Szórd szét kincseid -
a gazdagság legyél te magad.
(Weöres Sándor)

Egy pici (kisolga) E-mail
Írta: Csukásné Kis Olga   
2013. szeptember 07. szombat, 08:29

Egy pici…, amitől megváltozik a lényeg.

Sokszor azt gondoljuk, hogy hiába teszünk bármit, semmi hatása nem lehet.

Pedig ez nem így van!

Bármit teszünk, az hatással van valamire, valakire. Sőt, ha nem teszünk, az is! Ezért jobb tenni és előre eltervezni a hatást, ami persze egyáltalán nem biztos, hogy bekövetkezik, mint nem tenni semmit, csak várni. Akkor egész biztosan csupán szemlélői lehetünk a történteknek.

De mit is tehetünk?

Mutathatunk példát az életünkkel, a helyzetmegoldásainkkal. Ez csak nagyon összetetten, nagyon nagy absztrakcióval értelmezhető. Mondjuk, a gyerekünk képes lehet rá. Tehát megéri.

Elmondhatjuk, amit helyesnek gondolunk. Ez máris lepereghet, és roppant unalmasnak is tűnhet, de lehet, hogy egy idő elteltével hatni fog. Próbálkozhatunk vele.

Le is írhatjuk, amit jónak tartunk, de kevés az írástudó és az olvasni tudó ember. Azért vannak kivételek! Megkísérelhetjük.

Akkor hát mi az a pici, amitől megváltozik a lényeg?

Mivel hatunk másokra?

Talán pontosan tudjuk, hogy mi kell neki, és szelíden arra tereljük, vagy meglökjük egy kicsit, ha nem akarja érteni!?

Átvesszük a hullámhosszát, érezzük az érzéseit, de ugyanakkor kívülről is látjuk, és tudjuk, hogy valójában mi a szükséglete, és arra felé irányítjuk.

Van egy pici közös szál két ember között, amin keresztül hatni tudunk. El kell érni, hogy ez a szál összekössön! Hogy a szál másik végéről érzékeljenek minket!

Hitelesnek kell lennünk, hogy elfogadják a meglátásainkat!

Aztán adhatunk magunkból egy picit.

Lehet, hogy ebből valaki ebből felfog egy picit. Lehet, hogy nem.

Mi megpróbáltuk.

Lehet, hogy valaki jeleket keres. Lehet, hogy a mieinket találja meg.

Ez már nem pici!

 

új-iVisz

 

Üze-net

"Akinek két ruhája van, az egyiket adja oda annak, akinek egy sincs." Lk 3.12

Sziamagyarország!

Nyomj egy sziát!
A megnyíló ablakban láthatod
a sziák számát.

Közös ivisz-regények

A leghatalmasabb szuperhős
Zulejka

3 szavas mese

Sziasztok smiley
Ez egy jó játék, szabályok:
-csakis 3 szóból állhat amit írsz,
-kétszer nem írhatsz egymás után,
-az "a"betű nem számít szónak.

Én kezdem:
Egyszer volt hol...

Ki van itt?

Oldalainkat 892 vendég böngészi

Bejelentkezett tagok

Nincs