Szórd szét kincseid -
a gazdagság legyél te magad.
(Weöres Sándor)

Madár (Kisolga) E-mail
Írta: Csukásné Kis Olga   
2013. június 05. szerda, 08:45

A minap gyúrtam egy madarat. A lényege már készen van, de még sokat kell simogatni, hogy az legyen, aminek gondolom. Szerintem szép lesz!

Még nincs szárnya. De minek is, ha úgysem röpül el?

Még nincs szeme. De minek is, ha úgyis befelé figyel?

Még nincs lába. De minek is, ha sehova sem megy el?

A formája nemes, egyszerű, önmagáért való, de egyben kitörni vágyó, másoknak megmutatkozó.

Jó lenne, ha ez a madár Elekes Ferenc ablakára szállna!

Mert tervezek neki szárnyakat.  Madár szárnyak nélkül…

Jó lenne, ha ebből az ablakból ez a madár csak úgy szemlélődne!

Mert szemet is tervezek neki. Madár szem nélkül…

Ez a madár nem nézné a levetett holmikat a székre halmozva, csak azt látná, aki oda tette azokat, és tudná, hogy miért.

Ennek a madárnak nem tervezek lábakat, de mégis oda tipegne, pont arra a helyre, ahová kell, és pont azt nézné meg, amit látni kell.

Ennek a madárnak olyan részt sem tervezek, amivel bármire is potyogtatni tudna. De azért ez a madár mindenre oda pottyantana, ami a számára nem fontos.

Ezt a madarat úgy tervezem, hogy egyensúlyban legyen. Hogyha leteszem, ne billegjen, csak legyen meg szép nyugalomban.

Azért egy alátámasztást is készítek a madárhoz, ami az arányaival összhangban áll, és a madár súlypontja alatti részhez illeszkedik. A madarat és az alátámasztást nem építem egybe, hogy megmaradjon a játékossága.

Ezt a madarat röppentem Elekes Ferenc udvarába. Tipegjen át a küszöbén! Nézze meg, mit működik Elekes Ferenc?! Vidítsa fel! Értesse meg vele, hogy roppant szeretné tudni, amit gondol, és szeretné olvasni, hallani, ahogy azt megfogalmazza!

Aztán ez a madár csak üljön meg Elekes Ferenc ablakában, és csak nézzen, és csak lásson egy embert a fényben.

Ilyennek szeretném ezt a madarat!

 

új-iVisz

 

Üze-net

"Akinek két ruhája van, az egyiket adja oda annak, akinek egy sincs." Lk 3.12

Sziamagyarország!

Nyomj egy sziát!
A megnyíló ablakban láthatod
a sziák számát.

Közös ivisz-regények

A leghatalmasabb szuperhős
Zulejka

3 szavas mese

Sziasztok smiley
Ez egy jó játék, szabályok:
-csakis 3 szóból állhat amit írsz,
-kétszer nem írhatsz egymás után,
-az "a"betű nem számít szónak.

Én kezdem:
Egyszer volt hol...

Ki van itt?

Oldalainkat 561 vendég böngészi

Bejelentkezett tagok

Nincs