Túl erős a hiúságunk,az egónk.

Mindannyiunkban megvan az az önhittség,ami sok további kellemetlenséget okoz,és nem hasznot...

Legegyszerűbben úgy tudnám szemléltetni,hogy mindenki,aki a közlekedésben részt vesz tökéletesnek hiszi magát.Amikor a közlekedésről beszélünk,és valami bajról van szó,ritkán hallunk olyat,hogy igen ez az én hibám volt,ezt elszúrtam…

Legtöbbször azt halljuk,hogy az a másik milyen hibát követett el,meg hogy milyen béna már,persze a mesélő sohasem hibázik.Tehát akkor mindenki tökéletes,nem igaz?Mégis hogy lehet,hogy annyi halálos baleset van?Az kinek a hibája?A Napnak,aki a vétkes szemébe mert sütni,vagy a rádiósnak aki épp rosszkor mond viccet,vagy a szemspirálnak,aki éppen a legrosszabkor akarja kifesteni a szemünket?Vagy a főnöknek,aki késést nem tűrve vár minket a munkahelyünkön?(egyébként a késés a lustaságunkból adódik,mert milyen jó már csak 5 perccel tovább ágyban maradni,aztán a másikat hibáztatni,mert túl lassan megy,nem?)

NEM.A mi hibánk,ha bajt okozunk,de miért olyan nehéz ezt bevallani?A büszkeségünket sérti,hogy nem vagyunk hibátlanok,vagy félünk a következményektől?De mitől…hiszen a baj már megvan…akkor a legtöbbünk miért tagad?

Én mindig is büszke voltam arra,hogy vállaltam a tetteimért a következményeket,ez így „fair”.Sok iskolában megfordultam kölyökként,mert elég sok „csínyt” elkövettem,de mikor lebuktam sohasem tagadtam,és ezt becsülték is bennem…persze mennem kellett,de a rossz cselekedet nem maradt a nyakamon,nem is bánt a bűntudat,mert bevallottam…,megbűnhődtem,kész.A károsultnak nem lett jobb,talán csak annyival,hogy tudja,az igazság győzött.És ez engem is megnyugtatott.

A nagymamám vallásos.Gyón,meg áldoz meg minden.Föl szokta hozni,hogy én már mióta nem gyóntam.Erre én azt szoktam mondani,hogy ha elkövettem valamit,amiért bűnhődnöm kell majd odaát,akkor bűnhődöm,nem könyörgöm bocsánatért…Mert miután megbűnhődtem,tiszta lelkiismerettel állhatok majd a „bíróság” színe elé.Követtem el pár…na jó sok bűnt,de én ott is kiállok majd az eszméim mellett!Hát tényleg olyan nehéz ez?Az önismeret,önkritika…?NEM VAGYUNK TÖKÉLETESEK.Ez van.Isten is tudja ezt,ha létezik.Nincs miért szégyenkeznünk.

Erre a gyónásos dologra meg tudok egy jó kis „mesét”:Ott ülünk egy tó előtt és bedobunk egy kavicsot,mire a víz felkavarodik…a fodrok elmúlnak,de a kavics ott marad a tó alján…A kavics a bűn,a tó az életünk a fodrok a bűnünk visszhangjai…Csak úgy tudunk valóban megnyugodni,ha kihalásszuk a kavicsot a tó fenekéről,ezt pedig csak a bűnhődés által érhetjük el.

Tehát nem csak nekünk,de mindenkinek az a legjobb,ha felvállaljuk felelősséget a hibáink után.