TIZENEGY ÉJSZAKA MESÉI (Zsuzsika Könyve) A TIZENEGYEDIK ÉJSZAKÁN |
Írta: Tánczos G. Károly |
2012. március 12. hétfő, 07:56 |
A TIZENEGYEDIK ÉJSZAKÁN Apa csak nézett benneteket, ahogy aludtatok. Tekintete ezt mondta: Folytassátok, kislányaim!
Nézett benneteket. Ez az utolsó szöveg kissé szomorú. Tudod, lánykám, senki sem választotta életét, de ha már megszületett, bele kell törődnie a folytatásba is) Gondolj el egy botot! Egész életutadon végigkísér. Gyerekkorodban mindenné átlényegülhet: kígyóvá, elefánt ormányává, táltos paripává, trombitává, az iskolában elnáspángolhatod az incselkedő fiúk fenekét, cserépbe szúrhatod és megtámaszthatsz vele gyönge növényeket, a kamaszszerelmek idején félreteheted, de azért a kezed ügyében maradjon! Felnősz férjhez mész, dolgozol, akkor is a segítőd: tanárként vele magyarázhatsz, zenészként ő lesz a vonó hegedűd számára, ha fizikai munkát végzel, nyele lesz seprűnek, villának, ha politikus lennél, használhatod lobogónyélnek, anya leszel: megtanítod gyermekeidnek, hogy van egy bot… ha férjed kapatosan megy haza, ott lesz sodrófának. Hidd el, életed során lesznek olyan helyzetek, amikor meg kell adnod magad, akkor fehér rongyot tűzhetsz rá, mikor pedig bajban leszel, segítségre szorulsz, vörös ronggyal integethetsz, magányod lakatlan szigetén blúzodat feszítheted rá. Az öreg nénikének – aki majd leszel – görbebot alakjában szolgál. És ha meghalsz, biztosan lesz, aki – talán a saját botjából letört – rövidebb darabbal keresztet formál, és sírodra szúrja majd. Katicám, lassan ránk szentesteledik, be kell fejeznem. Ne sírj!)
|