Nem mentem el a temetésére, nem mintha rossz viszonyban lettünk volna, hanem mert Soós Károly – a Vizeim Karcsija – temetésén megfogadtam, hogy csak olyannak a gyászszertartásán veszek részt, aki Nagy Lajosnál is közelebb állt a szívemhez. Két miniatűrömben szerepel (16. Hej, horgászok, horgászok, 42. Nevek 2.) Íme, a harmadik, talán az utolsó.

Ha – és ez egy időben gyakran megesett – új pultos érkezett, Bundásként vagy Bundiként mutatkozott be. (Én magamban csak Mr. Bursnek neveztem sovány testalkata és fizimiskája alapján a Simpson család egyik figurája után.) Ennyit és csak ennyit a becenevéről.

67 éves volt, amikor meghalt. A múlt hét csütörtökén temették. Bádogos volt a szakmája, gyakran mesélt élményeiről. Nem ő az oka, hogy egyre sem emlékszem. Miként – pedig biztosan beszélt róluk – családjára sem, csupán egy unokájára, akinek újszülött kori fényképét büszkén mutogatta. (Meg is hívott egy italra néhányunkat.)

Két szenvedélyéről tudok. Az egyik – amíg engedélyezték – a nyerőautomata volt. Szecskó Janival együtt is játszottak. (Bán Mihály Jani epés megjegyzése: „Ha félóráig nem mehetnének a géphez, megbolondulnának!”) Nem nagy összegben játszott, de ha viszonylag sokat nyert, akkor is meghívott minket. Másik rendíthetetlen kedvtelésérő, a horgászatról már írtam.

Nem szoktunk elvontabb témákról beszélgetni, nem tudom, volt-e hite. Ha igen, hittelenül (Lásd Adyt vagy József Attilát) is kívánom neki, lelje meg a nagy halat ott, a túloldalon is!