Szórd szét kincseid -
a gazdagság legyél te magad.
(Weöres Sándor)

   
Címlap Az én világom Szegény ember konyhája Szegény ember konyhája - Máktorta
Szegény ember konyhája - Máktorta E-mail
Írta: Timi   
2013. március 26. kedd, 11:22

 

Stahl Judit főzős műsorában láttam ezt a kihagyhatatlan máktortát.

Először is megsütjük a torta alapjait:

Öt tojás fehérjét és sárgáját szétválasztjuk. A fehérjéből egy csipet sóval kemény habot verünk. A sárgáját huszonöt deka cukorral, öt deka vajjal és egy citrom reszelt héjával alaposan kikeverjük. Majd hozzáadunk húsz deka mákot, késhegynyi őrölt szegfűszeget és a tojásfehérje felét. Jól összedolgozzuk aztán a tojásfehérje másik felével már óvatosabban keverjük össze. Tortaformába öntjük és megsütjük.  Ezt kétszer kell végigjátszanunk, ugyanis egyik lesz a tortánk alja, a másik a teteje.

Szilvalekvárt egy tálba tesszük, adunk hozzá néhány kanál rumot és összemelegítjük.  Ezt kenjük az egyik lapunkra úgy, hogy mindenfelé jusson bőven. Beborítjuk a másikmákos lappal és kezdhetünk a máz elkészítéséhez.

Porcukrot annyi frissen facsart citromlével keverünk össze, hogy sűrű, de folyós legyen. Zacskóba kanalazzuk, majd a zacskó csücskét levágjuk. Ezzel csorgatunk vonalakat, rácsokat a sütinkre. Hagyjuk egy kicsit szilárdulni, készen is van:)

 

új-iVisz

 

Üze-net

"Akinek két ruhája van, az egyiket adja oda annak, akinek egy sincs." Lk 3.12

Sziamagyarország!

Nyomj egy sziát!
A megnyíló ablakban láthatod
a sziák számát.

Közös ivisz-regények

A leghatalmasabb szuperhős
Zulejka

3 szavas mese

Sziasztok smiley
Ez egy jó játék, szabályok:
-csakis 3 szóból állhat amit írsz,
-kétszer nem írhatsz egymás után,
-az "a"betű nem számít szónak.

Én kezdem:
Egyszer volt hol...

Ki van itt?

Oldalainkat 278 vendég böngészi

Bejelentkezett tagok

Nincs