Aki először lép a rendszerbe, annak minden új, minden izgi, minden heppi. Aki már jó ideje részese a rendszernek, az mindent másképp lát.

Nem azért, mert már megfáradt, megcsontosodott, unja az egészet…! Lehet, hogy ezért is, de ezeken túl azért is, mert egyszerűen lát!

Aki már régen része a rendszernek, annak el kell fogadnia, hogy a régi dolgok nem hozhatók vissza, bármennyire is jók voltak a maguk idejében, és bármennyire is jó volna alkalmazni őket a mai korra!

Az akkor volt, most meg ez van.

Most kaptuk, most oldjuk meg a leckénket!

A mából egykettőre tegnap lesz.

Akkor hát miért nem élünk a jelenben?

Miért tétovázunk?

Az idő elszalad mellettünk így is, úgy is!

És az életünk?

Akkor nem lenne jobb benne lenni a saját életünkben? Nem csupán szemlélői, hanem részesei is lehetnénk az egyszeri csodának!

A külső világot csak nagyon kicsi eséllyel változtathatjuk meg! És a belső világunkat? Ennek a változásnak egy ici-picivel nagyobb az esélye, még ha ez a változás küzdelmesnek, olykor lehetetlennek tűnik is.

Nem alapvető változásra gondolok. Csak arra, hogy látjuk magunkat a világban, tudjuk, hol vagyunk, tudjuk mik vagyunk és tudjuk, hogy kik vagyunk. Azt is tudjuk, hogy hol a helyünk, és így gondolkodunk magunkról. Csak annyit igazítsunk magunkon, hogy ott legyünk, ahol lennünk kell. Lehet, hogy csak egy mozdulat szükséges, hogy a dolgok a helyükre billenjenek, lehet, hogy több is. De meg kell próbálni!

Velünk együtt talán nem változik a külső világ?

Érdemes próbálkozni?

Döglött ügyek?