I/2.

A tavasz elhozza a Gebe által rábeszélt Medvét.

Medve kinézett barlangjából, aztán visszament, hogy felkapjon magára valamit. Hat éve, amióta e barlanglakásban lakik, ez volt az első alkalom, hogy egykori cellatársa, Gebe meglátogatta. Az ágyon egy félig pucér nő aludt.

- Csinos – mondta kedvetlenül Gebe.

- A francokat! Úgy találtam!

Medve a neve alapján lehetett volna Gebe, mint ahogy termete alapján Gebe nem lehetett volna Gebe, sőt Medve lehetett volna. Medve nem a termete alapján lett Medve. Ez nem azt jelenti, hogy Medve gebe lett volna! Nem! Medve tetőtől lábfejig szőrös volt, és a hangja mélységesen mély. Kosztolányinak biztos Toulouse-Lautrec kutott volna eszébe, mikor Medve az imént kinyitotta az ajtót. Számos kevésbé ismert alak is az eszébe jutott volna, és nem mind a homo sapiensnek becézett fajból. A törpe festőóriás később jutott eszébe, a szerepek kiosztásánál.

Gebét végighallgatva Medve valószínűleg elhúzta a száját. Hogy mi történt a dús szőrzet alatt, arról egyes-egyedül ők ketten tudnak? Medve és az arca. Szeme viszont tényleg felcsillant, mikor Gebe elmondta a Terv reá vonatkozó részét. Medve kötélnek állt, mondván, ezért nem jár kötél! (Ó, hurok, ó, halál glóriája!)

Foglalkozására nézve Medve tolvaj. Gebe ötlete volt, hogy őt is szervezzék be.

Gebe szeret adni. Behemót a lelke is.

Vidám léptekkel bandukolt hazafelé. Szerette a tavasz illatát. Éppen egy jókora adag levegő beszippantására készülődött, amikor éles fékcsikorgás zökkentette ki az andalító hangulatból.

- Gebe, te vagy?

Kháron kiugrott a volán mögül, és megölelte Gebét. Kháron, a sofőr. Annyi köze van a görög fuvaroshoz, hogy korábban temetkezési vállalatnál dolgozott. Alaposan kitanulta a mesterséget. „A halottnak már mindegy!”  frázis őt nem lusta kényelemre sarkallta, ellenkezőleg! Mivel utasa életét nem veszélyeztette, a sajátját nem sokra becsülte, vakmerően furikázott. Kiismerte a várost, a legrövidebb utakat. A labirintusnak tűnő negyedekben is úgy kormányzott, hogy utasainak öröm lett volna nézniük. A közlekedési rendőrökkel vívott küzdelmekben megtanulta az üldözők lerázását. Mindent tudott a szakmáról! Akkor bocsátották el, amikor egy jól vett halálkanyarban kicsapódott a kocsi hátsó ajtaja, s a koporsó egy lakodalmas menet elé esett. Balszerencséjére Sárosi Bandi, a menyasszony előző szeretője gurult ki a ládából. A vőlegényt elfutotta a méreg meglátva egykori riválisát azzal a hullákra oly jellemző öntelt mosollyal az arcán. /Mintha ezt kérdezte volna: „Melyikőtök tudja utánam csinálni?”/ Otthagyott vőfélyt, násznagyot, nyoszolyólányt, még reménybeli anyósát is. Azóta hír sincs róla. A rokonság Kháront tette felelőssé. Feljelentés, munkanélküliség. Az alvilág felfigyelt rá, foglalkoztatott ember lett. Nem ismeri a halálfélelmet.

Gebe viszonozta az ölelést.

- Nem félsz, hogy egyszer elgázol valaki? Példának okául én.

- Példának okálrt kitekerném a nyakadat!

- Ki vinne el bennünket a jól megérdemelt hullaházba?

- Visszahúz a szíved?

- Nem mondanám, de valami motoszkál bennem, sugdorászik állandóan. „Nem munkahelyet kellene cserélgetned – mondja –, hanem magadat kéne kicserélni!” Hiába magyarázom neki, hogy nálam jobb magamat úgyse találnék, de ő csak hajfja a magáét. Komolyan gondolja szerinted? A belső hangomból ítélve igen.

- Én tudnék javasolni valamit, ha kedved van, csatlakozz te is!

Gebe röviden beszélt a Tervről.

- És ha kiderül, hogy azok az emberek valóban léteznek? Valamelyik nap olvastam az újságban… – Gebe Kháron fülébe súgott. A hullaszállítók egykori gyöngyi felkacagott, csapdosta combjait. A járókelők furcsán néztek rá.

- Barátom, ezek után, ha nem hívtok is, jövök. Hozom Melániát is! – megsimogatta a Mercedes tetejét..

- Szervusz!

Gebe az elszáguldó kocsi után nézett, mutatóujját a szája elé emelte.

- Psszt! – mondta.