Der Tunnel

Ez az eredeti címe annak a novellának, ami fél évszázada került a kezembe, mint a polgári világ jelenkori irodalmának ellentmondásos terméke. Szerzője Friedrich Dürrenmatt, a svájci irodalom világnagysága. Az írást a Nagyvilág hozta, egy bevezető cikkel, amelyben jól elverték a port írón és művén... De legalább mi is elolvashattuk. A novellában annyi történik, hogy a mesélő vonattal ingázik munkahelyére, s beérkezés előtt át kell menniük egy alagúton. Amely aznap valahogy nem akar véget érni. Hősünk egy idő után riasztja a kalauzt, aki meghúzza a vészféket - hiába; majd ketten végigmennek a szerelvényen, hogy a mozdonyig jutva megfejthessék a kissé hosszúra nyúlt alagút titkát. Ami nem sikerül nekik, de megtudják: a vezető fülkében nincs senki! A kalauz végszava: "„Nem tudom, hogyan jutottunk ebbe az alagútba, nincs rá magyarázatom. De kérem, gondolja meg: sínen haladunk, az alagútnak vezetni kell valahová. Semmi sem bizonyítja, hogy valami nincs rendben az alagúttal, kivéve persze, hogy nem ér véget.”... Most képzeljük el: azóta eltelt ötven év, s a szerelvény csak robog, robog!

Elégedettség

A rádióadás műsorvezetői, akiket nap mint nap hallgatok, ezen a héten arra biztatták a hallgatókat, hogy lehetőleg arról telefonáljanak be: mi az, ami miatt személy szerint elégedettek. Elgondolkoztam, mit is mondhatnék, ha nekem kellene a kagylóba szólnom, de nem jutott eszembe semmi. Talán csak néhány pillanat derűsen felizzó hangulata... egy szerencsésen megtalált szófordulat... egy csöndes Zorán-dal... Nem is tudom... Igen, egy jó dal biztosan megteszi!

Pártkatona

Gyanakodva ízlelem ezt a mind sűrűbben használt kifejezést és próbálom elképzelni, milyen is lehet a robotképe - a médiából ismert reakciók alapján. Úgy látom, a definíció pofonegyszerű: aki nem ért velem egyet, az pártkatona. A túlsó árokban...

Háry János

Kedvelem a hantáit, mert duzzadnak a fantáziától. Amikor lódít, tudjuk, hogy fele (mit fele? negyede!) se igaz, de szeretjük hallgatni blőd túlzásait. Istenem, bár tudnék úgy hazudni, mint ő! Hogy el is higgyék: valóban megkergettem Napóleont... Aki nem hiszi, járjon utána!

Ilyen a természet

Egész éjjel havazott. Most bokáig ér. Egy hosszan elnyúló üzlet előtt egy férfi nekihevülten szórja a sót. Két marékkal. Az eredmény: szörcsögő latyak, ide-oda csúszkálás a síkos aszfalton. Látványos szlalomja után valaki rászól a sószóróra: lapát kellene ide. A só helyett... A férfi vállat von: neki azt mondták, szórja szét ezt a "csúszásgátlót". Jóember - így a szlalomozó -, hát nem látja? Ettől csúszik csak igazán! Újabb vállvonás: micsinájjunk, ha ilyen a természet!

Új olvasmány

Új olvasnivalót veszek le a polcról: egy pasasról szól, aki egy nyilvános vécében fekszik a padlón és azon töpreng, ki ő valójában. Ahogy halad előre a cselekmény és mind jobban feldereng előtte megsejtett múltjának egy-egy morzsája, úgy ölt bennem testet a gyanú, majd később a bizonyosság, hogy ezt a könyvet már olvastam. De mikor? És mi lehet a folytatásban? Mi a végkifejlet? Egyelőre még nincsenek válaszaim...

66 vagy 99

66 éves költő barátom verset írt, amelyben felhívta a Teremtő figyelmét, nehogy véletlenségből fordítva olvassa le éveinek számát, s a 99-et elégségesnek találván, kiállítsa számára a túlvilági menlevelet. A továbbiakban majd kiderül, hogyan fogadták odafent a szokatlan folyamodványt, de azt gyanítom, hogy a végső obsitot látatlanban adják - ahogy esik, úgy puffan.