Pont ide állt be az eső elől tegnap is egy magakorú ember. Pont ide. Hát nem leszarták a kalapját a galambok? Van fogalma, mennyi galamb sétál a tetőkön? Nem azért mondom, hogy ne álljon ide, csak figyelmeztetem, vegye számításba a galambokat is. Énnekem sokszor eláll a nyakam, annyit nézek fölfelé, pedig nekem nem az a dolgom, hogy fölfelé nézzek. Engem nem azért fizetnek, hogy a galambokat lessem. Meg is volt mondva, az őrnek a gyanús szemé­lyeket kell figyelni, mert azok is vannak, gyanús személyek. Nem mondom, hogy maga gyanús személy, ezt nem mondom. Egy magakorú ember nem azért áll be ide az eső elől, hogy kirabolja a bankot. Siet valahová? Szerintem egy magakorú ember ne siessen sehová. Észrevettem, már kétszer is ránézett az órájára. Kétszer is. Milyen órája van? Elemes, vagy olyan régi fajta? Látja, én a régi fajta órákat szeretem. Ezeket úgy hívják, hogy mechanikus órák. Csak a mechanikus órák érnek valamit. Ezt egy magakorú embertől tudom, akihez be vagyok állva segédnek. Oda járok hozzá, amikor van rá időm. Jó órás az öreg. Csak már gyöngén lát. Van magának véletlenül kiszuperált, eldobnivaló mechanikus órája? Mert ha van, ne dobja el. Megvenném. Olcsón, persze. De a mai világban minden kicsi pénzt meg kell becsülni. Ezt egy magakorú embernek nem is kell mondani. Ezeknek a mai fiataloknak telje­sen hiába beszél az ember. Ott van például a fiam. Hányszor mondtam neki, ne küldjön nekem elemes órát, mégis azt küld. Elemes órát. Kint van németben. Volt Svájcban is. De ott nagyon unalmas az élet. A fiam például nem szereti Svájcot. Azt mondja, németben más. De van baj ott is elég. Nagy a szigorúság. És nagy a spórlás. Én tudom, hogy ezek a dolgok egy magakorú embert nem érdeklik. Csak mondom. Hogy ne álljunk itt csak úgy, szótalanul. Van, aki beáll ide az eső elől, a tűző nap elől, mindegy, megkínálom cigarettával, tüzet is adok, nem szól egy árva szót sem. Csak áll és elnéz innen a semmibe. Mind nézhet akármerre. Egy magakorú embernek ma már semmi sem jó. Még nekem se. Pedig én jóval fiatalabb vagyok, mint maga. Meguntam én is már mindent. Elmennék innen. Akárhová. Csak lennék valamivel fiatalabb. Most mondja meg, milyen élet az enyém? Állok egy bank előtt és nézem, mikor szarnak le a galambok. Egy magakorú ember már nem vágyódik el innen. Minek? Mondja, maga elvágyódik? Ugye, hogy nem vágyódik el. Bennem még volna vágyakozás, de lebeszé­lem magam az elmenésről. Ott van a fiam, akit már említettem. Jól van. De hiába van jól. Valami nem stimmel az életében. Elvágyik mindenünnen, akárhol is van. Egy magakorú ember akárhogy van, örüljön annak, ahogyan van. Csak egészség legyen. Ha nem sértem meg egy kérdéssel, hogy áll egészségileg? Vegyesen. Szóval nem valami fényesen. Még jó, hogy nem rosszul áll, hanem vegyesen. Mert ez azt jelenti, vannak még tűrhető napjai is. Nagy dolog, ha egy magakorú embernek vannak tűrhető napjai. Tudja, hogy van! Ez az egész élet egy nagy semmi. Most voltunk fiatalok, s már itt a vénség. Minden részembe beleköltözött a vénség. Itt fáj, ott fáj, ehhez nincs kedvem, ahhoz nincs kedvem. Hát akkor mit szóljon egy magakorú ember? Jól mondom? Potty. Na, nem megmondtam, hogy a végén magát is leszarja egy galamb? Le, ha nem figyelmes. Megmondtam, pedig nem az én föladatom, hogy min­den­kit figyelmeztessek. Csodálkozom, hogy egyszer sem nézett föl a galambokra. Egy magakorú ember nézzen fölfelé is...