Az általános iskola alsó tagozatos énekkönyvemben (volt?) található. Az interneten
bukkantam rá, nem mondom, hogy véletlenül, csupán azt, hogy évtizedekig lappangott
bennem, tudtam, hogy van, hogy nem csupán rögeszme. Sehogyan sem jutott eszembe, noha
dallama hébe-hóba belém költözött, elandalított. Aztán egy részlet, akár a villám, beugrott,
gyorsan feljegyeztem, és elindult az ekkor már nem túl nehéz kutató munka. Egy, a Márton-
napra emlékező honlapon leltem rá. Célomnak a november 11. és 12. felelt meg, amelyek
bár több mint egy hónappal megelőzik karácsony első napját, a kis dal számomra Federico
García Lorcára emlékeztető hangulata karácsonyi üdvözletre kényszerít. (Szerzőjét, címét
nem ismerem.)

Ködtől fátyolos a szemhatár,
Régen tovatűnt a forró nyár.
Szürke álom ül a tájon,
Lelkünk dideregve fényre vár.
Búsan tekereg az őszi szél,
Hosszú köpenyege földig ér.
Hajnal óta, minden útra,
Lassan szemereg az ólmos dér.

[Az őszre utalás ne tévesszen meg senkit! Látjuk, a versben (dalban) megidézett világ
közelebb van ahhoz, mint az idei (eddigi) „telünk”. Reménykedhet, aki – mint én – imádja a
telet.]

KELLEMES KACSÁCSONYT MINDŐNKNEK!