- Szép jó reggelt, Karcsika!

- Adjon isten, Berci bátyó!

 

"Karcsika", a felszegen lakó kőműveslegény, a kovásznai fürdőtelepen dolgozik. Amolyan mindenes - ahhoz ért, amihez éppen kell. Már két hete, hogy a fürdő egyik orvosi rendelőjének bővítését varrták a nyakába. Azóta se lát, se hall. Csak a tégla létezik számára, meg a malter, a vakoló kanál és a vízszintmérő. Ja, és ne felejtsük a védősisakot, mert Karcsika a nélkül egy lépést sem tesz. Hogyne, hogy még a fejére essen valami, s pap legyen belőle! 

 

Egyszer, inas korában, látott egy ilyen balesetet. A mellette dolgozó szakival történt meg: éppen a családjáról mesélt, hogy a hét végén készülnek kimenni a zöldbe, ugye, gyakoriak voltak az esők, sok a gomba, de érik a málna is, bóklászhatnak egész nap, látszott rajta, hogy nagyon várja már azt a fránya vasárnapot, aztán egyszer csak egy nagy puffanás, majd egy reccsenés, mintha egy dinnye hasadt volna számtalan darabba, a szaki fejét elöntötte a vér, az ember eldőlt s a következő pillanatban már nem élt.

 

Nem volt rajta a sisakja. A felette lévő állványról meg egy inas kezéből kicsúszott a tetőcserép. Egy rossz mozdulat volt, semmi egyéb. Azóta Karcsika mondhatni le se teszi a védősisakot, azt mondják, otthon még a budira is azzal jár.

 

Berci bátyó eléadja jövetele célját: a fürdőtelep vezetősége úgy határozott, hogy Karcsika fényképét is kiteszi a dicsőségtáblára. Amelyre csak azok kerülnek fel, akik példásan végzik a munkájukat. Berci bátyó féligmeddig házi fotósnak számít - a fürdőtelepről ment nyugdíjba -, s munkahelyén akarja lekapni Karcsikát.

 

- Kezdhetjük-e? - kérdezi.

- Tőlem igen - derül fel munkájából felnézve Karcsika, de mire ezt kimondja, már a gép is elkattan, s Berci bátyó gázt ad a járgányának,s illa berek, nádak erek, úgy elporzott, mintha ott se lett volna...