Miközben éjfél előtt húsz perccel a feleségemmel egy műanyag zsákba belehelyeztük, anyám mondata jutott eszembe, amikor szolnoki kórházban meglátta vízbe fulladt unokabátyámat (azóta, haj, ha a holtak nem öregednek, jócskán az öcsém): „Be volt rakva egy nylonzsákba, olyan volt, mint egy bontott csirke.” Máskor szomorúan mosolyogtam volna, most még jobban telítődött könnyel a szemem. Egyikünk sem vallásos, a szó hétköznapi értelmében, ennek ellenére egy zacskó kitekatot tettem mellé, feleségem egy kis mécset gyújtott a lelkéért. Végig gondoltam az együtt eltöltött 14 és fél évet, vélem, Kató is, bár ő egy könyvbe „feledkezett”. Sokáig ébren voltunk. Nem álmodtam oroszlánokról. Talán majd ő.