- Hát még ha azt láttátok volna, amikor Pötyi és Belzebub szétzavart egy emucsordát! – szólt bele fennhangon Miguel beszámolójába a pálinka- és borittasult Ármi bácsi. – Igaz, Miguel koma? Te tudod, mert ott voltál.

- Nem emlékszek ilyesmire, de az emuk Ausztráliában laknak.

- Hol volt maga, Árminom? Nekem azt mondta, hogy abba az Afrikába megy! Vagy úgy járt, mint a múltkorában, hogy elindult ahhoz a félnótás Gerzsonhoz, oszt a Vízisellőben leltem magára?

Gerzson bácsi együtt nevetett a Kalózfalvi Turul Galambászegylet tagjaival, a Sárkány pincéreivel és törzsgárdájával, Zolival, Karcsival és azok barátaival, Misurdával, Jázminnal, Máriával és azokkal, akik látván-hallván a nagy felfordulást csak ógy eljöttek az Afrikából megérkezők tiszteletére rendezett lakomára. (Amelynek költségeit természetesen a néger király fedezte.) Elfértek az öregék portáján. A nap vidáman sütött. A kondérban gulyás fortyogott. Zoli időnként alpakka kanállal belekóstolt, ízesítette s egy kisebb csónak evezőjéhez hasonlatos fakanállal megkavarta. Viola néni zsörtölődésén ő is mosolygott (nevetni nem mert). Gergő nem tudta, kinek örüljön jobban, az Arábiából hazalátogató szüleinek, vagy az Afrikát megjárt galamboknak (no meg a nagyapjának). Gyermeki lelke nem sokáig vívódott, örült mindenkinek, még a most betoppanó Pályinkás Andrásnak és Erzsók asszonynak is. Bangyi felkapott egy teli korsót, kiitta, letörölte a habot a szája széléről, körülnézett és megkérdezte:

- Miről maradtunk le? Imit nem látom, hol van?

- Ahova isten megteremtette, Afrikában. Most, hogy így rendbe jöttek a dolgok Pöthihumba király országában, úgy gondolták, hogy még egy darabig ott marad.

- Hogy jöttek rendbe?

- Épp az előbb sorolta el Miguel.

- Kész az ebéd! – kiáltott feléjük Zoli.

A Sárkány törzsvendégei tudták, hogy a bőséges ivás egyik alapfeltétele a rendszere étkezés, Tőzsér Bandival és Perjés Pupuval élükön elvették a műanyag kanalakat, a nagy kosárból a kenyérszeleteket és a kondér elé sorakoztak. Menyus és Ernő készségesen segített Zolinak az adagok kiosztásában. Hümér egyik markában a tányért, kanalat és a kenyeret tartotta, a másik hóna alatt verseskötetét, kezében korsó sörét vitte. Nemsokára az addigi zajokhoz egészséges csámcsogás és böfögés is csatlakozott.

- Menjél enni te is, Miguel, majd én elmesélek mindent! Gondolom, nem vagytok még éhesek – szólt Karcsi. – Gyertek, menjünk át a galambokhoz. Szépek ezek a madárkák, mi? – Tekintete találkozott Erzsókéval. Feldobogott a szíve, elpirult, s amíg Pályinkás egy cigaretta sodrásával volt elfoglalva, könyökével megérintette a lány oldalát. – Képzeljétek – kezdte –, Pötyi és Belzebub aranygyűrűt kapott a királytól, amikre Imi fordításában az van ráírva, hogy „A legbátrabb galambnak, amiért megsegített a bajban!” Aztán afrikai rítus szerint összeadta őket, még lagzit is tartottunk.

- Akkor ők férj és feleség? (Erzsók sokatmondóan nézett Bangyira, az fityiszt mutatott neki, ami Karcsit fölöttébb megnyugtatta.)

- És még ma is élnek, ha meg nem haltak, igaz? Pocsék mesélő vagy, a végén kezdted, lelőtted a poént, amikor én azt akartam megtudni, sikerült-e az utatok!

- Ugye viccelsz, Bandikám?

- Persze! No, mondjad! De előbb hozok sört.

Öt-hat perc múlva jött meg a sörökkel, közben Karcsi – akinek elment a kedve a meséléstől – kivett a zsebéből egy kis tárgyat és Erzsók kezébe tette. „Ajándék Afrikából! Népművészeti!” A lány megforgatta, nézegette, s amikor rájött, mi az, picit kidugta a nyelvét és felnevetett. „Nem is tudtam, hogy te így értesz a nőkhöz!” És megpuszilta Karcsi bal arcát, az ajándékot pedig a keblei közé csúsztatta. Karcsi szíve kalapált. Igyekezett rövidre fogni mondandóját.

Beszélt a repülőút izgalmairól, a rendőrfőnök kedvességéről, a küldetés végrehajtása közben átélt kalandokról, hogyan vágták át magukat a végtelen vadonban, hogyan terítetek le harcias hiénákat (oroszlánokat akart mondani, de meggondolta). Azt is, hogyan gyógyította (kábította) a fekete népet – különösen a fehérnépet – zenével, tánccal, de főáeg a szeszekkel Zoli és Miguel, hogyan hitették el velük, hogy minden nyavalyájuk oka a lázadók vezére és az ő hűtlenségük, elfordulásuk Pöthihumba királytól.

Arról, hogyan írt levelet apjának Imi (ki lehet az az Imi, gondolta a fekete nép, de nem kérdezte meg), és arról, milyen veszélyek között, milyen hősiesen vitték el a palotába Pötyiék. Elmondta, micsoda elszántsággal aprította az ellenséget Ármi bácsi és Misurda…

- És te? – tette kezét a vállára Erzsók.

- Én… én mutogattam magam, mármint a fehér foltjaimat, azok a négerek meg azt hitték, hogy én vagyok az egyik isten!

- Te? Primitív népség! – jegyezte meg Pályinkás, és ment újabb sörökért. Erzsók asszony keze továbbra is Karcsi vállán pihent. „Én is szeretném megnézni azokat a foltokat a lábadon, meg feljebb is, ha vannak!” – súgta kacéran, „Vannak” – lihegte Karcsi. Ennyiben maradtak. Várták, de Bangy nem hozta a söröket, csatlakoztak hát ők is a társasághoz.

Ekkor már senki sem beszélt Afrikáról. Ifjabb Lóczy István svájci motorozásáról,  Pályinkás Németországról és Hollandiáról, Hümér Torontóról regélt, Tőzsér Bandi romániai élményeiről számolt be, Perjés arról, hogyan töltött két szép hetet Abádszalókon. Természetesen mindegyik egyszerre beszélt. Ármi bácsi észrevette Karcsiékat, félrehúzta a fiút.

- Már rég meg akartalak kérdezni, mi volt Öttömössel? Tudod, az anyám nővére ott lakik.

- Jó kis történet! Egyetemista korunkban szüretelni vittek Öttömösre. Zoli, Pisti és én persze inkább kimentünk a tanyákra, hogy jó házi bort vagy házi pálinkát szerezzünk. Nem jött össze. Bezörgettünk az utolsó tanyára. Egy nénike jött ki. „Jaj, kedveskéim, pálinkát nem tudok adni nektek, de van itthon egy üveg portórikói rumom. Megfelel?” Megfelelt.

- Még hogy egy tanyán ne legyen pálinka! Majd szólok az ángyomnak!

Viola néni, és karjaiban a két galambot tartva Gergő szaladt ki a kis házból.

- Papó! Papó! Telefonon kejesnek!

Az öreg kinyújtóztatta tagjait, s kissé imbolyogva bement. Öt perc múlva a fejét csóválva tért vissza.

- Mi lelte, Árminom? Ki hívta?

- Hát Imi hangjának véltem.

- Mit akart?

- Tudja a kórság! Biztos részeg volt, mrt végig négerül beszélt.

Kirobbant a nevetés. Nem zavarta őket az ég besötétülése, a mennydörgés,.a villámok cikázása, a testükre csapódó vízcseppek záporozása. Friss János (Szikkadt) egy örökbecsű Cat Stevens-dalt („Morning Has Broken”) kezdett „énekelni” és a társaság követte őt. Amikor meglátták a szivárványt, elcsendesedtek. Megérezték (most, ismét), milyen szép is ez a nyúlfarknyi élet.

Bocsánat: galambtollnyi.

VÉGE