Katica és az állatok (TEHENEK, KAKAS, de előtte szó lesz istenekről is) |
Írta: Tánczos G. Károly |
2012. január 25. szerda, 10:37 |
- Kár, hogy nem csilingelnek. Igaz, Katica?
Katica előbb az ablakra nézett, a sűrű lomha hóra, aztán ügyeskedő húgára: Zsuzsi egy szívószállal szappanbuborékokat fújt a nagyszobányi világba. Nem tudta eldönteni, hogy a pelyheknek vagy az áttetsző gömböcskének kellene-e csilingelniük. Nem szeretet fölöslegesen beszélni, azért várta, hogy Zsuzsi megsürgesse a választ, vagy valami olyasmit mondjon, amiből kiderül, melyikük hangjára kíváncsi. - Miért nem tudok szappankockákat fújni? Azt próbálok, de mindig bekunkorodik! - Én is, én is hadd próbáljam meg! Most Katica térdelt a hokedli elé. Amíg ő kísérletezett, Zsuzsi csacsogott mellette. - Ha sikerül sokat csinálni, építünk belőlük egy házat. Egy garzonházat. Anyának, Apának és nagyméáknak is. - Ők odaköltöznének? - Ne, akkor csak egyet csinálunk! Akkorát, hogy száz emelete lesz! Jó lesz, Katica? - Jó! - A kertben meg sok virág nyílik. Mindenki meg fogja szagolni őket az orrával. És lesz majd egy akkora fa, akác, amelyik mézet ad, hogy a ház fölött lesz a teteje. Majdnem az égig ér, és ha elromlik a lift, ejtőernyővel repülünk le meglocsolni a tövét. Kár, hogy olyan nagy házak a tévében vannak! Katica, talán azért, hogy lepipálja, talán azért, hogy megnyugtassa húgát, így szólt. - Anya mesélt, amikor te már aludtál, egy nagyon magas házról. Bábel tornyának hívták. - Ház volt, vagy torony? - Biztosan ház, mert emberek építették. - Akkor biztosan, mert a torony csak úgy kinő a templomokból. Katica nem cáfolta az elképzelést, és miközben egy újabb buborék kipukkadt, befejezte a mondandóját. – Leomlott. – Miért? – Anya azt mondta, hogy az isten megharagudott az emberekre és ő rontotta el. – Mint amikor Apa büntetésből elveszi a babámat? – Úgy. – Ilyen rossz bácsi az isten? – Anya azt mondta, hogy jó. – Akkor miért rontotta el azt a házat? – Nem tudom. – Isten olyan lehet, mint Apa! Néha ő is rossz! De ha ő rosszalkodik, őt ki bünteti meg? Busz zúgott el a házuk melletti utcában. - Bőg a tehen. Ezen a mondaton mindig nevetnek. Most is. Nevetésük egybeolvad az újszászi gátőr feleségének tehenüket becéző hangjával. Az asszonyt már messziről észrevették, ahogy a gáton biciklivel közeledett hozzájuk. A nyári pusztában. - Hova megy a néni, Apa? Apa válasza egyáltalán nem hasonlított semmiféle istenéhez. - Nem tudom. Lehet, hogy… Ekkor bődült el az ártéren kipányvázott, a legeléstől gömbölyödő hasú, és ugyanez okból szomjas tehén, s vidáman mozgatta farkát gazdasszonya láttán. Katica – két évvel tapasztaltabb lévén – ismerte a bőgést, de Zsuzsi tágra nyitotta a szemét és a száját, ha netán csacsinak születik a fülét is hegyesre állította volna. - Mi volt az, Katica? - Bőgött a tehén. - Jaj, de jó! Bőg a tehen, Apa, bőg a tehen! Hiába volt a falu széli kutyák ugatása, a madarak zsivaja, a vonat zakatolása, zúgása, disznók röfögése, a tyúkok kotkodácsolása, a birkák bégetése, Zsuzsi egész útjukon azt mondogatta, amit most, a sötétedőben levő, meleg szobában: „Bőg a tehen!” Bejött Anya. - Miért nem kapcsoljátok fel a villanyt? A két lány a nevetéstől alig tudott válaszolni. Végül Zsuzsi vett erőt magán. - Mert bőg a tehen. Anya is elnevette magát, leült a fotelba, a szappankockával bíbelődő Katica haját simogatva másik lányára mosolygott. - És hogyan bőg az a tehén? Zsuzsi két kezével a szarvakat is utánozta. - Múú! Múúúúú! - Múúú! Múúú! - Múúúú! Múúúú! - Mú! Mú! Mú! A negyedik hang Apáé volt, aki ezen üdvözlés után közéjük ült. - Hű, de hideg a kezed! - Mint azé, aki kintről jött. - A fecskék meleget szoktak hozni, igaz, Katica. Katica nem akarta, hogy valakinek eszébe jusson a szamár-kaland, inkább nem hallotta meg Zsuzsit. - Tetszett a múgatásunk, Apa! - Állati jó volt. Az előszobában azt hittem, hogy egy csorda kéredzkedett be melegedni! - Mondjál nekem egy mesét a tehénről és… és – kinézett az ablakon –, és a hóról! - Nekem is! – kérte Zsuzsika. - Nekem is! – Mosolygott Anya. - Nekünk is! – jöttek be a Nagymamák. Apa csak magában jegyezte meg: „Mi ez? A dámák lázadása karácsonykor?” Nem mert tiltakozni, elkezdte. - Volt egyszer egy… - Nincsen címe? - A… A kis tehén… - Az a boci! Igaz, Katica? - A boci és a zebra. – Apa odasúgta Anyának: „Vagy ami sikerül!” – Volt egyszer egy boci… - És egy zebra! - Így nem lehet alkotni! - Ne szólj bele, kislányom! Látod, szegény apád mennyire szeretné elmondani! - Majd a végén elmondhatod a véleményedet! - Vagy megkérdezheted a kezelőorvosodat, gyógyszerészedet! - Katica, miért szólsz bele?
(Folytatása köv. majd egyszer.) |