Erdőben járva
A madarak csicsergése köszönt és a levelek között a szél suttog valamit. Szavát nem érthetem, hiába zajong körülöttem. A fák kérge pattan néha, és ropog az avar, messzi léptek alatt, a hangja az erdőn át, száguld felém. Itt csend van, csak az erdő lélegzetét hallgatom és az enyémet. A nyüzsgő életet, mely ebben a földben lakozik. Szemeim tárhatom a hatalmas égboltra, magasan a fák közül szűrődik át nagy kék kabátja. Míg heverek itt, gondolataim közé vetve, ezer pici bogár mászkál halkan az avarban és szinte néma csörgéssel, ide-oda futnak a száraz levelek közt. Mindig úgy érzem, hazaérkeztem, hisz oly távolinak hatnak a civilizáció zajai. Néha a messzeségben elhalad egy autó, de zúgása eltűnik hamar, elveszik a semmiben. Hallom, hogy egy néni becsukja a közeli temetőben a kaput és az nyikorogva csattan a párjának. Hallom, egy háztól, egy kutya ideges csaholását, mellyel ételt követel gazdájától és mellé simogatást is vár.
Ha becsukom a szemem, felhőkre képzelem magam, az ég tengerében, hullámok közt nyugszom én.
Nem érzem az idő múlását, hiszen ébren álmodom, semmi sem ránt vissza onnan, hiszen messzi a valóságom. Az idő szigora elhagyja elmém, s csak e perc van, melyet most élek át. Mindent kizárok és csak arra figyelek, ami belül van.
Szabad vagyok…
( a nyár emlékére és hogy jöjjön már a jó idő..:) :)
|