Egy koncertre menés kalandos története

Velem valahogy mindig történik valami…

Ott tartottam, hogy jött az órarend, mikor, milyen óra, kivel, hol.. Ezután nem sokkal Klári meghívott egy koncertre is, mármint A Luxemburg koncertre:) De 22.-én este hétig statisztikán leszek, óhjajj. A statisztika volt ennek a félévnek a mumusa, most mi legyen? Legkésőbb fél négykor jön busz hazafelé.  Kaptam meghívót fészbúkon is, én mennék, de a statisztika nem enged, siránkoztam magamban. Lesz még koncert máskor is, nos ez nem vígasztalt különösképpen. Pár nap múlva jött egy ímél a Tanárnőtől, mit szólnék, ha délelőtt lenne a statisztika, még a jelzőszámok előtt. Először nem akartam hinni a szememnek, ekkora mázlit:) Gyorsan visszaírtam, hogy én azt nagyon-nagyon szeretném.  Aztán jó pár nap múlva, jött a levél, hogy ok. fele reggel lesz a másik fele háromkor. Jó, gondoltam, a másik feléről eljövök és csak félig bukok meg, az kibírom.  Bevallom én most már vártam azt a nyugodalmas két napot:)) Első nap társadalomtörténet agyhalálig. Este felfedeztem, hogy van wifi a kollégiumban, így már tudok beszélni csevegőn a gyerkőcökkel. Másnap annak és rendje és módja szerint beértem a suliba, bár  az úton egy kis kóla a hátamra dőlt, igen a hátamra.. Este vettem a Spárban, aztán nem fogyott el, ezért beleöntöttem egy kis befőttes üvegbe, és betettem a táskámba, mert a kétliteres palack nem fért be. A kóla a széndioxidtól felbuzdulva, a táskámon átszivárogva a kabátomon kötött ki. Egy bácsi jött velem szemben az utcán, „Milyen jó magát látni” örült nekem mikor szembe jött, aztán hátulról kiabált, hogy vizes a kabátom, valami biztos ráfolyt, na hurrá. Pont úgy néztem ki, mint aki bepisilt.. Kidobtam az első kukába a dezertőr kóla maradékát. Aztán meg a suli közelében úgy tűnt, mintha az egyik csoporttársam szeretne elkerülni, hátulról jött és próbált nagyon nem észrevenni.. Még ilyet, nem szobatisztának látszani gáz. A múltkor fél termosz tea dőlt az ölembe a buszon, de mire leszálltam szerencsére megszáradt. A kabátom is megszáradt az első statisztika végére. A büfében voltam, amikor egyik másodéves felajánlotta elvisz Soltig. Soltról negyed nyolckor jön haza busz és maradhatok a mumus statisztikán,  így nem kell izgulnom, hogy a jelzőszámok majd időben véget érjen. Így is történt, öten mentünk, előttem még három lányt kellet Ferinek célba juttatni. Közben beszélgettünk, az idő meg ment. Egyszer csak megszólal, hogy késésben vagyunk, rá kell lépni. Addig sem mentünk lassan, mondjuk én is szerettem volna elérni a buszt. Amikor már a ködben száguldoztunk, arra gondoltam,  ha már meg kell halnom nem biztos, hogy most és így szeretnék kimúlni. Néptelen út, hideg nyirkos köd, sötét, kettesben egy idegennel, mit mondok otthon Anyámnak…  Persze nem hangosan gondoltam, szerintem Feri nagyon jól vezet, csak hát azért mégis eszembe jutott.  Odaértünk épségben, negyed előtt öt perccel Soltra.  A busz is jött, lassan, de nagyon lassan tovább vánszorogtunk vele a ködben.  Aztán egyszer csak a Kilele lépcsőin találtam magam,éppen  botorkáltam lefelé. Először az ismerős hangok és azután végre ismerős arcok! Ideértem, juhhéjj! :)