet
 
 
#489 Tobias 2021-10-16 23:30
It is appropriate time to make some plans for the future andd
itt is time to be happy. I have read this ost and
if I could I wish to suggest yyou some interesting things or tips.
Perhaps youu could write next articles referring to this article.
I wnt to read even more things about it!

Visit mmy website: www.bust-bookmark.win: https://www.bust-bookmark.win/6-stunning-specifics-about-video-game-servers-advised-by-an-knowledgeable
Idézet
 
 
#488 Normand 2021-10-16 14:17
I think this is one of the most important info for me. And
i am glad reading your article. But wanna remark on some general things,
The website style is ideal, the articles is really nice : D.
Good job, cheers

Stop by my homepage; correct diet: http://forexiq.net/forexiqproblog/?wptouch_switch=desktop&redirect=http%3a%2f%2fhaisen.sakura.ne.jp%2Fob%2Fyybbs3%2Fyybbs.cgi
Idézet
 
 
#487 Letha 2021-10-12 00:11
Thanks , I've recently been looking for information about this subject for a while and yours is the greatest I've found out so far.
However, what about the conclusion? Are you certain about
the source?

My blog; read more: https://jl.ms/3XzH85
Idézet
 
 
#486 Abbie 2021-10-11 05:57
What i don't understood is if truth be told how you are no longer actually a lot more well-appreciated than you may be now.

You are very intelligent. You realize therefore considerably relating to this subject, made me for my part consider it from so many various
angles. Its like women and men are not fascinated until it is one thing to accomplish with Lady gaga!
Your individual stuffs nice. All the time care for it up!

Visit my blog post read more: https://jl.ms/3LCpWQ
Idézet
 
 
#485 Lane 2021-10-08 21:57
Amongst Joomla’s advantages could be the large number
of no cost exts brought to life by its person local community.


my web sife - wp-cache-speed-Plugin.tk: https://wp-cache-speed-Plugin.tk/optimization-images-wordpress/hubpages-operation-search-engine-optimization-recommendations/
Idézet
 
 
#484 Kelli 2021-10-08 16:54
Project ffor Shubham J. Minor tweaks too existing wordpress website includes speed optimization. (Budget: $10 - $30 USD,
Jobs: CSS, HTML, PHP, Website Design, WordPress)

Look at my site optimization plugin in wp: https://how-to-fix-slow-wp-site.ml/best-plugin-to-speed-up-wp-site/godaddy-hubpages-swiftness-tool-reviewed-at-my-home-in-bradenton/
Idézet
 
 
#483 Wendy 2021-10-07 10:14
— Qarau (@QarauTheScrib e)July 12, 2012
Still it harmonizes with HP, when i use google internet markeyers reegular to
find out my search content material and issues and it's also through the
sitemap that we understand this data.

Here is my homepage; check my wordpress site speed: https://howtoincreasesitespeedinwp.gq/wordpress-pagespeed-optimieren/accelerate-wordpress-website-plugin-lacie-barajas/
Idézet
 
 
#482 Louann 2021-09-30 05:58
Pretty nice post. I just stumbled upon your blog
and wanted to say that I've really enjoyed browsing your blog
posts. After all I will be subscribing to your rss feed and I hope
yoou write again soon!

Feel frfee to surf to my homepage: www.gardinenwelt-angelina.de: http://www.gardinenwelt-angelina.de/user/markjacket50/
Idézet
 
 
#481 Leola 2021-09-29 23:39
Find out the newest lottery final results for People's Postcode
Lottery.

My website; 파워볼분석: https://jl.ms/3QpYgd
Idézet
 
 
#480 Pat 2021-09-28 01:57
I'm very ploeased to discover this page. I waqnt to to thank you for your time for this wonderful read!!
I definitely appreciated every part of iit and I have you bookmarked to look at new information in your site.


Visit myy site: Viasil: http://howtoincreasepenissize.info
Idézet
 
 
#479 Jerrell 2021-09-27 22:06
I'm gone to convey my little brother, that he should also pay
a quick visit this blog on regular basis to obtain udated from most recent news update.



My web site ... Viasil: http://howtoincreasepenissize.info
Idézet
 
 
#478 Grant 2021-09-27 17:38
Howdy would you mind saring which blog platfotm you're using?
I'm going to start my own blog in the near future but I'm having a tough time deciding between BlogEngine/Wordpress/B2evolution and
Drupal. The reason I ask is because your design annd stye seems different then most blogs and I'm looking
for something completely unique. P.S My apologjes for being off-topic buut I
had to ask!

Feel free to visit my webb page Viasil: http://howtoincreasepenissize.info
Idézet
 
 
#477 Merle 2021-09-27 16:52
I don't even know how I ended up here, but I thought this post was good.
I do not know who you are but definitely you're going to a famous blogger if you aren't already ;
) Cheers!

Feel free to visit my web blog ... Viasil: http://howtoincreasepenissize.info
Idézet
 
 
#476 Dewayne 2021-09-27 15:43
Hello, I enjoy reading all of your article post. I like tto write a little
comment to support you.

Feel free to visit my website; Viasil: https://howtoincreasepenissize.info/viasil-review-pill-against-erectile-dysfunction/
Idézet
 
 
#475 Joeann 2021-09-27 14:26
It's a pity yoou don't have a donate button! I'd most certainly donate to thks excellent blog!
I suppose for now i'll settle for book-marking and adding your
RSS feed to my Googble account. I look forward to fresh updates and will
talk about this site with mmy Facebook group. Talk soon!

Check out my blpog :: Viasil: http://howtoincreasepenissize.info
Idézet
 
 
#474 Jeffrey 2021-09-27 13:47
Hello woul you mind stating which blog platform you're using?
I'm looking tto start my own blog in the near future
but I'm having a difficult time making a decision between BlogEngine/Wordpress/B2evolutionand Drupal.
The reason I ask is because your layout seems different then most blogs aand I'm looking for something completely unique.
P.S My apologies for being off-topic but I had to ask!



my webpage: Viasil: https://howtoincreasepenissize.info/viasil-review-pill-against-erectile-dysfunction/
Idézet
 
 
#473 Giselle 2021-09-27 12:34
Whoa! This blog looks exactly like my old one!
It's oon a entirely different subject but it
has pretty much the same layout and design. Excellent choice of colors!


Feel free to surf to my web-site Viasil: http://howtoincreasepenissize.info
Idézet
 
 
#472 Dianna 2021-09-27 11:39
Aw, this was an exceptionally good post. Taking a few minutes and actual effort to produce a
top noktch article… but what can I say… I procrastinate
a whole lot and never manage to get anything done.



my web site ... Viasil: http://Howtoincreasepenissize.info/
Idézet
 
 
#471 Corrine 2021-09-27 11:17
Undeniably consider that wuich you said. Your
favorite rezson seemed to be on the web tthe simplest factor
to take into accout of. I say to you, I definitely get irked at
the same time as other peoplle consider issues tuat they plainly
don't understand about. You controlled to hit the nail upon the top andd also
outlined out the enire thing with no ned side-effects, people can take a signal.

Will probably be back to get more. Thanks

Also visit my page :: Viasil: https://howtoincreasepenissize.info/viasil-review-pill-against-erectile-dysfunction/
Idézet
 
 
#470 Errol 2021-09-27 10:54
Everything typed was very logical. But, think about this,
suppose you added a little information? I mean, I don't wish to tell youu how to ruun your
website, but suppose you added a title too possibly
get folk's attention? I mean Sorscédulák-antológia:
Yolland Arthur is kinda boring. You might glance att Yahoo's home page aand watch how they reate news headlines to grab
viewers to open tthe links. Youu might add a video orr a related picture or
two too get readers interested about what you've written. Justt
my opinion, it might make your posts a little livelier.


Here is my web-site - Viasil: https://howtoincreasepenissize.info/viasil-review-pill-against-erectile-dysfunction/
Idézet
 
 
#469 James 2021-09-27 07:59
We're a gaggle of volunteers and opening a new scheme in our community.
Your website offeredd us with useul info to work on. You have done an impressive process and our entire community will be thankful to you.


My blog ... Viasil: https://howtoincreasepenissize.info/viasil-review-pill-against-erectile-dysfunction/
Idézet
 
 
#468 Crystle 2021-09-27 07:34
Hi there, for all time i used to check wweblog posts here early in the dawn, since i live too gain knowledge of more and more.


Here is my blog :: Viasil: https://howtoincreasepenissize.info/viasil-review-pill-against-erectile-dysfunction/
Idézet
 

Szóljon hozzá!

A regisztráció nélküli latógatók hozzászólásait, csak az adminisztrátor ellenőrzése után jelenítjük meg!
Regisztrálj - mielőtt elviszik előled!

Biztonsági kód
Frissítés

új-iVisz

 

Üze-net

"Akinek két ruhája van, az egyiket adja oda annak, akinek egy sincs." Lk 3.12

Sziamagyarország!

Nyomj egy sziát!
A megnyíló ablakban láthatod
a sziák számát.

Közös ivisz-regények

A leghatalmasabb szuperhős
Zulejka

3 szavas mese

Sziasztok smiley
Ez egy jó játék, szabályok:
-csakis 3 szóból állhat amit írsz,
-kétszer nem írhatsz egymás után,
-az "a"betű nem számít szónak.

Én kezdem:
Egyszer volt hol...

Ki van itt?

Oldalainkat 1642 vendég böngészi

Bejelentkezett tagok

Nincs