Karácsony előtt a herceg bokáig, most, a túlfűtött szilveszteri mulatságból a vasútállomásra menet a másnapos, de igazából az aznapos társaság térdig süppedezve botorkált a hóban. Kedvüket nem rontotta a szájukból áramló pára is jelezte hideg, gyomruk émelygése, a fejük bele-belehasító fájása. Időnként kortyintottak a zsebükből kikandikáló üvegekből, kiabáltak, énekeltek, hógolyóztak. Maradtak volna még Bugacon, de elfogyott a tűzre való szén, fa, a hideg pedig keményen vacogtatta, dideregtette őket már hajnal óta. Egyik csoporttárs nőjük hívta meg Zolit és Karcsit, ők meg – persze Zsuzsa beleegyezésével – a Sárkányból már megismertek némelyikét. Imi adósnak érezte magát, kérte, hozza el magával Ármi bácsit és Misurdát is. Folyt a bor, a sör, a pálinka, szólt a muzsika, táncban vonaglottak a testek e jeles éjszakán a nádfödeles tanya minden, petróleumlámpa megvilágította helyiségében. Az éjfél előtti utolsó órakongatás után, a vigyázzban állni és a Himnuszt énekelni próbálás után, az összekoccintás után a herceg így gondolkodott: „Ma új életet kezdek! Pötyivel szemben sokat vétkeztem, elhanyagoltam, elkártyáztam, és majdnem elmulattam szegényt! Holnaptól ez másképp lesz, mert nekiadtam a madaramat az öreg galambásznak.” Ármi bácsinak a következők jutottak eszébe: „Bizony, úgy nézett ki a helyzet, hogy hiába szereztem párt neki, Pötyit el kell vesztenem. Aztán ez a fekete gyerek… De holnaptól, nem, mától másképp lest! Nem engedem, hogy az én kis galambocskámat elvigyék tőlem! Violkámat meg Gergőcémet se hagyom!” Ábris pedig:”Az istent, vagy Jázmint szidjam? Egyszerűbb, ha magamat! Megérdemeltem! Elkótyavetyéltem Bubicát, elhagyott az én Máriám és elvitte a gyerekeket is. Még meghalnom se sikerült! A legjobb az lesz, ha veszek egy kis házat Kalózfalván, olyan szépen esik ott a hó!” A másik, a magyar Imi egy részegen alvő lány vetkőztetésébe kezdett, Szikkadt Editkéjével bevackolta magát a kemence sutába, a többiek bekapcsolták a magnót, s folytatódott a vigalom. A visszaút elején vizelt- és hányásnyomok szabdalták, pöttyezték, színezték a fehérséget. Néhány kilométer után a jókedv alábbhagyott. Némán baktattak a hamuszürke ég alatt az újra nekilendülő hóesésben. A vonaton felengedtek, vidámságuk is visszatért.

- Boldogabb újesztendőt mindenkinek! Két kupicát a jobbikból, kedves! – rikoltotta Ármi bácsi a Vízisellőben lézengők és a kialvatlan szemű pultos nő felé. Koccintottak Ábrissal és sietve mentek haza. A két férfit szúrós szemmel szagolgató Viola néni lecsillapítása, és a rájuk csimpaszkodó Gergő lefejtése után puszival megköszöntötték őket, és máris indultak a galambházhoz. Cirokmagban gazdag boldog újévet kívántak a madaraknak, Pötyit és Belzebubot bevitték a kisházba. Az ajtó előtt leseperték nagykabátjukról, leverték kucsmájukról a havat. Bent levetkőztek, a sparhelt alá tették a csizmákat, a vastag zoknikat, ingben, gatyában leültek az asztalhoz, a galambokat felrakták rá. Ármi bácsi közelebb húzta az üveget és töltött. Megint koccintottak.

- No, komám, ezzel is megvolnánk, ezzel a tavallyal!

Ábris hümmögött és lesütötte szemét. Birincsik észlelte, hangnemet váltott.

- Rá se ránts, nálunk jó helyed lesz! Szerzünk neked egy menyecskét, mert ugye, asszony nélkül nem ember az ember. Ne lógasd már azt a fagyos orrodat!

Ez a szó hiányzott Ábrisnak, aki eddig csak szipogott. Most az öreg mellére hajtva fejét zokogni kezdett.

- Jól van már! – festengett Ármi bácsi. – A madárkák tégedet figyelnek! – A másik háta mögött felriasztotta a melegtől elpilledt Pötyit és Belzebubot, azok pislogva forgatták fejüket.

Misurda kézfejével megtörölte a szemét és a két galambra mosolygott., majd minden átmenet nélkül lecsukódtak a szempillái s feje koppant egyet az asztalon.

Az öreg összehúzott szemmel nézte egy darabig az alvót és sóhajtva ivott még egy kortyot. A bort – mivel így magyarázta magának, el kell neki hinnünk – nem kívánta már, hisz sok volt ez karácsony óta, csak azért itta meg, hogy könnyítsen lelke gyötrelmén. (Az újabb pohárral töltést írjuk a megszokás számlájára!) Megkönnyebbülése után felállt, magára kanyarította a nagykabátját, hóna alá tette a galambokat. Megelégedéssel és hálával látva, hogy Viola néni nemrég elsöpörte a járdát, az öreg mamuszba bújtatott lábbal átsietett a házba.

- Mi van, meggárgyult maga? Felcsapott magamutogatónak? Tán még használta is Bugacon!

- Ne bolondozzál már, Violkám! Tudod, hogy csak…

- Tudom, tudom, de néha olyan jó látni, ahogy elveresedik!

- Bevallom, hogy tényleg használtam Egy szép szívet pisiltem a hóba. Neked. – Viola néni megértette és odadörzsölte az orrát Ármi bácsiéhoz. – Nem kéne enni is néha, nemcsak pityókázni? Hozok egy kis kocsonyát. Kisietett. Addig az öreg az unokáját figyelte, aki a kereplővel felriasztotta, aztán nyugalomba simogatta a galambokat.

Megjött az asszony. Birincsik kanállal lekaparta a zsírt és csendben ette a kocsonyát. Amikor végzett, várt egy keveset, a böffentés után megkérdezte Viola nénit.

- Osztán nektek hogy telt a szilveszter?

- Ahogy szokott. Néztem a tévét, Gergő játszott, virslit ettünk, aztán elaludtunk. A Himnuszt is átaludtam, pedig azt meg akartam nézni. Ja, Kálmán telefonozott onnan messziről! Üdvözöl minket. Még Gergő is beszélt velük! – Hallgatott egy sort. – Reggel felébredtem, elmosogattam, adtam a jószágoknak, elsepregettem a havat, osztán megjöttek maguk.

Éjszaka az ágyban Ármi bácsi megölelte feleségét.

- Remélem, hogy békésebb lesz ez az esztendő, Violkám!

- Úgy legyen, Árminom!

Aztán elhervadtak a hóvirágok, elolvadt a hó. Javában sárgállott a gólyahír Kalózfalván, amikor váratlanul berobogott a herceg.

Arca feldúlt volt.