Barátnőmmel, Varga Évával 1979-ben, illetve 1980-ban végeztünk Debrecenben matematika-ábrázoló geometria szakon. Barátságunk ma is töretlen. A munka lehetősége 250 kilométer távolságra sodort bennünket egymástól, de soha nem szakítottuk meg a kapcsolatunkat. A levélváltások, az időnkénti közös családi nyaralások erősítették a régi szálakat.

Úgy 7-8 éve Évával és családunkkal minden évben eltöltünk egy hetet egy kies fürdőhelyen, „félúton”. Ilyenkor boldogok vagyunk, hogy együtt lehetünk, és minden olyan, mintha csak az imént váltunk volna el.

Egyik ilyen közös nyaralásunkkor történt. Sétáltunk este a fürdőhely „korzóján”. Egyszer csak azt mondja Éva: „Nem Szabó József Tanár Úr volt?” Tűnődtünk, tanakodtunk, olyan hihetetlennek tűnt, hogy itt találkozunk, ahol soha nem futunk össze sem ismerőssel, sem tanítvánnyal. És akkor pont az egykori ábrázolós tanárunkat látnánk itt?

Éva azt mondta: „Kerüljünk elé, és köszönjünk rá, hogy jó estét Tanár Úr!”

Karon fogtuk egymást és megszaporáztuk a lépteinket. Már-már futottunk, ami nehezen illik e csendes kis hely esti hangulatához. Nagyon zaklatottak lettünk. Hátha mégsem Ő, de akkor hogy jutott volna az eszünkbe? Végül egy mellékutcában, szemben a fagylaltozóval, sikerült utolérni, megelőzni és szembekerülni a Tanár Úrral. Ráköszöntünk. Visszaköszönt, de ekkor már kétségünk sem volt a felől, hogy Ő az!

Több mint negyed század távlatából nem is vártuk, hogy pontosan emlékezzék ránk (hiszen nekünk is vannak régi tanítványaink…)! Azonosításképpen soroltuk az egykori évfolyamtársainkat, persze akadt köztük olyan, akit Tanár Úr nagyon is jól ismer. Azt mondta: „SchT-nek nem lehettek a csoporttársai, mert ő már nagyon öreg ember.”

Ebből kétséget kizáróan ráismertünk a Tanár úrra. A bölcsessége, a humora semmit sem változott. Sőt, egy új oldalát is megmutatta. Azelőtt nem bókolt nekünk. De nagyon jól esett!

Így futottunk a Tanár Úr után.

Szerencsére utol értük.