I/7./3.

Majsztró azt tette, amit ígért, felébresztette a két másikat.

- Hé, ébresztő! Vendlgök jöttek.

- Tu… tu… tu…

- És ő ki, aki este sem kimondani, ami a lelkét nyomta? Dadogós, a próféta. Anyja, apja is próféta volt. Felváltva hirdették az igét /pl. elpusztul/, a névelőt /pl. a/, a főnevet /pl. Föld/, a határozószót /pl. akkoron/, később felosztották egymás között a főváros próféciák be- esetleg elfogadására leginkább alkalmas körzeteit. A gyereket hl az egyikük, hol a másikuk vitte magával, de a próbák során otthon is sok ragadt rá a mesterségből. Apja akkor veszítette el népszerűségét, amikor 1889-re megjövendölte az Ítélkező eljövetelét, és kifordult szemekkel /koreográfus dr. Bajzáth Csörsz Kolos szemorvos/ a harminchármas számot ismételgette. Már a jelenlevőknek gyanús volt a feltűnő egyezés Jézus Krisztus életének fordulópontjával, 1922-ben aztán végképp elfordultak tőle. /Egyébként is hogy lehet hinni olyannak, aki halálgyárakról, embermilliók elgázosításáról, nagy égi tűzgombáról, meg efféle emberhez méltatlan dolgokról handabandázik?/ Azok, akik még emlékeztek rá, 1933-ban felkapták a fejüket, de akkor már késő volt.

Dadogós kezdetben próbálta a prófétálást. A hallgatóság úgy vélte, hogy mire elmondja a világ végéről szóló penzumot, akkora az bekövetkezik. Otthagyták. Néhány kókadt veréb, félszemű macska, egy girhes kutya üldögélt körülötte, de ez sem lendített karrierjén. „Ilyesmit már csinált valaki Assisi környékén – méltatlankodott a klérus –, találjon ki valami újat!” Így lett Dadogós szendvicsember, díszlettologató, hordár, szerelmes és ennek a szerelemnek köszönhetően zacskóragasztó Vácott. A Dunára néző rácsos ablakok mögött találta meg igazi énjét: műkincstolvaj lesz!

S hogy ne távolodjon el a családi hagyománytól, egyházi kincsekre szakosodott.

Lassan összeverődik a társulat a Tervhez, kinyílik az ötödik szempár is. A száj nem, hiszen eme érzékszerv tulajdonosa Hallgatag, az orgazda. Nem volt nehéz kifejező nevet találni neki. Kábé annyit beszélt, mint Kosztolányi klasszikus rímjátékában a kecsege. Születésekor állítólag az o-nál abbahagyta sírást. /Lehetett ez persze a szép új világra való rácsodálkozás jele is, valószínűbb azonban, hogy tudta, aki át mond, b-t is kell mondania, arra viszont lusta volt./ Az iskolában csak írásban felelt, éneklés helyett megtanult tekerőlanton és csőrös okarinán játszani. Levelezőn végezte el az egyetemet a művészettörténet szakon, levelező tagja lett az akadémiának. /Diplomamunkáját a Miről beszélnek a barokk intarziák?, akadémiai székfoglalóját A kor szava: a biedermeier címmel írta. A rossz nyelvek szerint börtönbüntetését is próbálta levelező tagozaton letölteni, a feje búbja mutatja, eredménytelenül. Arany élete volt benn! Körülbelül ugyanolyan felelősségteljes munkát végzett, mint Michelangelo a falanszterben: zacskót ragasztott. Nem is abba kopaszodott bele, hanem, hogy nincs kihez szólnia. /Esete újabb adalék lehet a magányosság természetrajzához./

Exhibicionizmusért ült, s mint oly sokan, ártatlanul! A Dunában fürdött, ahogy szokta, meztelenül. Egy, a parttól néhány méterre levő bokorban rejtette el ruháit. Kijövet a vízből hiába kereste őket. Az izgalomtól, hogy exhibicionistának nézhetik, erekciója támadt. A kora esti sétájukat éppen eme eldugott partszakaszon végző novíciák hetekig ebből az élményből készültek az éjszakai pihenésre. Vezetőjük, egy éltesebb apáca sikoltozása lett Hallgatag veszte. Kinek kell egy aberrált művészettörténész? Pályaközelben maradni jelszóval orgazda lett és műgyűjtő.

- Kezdheti, kolléga! – szólt Bélának Majsztró. Füllel hallhatóan nehezére esett a szóvivői szerep, de a másik kettőre aligha számíthatott.

- Mit? – kérdezte olyan ártatlanul, olyan magától értetődően Béla, hogy a másik hármat meglepte.

- Gondolom, nem tőlem akar képet vásárolni! Minek jöttek ide?

Hallgatag most tudta meg, hogy ez a kicsi ember nem egyedül jött, körülnézett. Amikor meglátta Ütődöttet, elbiggyesztette ajkait.

- Kosztolányi Dezső küldött.

- Igen?

- Igen.

Nem szóltak, csak nézték Bélát, aki egyre nagyobb zavarba jött.

- Meg Gebe, meg Gizike, meg…

- Szóval a Csapat!

- Igen. – Aztán egy szó, ami nem sok, egy szó sem hagyta el az ajkát. Egy idő után Hallgatag elismerően nézett rá.

- Me… me… me…

- Igazad van, mönjünk!

Felráncigálták Ütődöttet, bezárták az ajtót és elindultak. A sor végén, a bunkóval a vállán, az útonálló ugyanolyan hűségesen, szolgálatkészen leste a zsebtolvaj minden rezdülését, mint egykor Béla Gebéét. Elöl Hallgatag és Próféta Majsztrót támogatta. Az útba eső kocsmákban meg-megpihentek. Amint sikerült bevonszolni a Szobába, művésztekintetét Majsztró rögtön a Tükörre vetette. Állványt, vásznat, ecsetet, festéket és pálinkát követelt. Gizike megkereste a zsírpapírt, amibe a Gebe tiszteletére rendezett lakoma disznóhúsát csomagolták, kikapartak a kályhából néhány elszenesedett fadarabot. Majsztrót az ágyra ültették, s odatették elé a hokedlit a rajzeszközökkel. Felskiccelte azt a témát, amit más- vagy harmadnap olajfestékkel színezett élővé a vászonra, s amelyet legérettebb műveként tart számon az időközben megváltozott szakmai, és a széles közvélemény. A festmény címe: A hat művész töredezett önarcképe kilenc táncoló egérrel. A töredezettség és három Majsztró az egzaltált Tükörnek, a további három és az egerek az alkotó deliráló ihletének a számlájára írandó. /A másik világhírre szert tett képét először a humbi herceg mutatta be, mint népe festészetének remekét. Jelenleg a Főnök örököseinek magángyűjteményében található. A Főnök még azon az esten lopatta el Sanyival, megindítva az események láncolatát./

Béla megkönnyebbülten, mert nem neki kellett elmondania, Gizike és Gebe átszellemülten, a többiek – talán még Ütődött is – lelkes izgatottsággal hallgatták a Tervet felvázoló Kosztolányit.

- Prí… prí… prí… – mondta Dadogós.

A másik kettő bólogatott, a harmadik csak úgy nézett.