Rengeteg mindenen vagyunk túl

Ott tartottam, hogy Anyu túlesett a műtéten. Nagyon örültünk, hogy minden jól megy. Aztán pénteken infarktust kapott, rosszul alakultak a dolgok. Nem tudom féltem – e már valaha ennyire.. Anyu először nem engedte, hogy vele legyünk. Küzdött a levegőért,erős fájdalmai voltak, de Ő, azt nem akarta, hogy minket megviseljen a látvány, így félreérthetetlen mutatóujjal közölte: kifele. De aztán nem tudom mi történt a fejében.. nem csak hagyta, kérte, hogy ne hagyjuk egyedül. Attól kezdve váltottuk nála egymást,enyém volt a délelőtt. Sok mindent tenni nem tudtunk, de nem is számított más csak az, hogy Anyu mit akar. Szerencsére gyorsan javult, de ezt csak így visszagondolva látom, mert akkor nem tűnt gyorsnak… Pár nap után elkezdett dirigálni az oxigénmaszk alatt, mondtam is neki: Szájkosár van rajtad és még így is..:) Míg jól van az ember általában nem is gondolja végig, hogy milyen nagyszerű dolog, hogy ki tud enni a Wc-re, hogy milyen jó az, hogy éhes lesz, sóhajtani tud, és egyáltalán levegőt tud venni. Ma már jól van, minden mükszik, úgy ahogy kell. Talán ezen a héten haza is jöhet a kórházból.

60 nap, és itt a karácsony. Már várom, de valószínűleg a gyerkőcök még nálam is jobban. Megy az ötletelés, ki mit szeretne.  A Mikulás is jár még hozzánk, bár Andris már tavaly fel akarta világosítani a Húgát, „ Anya, inkább most tudja meg mint később. Az sokkal rosszabb, én tudom” Kaptam tőle  egy év haladékot, remélem már elfelejtette.. Bár jót nevettem tavaly is. Pannival találkoztunk egy bevásárló központban a Mikulással. Végre! Örültem... Mondom :- Nézd Pannus, ott a Mikulás! Gyanakodva nézegette. - Gyere menjünk oda hozzá! –fogtam a lányom kezét, és elindultam. Panni pedig az ellenkező irányba:)) jól néztünk ki. Lelkes anya, próbálja oda vonszolni, menekülni próbáló gyerekét, a várva várt Mikuláshoz. Viszonylag könnyen rájöttem, hogy, nem kell erőltetni a dolgot, jó az látatlanban is:))