-Kétszer két deci paradicsom italt kérünk- a Főpincér megmeredt. Bendegúz az orra alatt mormogta: „Hát idáig süllyedtünk! Ezt a szégyent!”

      -Nincs, nem is volt, nem is lesz, ne is hozzanak magukkal! Ezt az egységet csak jóravaló emberek  látogatják, kérem sürgősen távozzanak!- , szólalt meg őszintén felháborodva a Főpincér, Bendegúz megkönnyebbült. 

 -De Uram, a mi szándékaink tisztességesek.

- Nekem is gyanúsak. 

A két fiatalember elsomfordált.

Egy unalmas délutánon A Csapos és Főpincér váratlan bejelentést tett:

-Szervezünk egy táncmulatságot.

(- Ez mégiscsak megzavarodott- mormogta alig érthetően Cápatekintetű Bendegúz, és lemondóan dupla adag rumot rendelt. Bendegúz a tengerben is egyedül csak a rumot tudta elviselni.)

-Vállalom a jegyszedést- ajánlotta az élelmes Bandika. (Mint tudjuk a pujabemutatón már bizonyított ebben a szakmában.)

-Kellene egy jó zenekar!

-Ebben segíthetek.- így Bendegúz.

Most álljunk meg egy pillanatra. A „segíteni valakinek” fogalma az Ózonjukban gyakorlatilag ismeretlen volt. Legföljebb olyan aspektusban volt használatos, mint „a túlvilágra segítettem”, esetleg, „segítettem elfogyasztani az italát”. Bendegúztól pedig különösen meglepő volt ez a kijelentés. Mindenki tisztában volt, hogy valami olyasmi lehetett a hátterében, ami felettébb sértette a jó ízlést. Valóban, ez így is volt. Bendegúz valamikor dobos volt a „Szégyenfolt” nevű tánczenekarban. Az együttes félelmetes pályafutást futott be. A futás eleve a lételemük volt. Tagjai kizárólag jó futók lehettek, mert rajongóik gyakran üldözték a bandát, annyira elviselhetetlen volt a zenéjük Egy alkalommal az operaház vezető karnagya öt percig volt kénytelen hallgatni őket, állítólag azóta nem vett a kezébe karmesteri pálcát. Valami rémlett a Csapos és Főpincér emlékeiben is a rosszhírükről. Mivel Cápatekintetű Bendegúzt tartotta a földkerekség legmegbízhatatlanabb emberének, rögtön döntött is:

-Megbízlak a szervezéssel. Te leszel a művészeti igazgató.

Ez letudva, dörzsölte a kezét a Főpincér. Szükségünk van plakátokra, rendezünk tombolát, valamit főzni is kellene. Volt egy kiebrudalt hajószakács törzsvendége, akit mindenki csak Mama Kedvencének szólított, bár többen úgy gondolták, helyesebb volna Anyaszomorítónak nevezni. Mama Kedvence tapasztalt szakács volt: főzött már olyanoknak, akik már voltak tengeri betegek, akik lesznek tengeri betegek, és akik tengeri betegek. A szokott időpontban Mama Kedvence meg is jelent, örömmel vállalta a megbízást. Annyit elárult különböző tengeri herkentyűkből fogja összeállítani a menüt, felszolgálni pedig kiszolgált matrózok fognak. Szakácsunk kifogástalan hírét igazolta, hogy a belépők vásárlásakor többen hajlandók voltak emelt tarifát fizetni, csak hozhassanak otthonról magukkal vacsorát. 

A Főpincér elhatározta, hogy a tombola megszervezését Brunhilda asszonyra fogja bízni, majd megígéri neki, hogy cserébe lehet a bálkirálynő. Jótékonysági célra is fognak gyűjteni, amiből pár megtévedt vendége kiegyenlítheti számlatartozását.

A kocsma közönsége örömmel fogadta a kezdeményezést, megjelölték az időpontot is. Elkészítették az első plakátot, amit kiragasztottak a kocsma ajtóra. Az egyik vendég egy pár ingyenjegyért sokszorosította a meghívókat, ráadásul megígérte, hogy kitűzi őket szerteszét Tókiában.

Eljött a záróra. A főpincér elégedett volt mai taljesítményével. Bezárta az ajtót és Mihályt, a törzsvendéget, aki nem először éjszakázik a kocsmában, azt mondja ugyanis: „Erre a kis időre minek menjek haza.” Valóban, nyitáskor úgy is itt lenne.

Közeledett a nagy nap. A jegyek nagyon jól fogytak. Az élelmes Bandika már a harmadik napon átment jegyüzérbe, amit a Főpincér persze nem tudott, így a jegyek nyolcvan százaléka titokban és jelentős felárral kelt el. A normális jegyeladás valószínűleg sokaknak szemet szúrt volna. Mindenesetre teltház lesz.

Brunhilda egy divatbemutatóval szándékozott emelni az est fényén. A Főpincér csóválta ugyan a fejét, de nem tudta megakadályozni. A tombola főnyereménye egy romantikus  hétvége a kikötő világító tornyában lett, amit a „Távozz tőlem!” utazási iroda ajánlott föl. 

Tókiai barátaink szinte kivétel nélkül szereztek belépőt. Pista, Jóska, Mendemonda, Fulinka, Karcsi bácsi, Másenka, Tihamér, sőt Gongl Fajansz és kedves felesége, az egész tekecsapat, a majorett lányok, természetesen a Füst és Ózonlyuk jellegzetes alakjai javában készülődtek a mulatságra. Még Pengéhez is eljutott a hír Csókiába, és e jeles eseményre hazalátogat szülővárosába. 

Már rotyogtak a bográcsok, pirultak a sültek, készültek a különféle ínyencségek Mama Kedvence fennhatósága alatt az Ózonlyuk konyhájában. Az egyik segédszakáccsá avanzsált matróz egy félreértés folytán kirántott tíz kiló grillezésre szánt faszenet. Valószínűleg a Főpincér egyhetes zoknija bele esett a halászlébe, de miért nem figyel rá, mostmár keresheti.  Előfordultak tehát furcsa illatok, de az összkép jónak volt mondható. 

Az első vendégek már helyet is foglaltak. Pakolászott, készülődött a szépreményű „Szégyenfolt” tánczenekar is. Heten voltak, mint a gonoszok. Azok is lehettek, mivel Bendegúzt is befogadták. Elképesztő volt az öltözetük. Nem lehetet eldönteni, hogy ruházatukra a koszos (mocskos) vagy a színes (csiricsáré) jelző az alkalmasabb. Volt rajtuk tunika, otthonka, kommandós öltözet, gyalogsági ásó, szúmós alsó, lovaglónadrág, esőkabát, hálóing, turbán, svájci sapka, bukósisak, fejkötő, pávatoll, rohamsisak, faklumpa, strandpapucs, lakkcipő, gumicsizma, bakancs és amit még el lehet képzelni.

A Főpincér a gázsin felül teljes ellátást (-ételt, italt) biztosított nekik az alku szerint. Ez jócskán meglátszott rajtuk. A zenélést viszont csak a vacsora végeztével kellett megkezdeniük, ehhez Bendegúz ragaszkodott, később meglátjuk miért.

Megtelt a vendéglő, a vacsora is elkészült. Csalódniuk kellett azoknak, akik nem bíztak Mama Kedvencében, mert az ételek döntő része fogyasztható volt. Számottevő ételmérgezést sem jegyeztek föl. Többen eredeti zamatot véltek felfedezni a halászlében. A felszolgálók teljesítményében mutatkoztak apró hiányosságok. Az előételt például utólag szervírozták, de nem tűnt fel senkinek. A csemegének szánt sült rákkal és a desszertekkel rosszabb volt a helyzet, mert nem kerültek az asztalra sem, a hátsó ajtón keresztül szolgálták fel őket. 

Elmondhatjuk, hogy a vacsora várakozáson felül jól sikerült, a vendégsereg elégedetten, gyanútlan jó kedvvel várta a tánczenekar bemutatkozását.             

Nem kellett tovább várni. Bendegúzék a húrok, a billentyűk, a dobok, a lovak és a jó ízlés közé csaptak. Az örökzöld „Szeretném a zsebórámat megállítani …” kezdetű sláger volt az első és -mint kiderült-, az utolsó számuk ezen az estén. Pillanatok alatt kiürült a helység. A sokaság szétszóródott a bejárat előtt. A hatás olyan frenetikus volt, hogy még a tánczenekar tagjait is meglepte. A népség hezitált pár percig. A sláger tovább pörgött odabent az „…anyósomat a padlásra fölakasztani ...”  szívbemarkoló sorokkal. A Főpincérnek kellett beavatkoznia:      

-Mi lesz már? Miért nem kergetitek el őket?

A hangulat pillanatok alatt megemelkedett. A társaság nekilódult, a „Szégyenfolt” pedig uzsgyi. Helyreállt az egyensúly. Mint utóbb kiderült, ez volt fennállásuk legsikeresebb fellépése. Jelen volt ugyanis a város katasztrófa védelmi parancsnoka, aki munkaköri kötelességének tartotta az üldözés irányítást. Dolga végeztével kolosszális ötlete támadt.  Másnap szerződést ajánlott, melyben  a tömegoszlatásban, helyiségek gyors kiürítésében, a város esetleges evakuálásában szánt szerepet az együttesnek. Külön fejezetben szabályozták az együttes próbáit, melynek helyszínét lakatlan vidékre tették. 

Miután biztonságos távolságban tudták a Szégyenfolt tánczenekart, a vendégek önbizalmukat, emberi méltóságukat helyreállítva tértek vissza az Ózonlyukba. A hangulatot határozottan javította a kis csetepaté. A Főpincér elégedetten dörzsölte a kezét: „Jó a buli, ráadásul megspóroltam a zenészek gázsiját.” Igen, de ki fog most muzsikálni? 

Újra a parancsnok mentette meg a helyzetet. Szerencsére jelen volt a tűzoltózenekar több tagja, akiket rögtön a hátrahagyott zeneszerszámok mellé rendelt. Javarészt indulókból állt a repertoárjuk, de ez nem zavart senkit. Táncra perdült az egész siherehad. Karcsi bácsinak óriási sikere volt, mert egyedül ő tudta végrehajtani a menet közbeni jobbra átot. Brunhida asszony bemutatóját is megrendezték, a manökenek nem illegtek- billegtek, hanem masíroztak. Nagyszerűen telt az éjszaka.

Jóval éjfél után rendezték a tombola sorsolást. A főnyereményt Gongl Fajansz nyerte. Nagyon örült, biztosan jót fog tenni a házasságának. Az apróbb nyereményeket, a különféle plüss állatkákat, csecsebecséket jó részt az asztalokon hagyták a vendégek, a Főpincér óvatlan pillanatokban összeszedte őket, gondolta a következő alkalommal is megfelelnek nyereménynek, legalább nem kell pénzt kiadni rájuk.

A mulatság hajnalig tartott, Tókia jeles társasági eseménye lett.