A lecsó megdicsőülése, mellesleg egy recept

A lecsó a nyár, az ősz és a többi évszak folyamatos élménye.
A lecsó mellett nem mehetünk el közömbösen. Vagy szenvedélyesen szeretjük, vagy ki sem állhatjuk. Gyanítom, hogy az első halmaz számossága sokkal nagyobb, mint a másodiké.
Ahány ember, annyi lecsó.
És mind jó!
A lecsót nem lehet elrontani, ha szívvel közelítjük.
Leírok egy esetet. Nagyon új voltam még a kedves városomban, amikor a kollégám és a családja áthívott hozzájuk a férjemmel, csak úgy! Nagy örömömre lecsóval kínáltak bennünket. A beszélgetésből kiderült, hogy ez már a második lecsó, amit aznap nekünk készítettek, ugyanis az elsőnél a tizedik tojás záp volt. Ilyenkor nincs mit tenni, újra kell kezdeni. A lecsó fölséges volt, a barátságra pedig nincs is jelző.

Egy változat lecsóra.
A vöröshagymát laskára vágom, olajon üvegesre párolom. Karikázok hozzá egy kis kolbászt és jól átsütöm a hagymával. Darabolok bele paprikát, azután paradicsomot és folyton kevergetve sütöm ezeket. Hangulattól függően bármilyen fűszert lehet bele tenni, de csak egy-két félét! A legtöbbször elég a só! Kerülhet bele erős paprika is, felkarikázva. Egy-két kanál tejföl sem rontja el a hatást!!
Amikor már meg vagyunk elégedve a halmazállapotta l és az ízekkel, üthetünk bele pár tojást is. (Egyik barátom csak a "szűz" lecsóz szereti.) A kollégám példáján okulva előbb kizárólag egyesével, egy pohárba ütve.
Szerintem nincs tökéletes lecsó, ezért folyton kísérletezni kell, hátha mégis sikerül előállítani!
Sikerüljön!

Kellemes próbálkozásokat kívánok!