| Besztiárium (8) |
| 2011. szeptember 28. szerda, 07:50 |
|
 Méh
(Apis)
A harmat elenyészett,
mint könnyű pillanat.
Szikkadt és sűrű mézet
ígér a déli nap.
Hol nagy elhagyatásban
álltak a bús mezők:
a réten sok-sok társam
kísér ma délelőtt.
Nem volt egy árva lélek
a széles ég alatt,
s most zengő messzeségek
kísérik utamat.
A termő búzaföldön
és völgyek zárt ölén
hosszasan elidőzöm,
akár a nyári fény.
Majd dombok felé kerget
sok meztelen kehely,
és minden meddő percet
magasban töltök el.
Az utam mindenünnen
egy cél felé vezet:
egy gondtól részegülten
visznek a mély terek.
Mindegyik szárnycsapással
teljesebb lesz a lép.
Alkotva éltem átal
rövid nyaram felét.
Ha víz tükréhez érek,
szemlélem önmagam:
Hallgat a múlt. S zenélget,
ami még hátra van.
Bár vége lesz nyaramnak,
és nem lesz mézszüret,
a tél nem árt azoknak,
kik mézet gyűjtenek.
Ha minden alszik mélyen
a rétek éjjelén,
egy sejt aranycseppjében
kigyúl a nyári fény.
A havas holt mezőknek
mély álmát elverem,
lelkemben virág nőhet,
ha mézét ízlelem.
Sejtjeim hatszögéből
tüzel a nyári múlt,
mely jövendővé szépül,
ha csenddé finomult.
— A harmat elenyészett,
mint könnyű pillanat.
Szikkadt és sűrű mézet
ígér a déli nap.
A mérhetetlen tájon
a rétek lángolók:
sűrített mézzé párlom
a gyönyörű valót.
(Fotó Imreh Albert)
Muslica
(Drosophila)
Felhoztam a pincéből
egy pohárnyi pirosbort.
A tavaly nyári alkony
az asztalon piroslott.
Szagok, cseszlék köröztek
holt nyarakból kirajzón:
egy muslica szárnyával
mozdult az univerzum.
|
